Az erdei tündér (BEFEJEZETT)

7.rész

Igor pov.
Tovább mentünk és szedtünk néhány szamócát is. Már épp levettem egy margarétát, hogy a hajába tűzzem mikor hirtelen az arca grimaszba torzult és az egyik bokorhoz szaladt. Öklendezni kezdett és nyöszörgött.
- Kedvesem! - siettem hozzá és karomba zártam - Jól vagy?
- Jól, csak kell egy kis levegő! - zilálta. Azonban a következő pillanatban előre hajolt és hányt.
- Vegyél mély levegőt! - simogattam hátát és haját fogtam - Nemsokára jobb lesz.
Nehezen felállt és hagyta, hogy letöröljem a száját.
- Jobb ha vissza megyünk és pihensz egy kicsit.
- De nem akarok... - motyogta és vállamnak döntötte fejét.
- Gyere. - vettem karjaimba és visszaindultam vele. Út közben elaludt. A hányás nagyon legyengíthette. Kérettem a szobánkba gyógyteát és kekszet, hogy ha felébred egyen valamit. Végig mellette voltam és arcát simogattam. Nem sokkal később Mark kopogott az ajtón.
- Mi történt? - kérdezte a sápadt öccséhez lepve.
- Hányt.
- Azt érzem. - fintorgott miközben leült mellé az ágyra - Nincs valami jó bőrben... És az illata is más.
- Ezt hogy érted? - néztem rá furán.
- Nem tudom. Olyan édesebb. - mondta mire szippantottam egyet. Tényleg édesebb volt.
- Igazad van.
- Ez furcsa. - gondolkodott el - Általában fűszeres illata van, neked pedig fanyar szokott lenni.
- Ezt vegyem célzásnak? - pislogtam, mire szemet forgatott.
- Minden embernek meg van a maga szaga és illata! Ez olyasmi, mint mikor az állatok a szagok alapján tájékozódnak az erdőben.
- Neked milyen az illatod? Várj, akkor Thomaset is érzed?
- Persze, fahéj. - mosolyodott el mint a tejbetök.
- Oké... Mi okozza az illat változást?
- Több oka is van.
- Mint például?
- Sok mozgás és közösülés folytán. - nézett rám össze húzott szemmel.
- I-igen?
- Igen. - bólintott - Tudom, hogy együtt voltatok.
- Honnan?
- Na jó, van úgy, hogy az emberek őszinték egymással. Mi ilyenek vagyunk az öcsémmel. Ő mondta el.
- Értem... - vakartam meg tarkómat és kínosan nevettem - És...
- Köszönöm, hogy vigyáztál rá. - mondta őszintén - Neki legalább szép emlék lett...
- Neked is lehet még. Thomas biztos vigyázna rad.
- Láttad a kezét? Azt én csináltam. Megpróbáltuk, de megijedtem és megkarmoltam a kézfejét.
- Ezzel semmi baj. - ráztam meg a fejemet, mire szomorúan nézett rám.
- De van. Látom, hogy vannak igényei... De képtelen vagyok rá... - lettek szemei könnyesek és pár le is gördült arcán - Jobb lenne neki nélkülem, egy selejt vagyok...
- Mi... - kezdett magához térni a drágám.
- Ne mondj ilyeneket magadról. - tettem a vállara a kezem - Szeret téged és ha kell örökké vár.
- Tudom. - suttogta és testvére hátára simított.
- Elaludtam?
- Igen, hogy van a gyomrod? - kérdeztem.
- Fáj. - motyogta és rásimított.
- Hívok neked egy orvost. - csókoltam homlokon, majd Markhoz fordultam - Vigyázol rá addig?
- Persze. - mondta mosolyogva és én ki is mentem a városba orvosért. Elmagyaráztam neki a dolgokat, de ahogy láttam nem tűnt túl meglepettnek. Főleg mikor vizsgálni kezdte kedvesemet, aki félve nézett az orvosra. Az orvos kedves ember volt és végig próbált viccelődni.
- Úgy látom semmi komoly. Viszont mostantól semmi megerőltető és sok gyümölcs.
- Baj van? - kérdezte félve és kezemet szorította.
- Nem nincs. - mosolygott - Gratulálok.
- Miért?
- Hát a babához.
- Mi?!
Mindannyian döbbenten figyeltünk rá.
- A kemény has és a hányinger bőven elég bizonyíték.
- Te jó ég... - sokkolódtam le és szorosan megöleltem őt - Csodálatos vagy!
- De mi... Mi az a baba?
- Vladimir... Kölyköd lesz, mint Lucynek, a rókának.
- Tessék? - kerekedtek ki szemei és óvatosan hasára simított - Kicsinyem lesz?
- Igen, szerelmem. - simítottam karjára. Végre elmosolyodott és láttam, hogy lefolynak a könnyei, de az arca boldogságtól ragyog.
- Olyan boldog vagyok! - szipogta.
- Én is, kicsim. Én is. - már nekem is folytak a könnyeim és átkaroltam őt. Mark halványan mosolygott és Thomas vállának dőlt.
- Gratulálok. - mondta mosolyogva. Jamesnek is elmondtuk és felkértem, hogy legyen a gyermekünk keresztapja. Örömmel fogadta és egy kisebb ünnepséget is szervezett nekünk. Szerelmemmel boldogan táncoltunk, édes kacagása zene volt füleimnek. Thomas mosolyogva tanította Markot a lépésekre, aki szemeit összehúzva koncentrált.
- Ne aggódj! Annyiszor lepsz a lábamra ahányszor csak akarsz. - mondta nevetve Thomas.
- De nem szeretném, hogy fájjon. - motyogta halkan.
- Ugyan! - mondta és megcsókolta a homlokát. - Akkor is szeretnélek ha széttaposnál.
Ezen elpirult és mellkasába temette fejét.
- Aranyosak együtt. - bújt hozzám kedvesem.
- Igen, jó hogy kibékültek ők is.
- Hm. - bólintott szemeimbe nézve.
- Ne izgulj a kicsi miatt. Melletted leszek. - mondtam az arcára simítva.
- Picit félek, de annál nagyobb a boldogságom! - suttogta boldogan mosolyogva.
- Elhiszem.
- Tanulnom is kell. Nem tudom, hogy hogyan működik az emberi test.
- Majd segítek neked.
- Azt elhiszem. - mosolygott rám huncutan és elkuncogta magát.
- Mikre nem gondolsz szerelmem. - kacsintottam rá és adtam ajkaira egy csókot.
- Várj... Szabad ezt? Mármint itt a pici. - mondta ijedten.
- Talán, de erről majd beszélünk az orvossal még. De addig is... - csókoltam ajkaira - Ez megengedett.