Hannibál, az emberi elmével rendelkező füleskuvik egy almafa árnyékában hűsölt egy forró, augusztusi délután egy elhagyatott gyümölcsösben. Mindeközben végig azon morfondírozott, hogy üldözőbe vegye-e a hőség elől Budapesttől Moszkváig menekvő furcsa lényeket. Mind csupa csont és bőr. Napközben rozoga kunyhókban hűsölnek, majd az éj leple alatt futásnak erednek, ezzel rémisztő látványt nyújtva az erdő lakóinak. Olyan szörnyen ostobák, gondolta Hannibál. A nyár kezdetén képesek hónapokig tartó, mély álomba merülni, majd amikor már rekkenő hőség lesz úrrá az egész vidéken csak akkor indulnak vándorútnak. Ha nem lenne az utolsó pillanat, sosem úsznák meg ép bőrrel. Még szerencse, hogy a hihetetlen gyorsaságuk ebből is kimenekíti őket. Ahogy telik az idő Hannibál egyre inkább türelmetlenebbé vált, mert a valahol a szőlősben alvó, szintén emberi elmével rendelkező Kán a nyestkutya még délután három óra elteltével sem képes felébredni. Végül belátta, hogy egy időre kénytelen lesz megszabadulni kényelmétől, mert úgy döntött, barátja keresésére indul, akiről nemsoká kiderült, hogy előző este egy régi, rozoga hordót választott alvóhelyéül. Hannibál a jobb lábával dörömbölni kezdte az ingatag tárolóeszkösz külső felületét miközben így szólt, ébresztő álomszuszék, hasadra süt a nap! Tudod jól, hogy én az apró termetemből kifolyólag nem tudok magamnak bevásárolni, úgyhogy nyomás az Interspar-ba és hozz még némi szőlőlevet, hogy legyen egy újabb kellemes délutánunk! Hannibál, te ostoba már ezerszer elmondtam, hogy a tablettás bornak az ég világon semmi köze nincs a szőlőhöz! És különben is még csak délután van, szólalt meg kissé feszült hangnemben az ébredező félben lévő Kán. Mellesleg miért vagy mindig ilyen éber, ha egyszer folyton éjszakázol? Ha ennyire türelmetlen vagy keress magadnak valaki mást, aki elvégzi helyetted bevásárlást, folytatta mondanivalóját a kissé feldúlt állat. Hadd emlékeztesselek, hogy korábban te magad voltál olyan ostoba, hogy hűséget fogadtál egy madárnak, aki lovagnak képzeli magát! Elvégre kettőnk közül még mindig bennem több a bátorság szégyenlős természetem ellenére is, válaszolta Hannibál, aki ezúttal már bűntudatkeltés céljából kötött bele barátjába. Ne feledd, hogy még mindig felsőbbrendűnek tartalak titeket emlősöket és, hogy én soha az életben nem szeretnék egyenrangú lenni veletek, ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy az általam birtokolt tudás egyszerűen nélkülözhetetlen, ahhoz, hogy valaha is több légy, mint egy hontalan jószág, aki céltalan kóborol ebben a visszamaradott országban, ahol valójában nem is őshonos! Félre ne érts, mert ezúttal sem a rosszindulat beszél belőlem, pusztán azért szembesítelek a hibáiddal, mert anélkül nem fogod tudni felismerni őket és felülmúlni önmagadat. Tudod mit azt hiszem, meggondoltam magam. Máshova megyünk! Nem messze innét van egy elhagyatott istálló, ahol két parlagi szamár várja, hogy bevetésre induljon. Mikor a teherbírói képességeimet próbáltam fejleszteni egy tanyán egy napon megláttam két alvó bébiszamarat a pajta közelében. Gondoltam magammal viszem mindkettőt és sajátjaimként nevelem őket. A kezdetekkor kecsketejjel és parlagfűvel tápláltam őket, szóval bírják a strapát. Azóta a közelükben termő növényeken és a közeli vízfolyás vizén élnek. Szóval most útnak indulunk, majd szamárhátra pattanunk és felkeressük egy régi, jóravaló cimborámat, Rolfot, aki egy gatyáskuvik. Hűséges típus, mivel megtehetné, hogy minden évben elkerüli ezt az átkozott országot és más vidékre vándorol, de ő mégsem teszi. Valahol egy elhagyatott ház gerendái közt lelt menedékre, ahol hozzám hasonlóan egy mihaszna, szintén betelepített jószágot próbál naggyá tenni. A szóban forgó jószág nem más, mint Daidalosz a hódpatkány, ismertebb nevén nutria. Bizonyára jól kijöttök majd. Ezentúl velük karöltve fogunk céltalan bolyongani mindenfelé - mondta mindezt Hannibál. Ezt követően Kán a vödörhöz sietett, melyben esővizet taroltak. Ivott belőle, majd mindketten útnak indultak a korábban említett istálló felé. Körülbelül fél órányi gyaloglás után oda is értek. A két jókora szamár ekkor az ottani nyakig erő fűből lakmározott. Hannibál az istállóba sietett, ahonnét két jókora, fehér lepedőt vonszolt ki magával. Fogd ezt a lepedőt és kösdd át vele az egyik szamár testét! A másiknak szintén kösd össze a két végét, majd akaszdd az általad kiválasztott szamár nyakába a másik végével pedig erősítsd magad hozzá! De mielőtt mindezt megcselekednéd először menj az istállóba és hozz magaddal két jó erős kötelet, mert később azokra is szükség lesz!-ezen utasítások hagyták el Hannibál csőrét. Jut eszembe még be sem mutattam neked eme két jószágot. Ők itt Parlag és Bátor. Bátor a fiatalabb, kinek egy fehér gyűrű van a nyaka körül. - mondta Hannibál. Kán ezután eleget tett a madár kéréseinek, majd ismét megindultak természetesen Hannibál vezetésével. Mindeközben Rolf a gatyáskuvik egy elhagyott Trabant motorházteteje alatt hűsölt egy úgyszintén elhagyatott ház udvarán, tőle nem messze Daidalosz a nutria egy vízzel teli vödörben hűsölt fejét a peremének döntve. Ily módon töltötték a késő délutánt mindaddig, míg paták általi léptekre nem lettek figyelemesek. Rolf rögtön tudta, hogy a jövevény nem más, mint régi barátja Hannibál valamint az ő újdonsült csatlósa. Daidalosz ébredj és mássz ki abból a vödörből, de tüstént! Nemsoká vendégeink lesznek szóval légy résen! - mondta Rolf a vödörben megbúvó rágcsálónak. Daidalosz ezután a kapuhoz sietett, amely a ház egyetlen olyan alkotóeleme volt, amit még nem érintett az ottani sűrű növényzet. Nem sokkal ezután megpillantotta a két furcsa jövevényt, akiknek tüstént be is mutatkozott. Kán gyorsan kiszabadult a lepedők fogságából és lepattant a szamárról, majd a rozsdás kapu elé sietett és így szólt: üdvözletem! Bizonyára te is értetlenül állsz ehhez az egészhez szóval hadd meséljem el, hogy mi a helyzet! A te és az én főnököm régi cimborák, akik magukkal akarnak rángatni egy abszolút céltalan utazásra szóval, ha már úgysincs más választásunk örülnék, ha ezen utazás vidáman telne. Bizonyára te is ugyanúgy szereted a szeszt, mint jómagam szóval törekedjünk arra, hogy mindig legyen nálunk némi itóka! Rolf és Hannibál ezután hosszasan üdvözölték egymást, majd elbüszkélkedtek, hogy milyen remek apródra tettek szert mindketten. Ezután Rolf a hátsó udvarba invitálta a társaságot. Miután nagynehezen mind átverekedték magukat a magad füvön és szerencsésen megérkeztek s hátsó kertbe a két vendég tüstént elcsodálkoztak azon, hogy ott milyen meglepően rövid a fű, majd megpillantottak egy békésen legelésző szamarat, ami valamiért egészen más volt mint a másik kettő. Na ezt sasoldd, öregem! Íme az én szamaram egyenesen Albániából. Egy vidéki kecskepásztortól loptam. Az a rakás fürdőszoba szőnyeg a sarokban szintén onnét van. - dicsekedett Rolf. Hála az égnek, korábban már egyszer megrémültem, hogy két szamár nem elegendő, hogy elvontassák azt az acéljárművet! - válaszolta Hannibál. Ha méginkább meg akartok lepődni lessétek meg, hogy mimindent zsákmányoltunk az elmúlt napokban.- mondta Rolf. Kán és Hannibál meg is indultak az első ajtó felé, amit megláttak, majd miután kinyitották és beléptek a düledező házikóba egy néhai nappalinak megítélt helyiségben találták magukat, melynek közepén megpillantották a Rolf által említett zsákmányt. Volt ott vagy három karton sör, legalább tizenhárom flakon bor valamint legalább harminc zacskó háztartási keksz és hét rekesz ásványvíz. Egy a közeli Aldi mellett parkoló kamion hátuljából rámoltuk ki mindezt. Sokáig tartott, dehát az efféle fosztogatás létfontosságú! Utunk során még számtalanszor meg kell, hogy ismételjük! Most pedig igyekezzetek befogni mindhárom szamarat és a hátsó ülésekhez pakolni mindet! -hangzottak el a hátuk mögül Rolf ezen utasításai. Ezt követően néhány gumipókokból álló kötelet erősítettek a motorháztetőben lévő alkatrészekre, majd a kötelek másik végéből hurkot formáltak és a szamarak nyakába akasztották. Az utasteret kibélelték néhány régi fürdőszobaszőnyeggel és ruhadarabbal. Fél óra elteltével megindult a különös hintó. Mint később kiderült Vazul az aranysakál tanyája felé vették az irány, ki egy régi, fából készült vagonban éldegélt, amely el elhagyatott vágányon rostokolt, néhány úgyszintén üzemen kívüli, leselejtezett mozdony társaságában. Az út finoman szólva a legkevésbé sem volt zökkenőmentes. A szamarak alig győzték átverekedni magukat a sűrű növényzeten, de a társaság észrevétlenségének megőrzése még ennél is nehezebbnek bizonyult. A két emlős a hátsó ülésen foglaltak helyet. Az út jelentős részét azonban átaludták, mivel egy egész üveg pálinkát elfogyasztottak már az első két órában. Rolf a sofőrnek szánt ülésen foglalt helyet innét próbálta a navigálni a három, nem túl szerencsés jószágot. Hannibál eközben az anyósülésen üldögélt és egy doboz sört próbált elfogyasztani igen lassan. Apró termetéből adódóan azonban igen hamar megártott neki az alkohol és a két alvó utashoz hasonlóan szintén mély álomba szenderült. Másnap hajnali öt óra tájékán érték el az úticélt. Az autót és a szamarakat egy hosszabb mozdony takarásába helyezték, majd megindultak Vazul kunyhójához, mely egy sűrű bozót felőli szélső sínen helyezkedett el. Vata a kuvik a vagon tetején ült és egy jókora földigilisztát próbált elfogyasztani, mert bizony Vazul főnökének a giliszta volt a gyengéje. Amint megpillantotta a néhány jövevényt Vazul nevét hangosan kezdte kiabálni. Még egy nekik való köszönés sem hagyta el a csőrét máris mélyen alvó apródját próbálta minden erejével felébreszteni. Az aranysakál végül nagynehezen felébredt és egy hatalmasat ásított. A vendégek láttán igencsak megörült ez abból is látszott, hogy igen boldogan üdvözölte őket. Vata szintén elég lelkes volt a két madár iránt, azonban Kánt és Daidaloszt mégcsak köszönésre sem méltatta. Az eseményeket igencsak felpörgette mikor Vazul a hintó felé kezdett rohanni a másik két apród pedig győzték utolérni. Miután odaért hosszasan megcsodálta a járművet, majd figyelmét a három szamár felé billentette. A három kuvik mindeközben azon tűnődött, hogy mi legyen a következő úticél? Vazul volt az egyetlen, aki ismerte Cassius a mosómedve hollétét, mert a főnöke, Tankréd a nyugati törpekuvik igen régóta nem kommunikált társaival, akik meglehetősen hiányolták köreikből. Eleinte titokban akarták tartani a többiek előtt, hogy újabban hová készülnek, azonban mivel Vazul információja nélkül kénytelenek voltak a többieket is beavatkozásra bírni. Akik Vazul kivételével már kényelmesen el is helyezkedtek a Trabant hátsó ülésén, míg az aranysakál a szamarakkal volt elfoglalva. Mikor a kuvikok is az autóhoz értek megkérték Vazult, hogy az anyósülésen foglaljon helyet, míg ők a sofőri ülésen osztozva navigálnak és közben kifaggatják őt a hiányzó páros hollétéről. Nem sokkal azután, hogy elindultak újabb nem túl zökkenőmentes útjukra, megtudták, hogy Cassius egy távoli falu határában él. Igencsak meglepődtek, mikor azt is megtudták, hogy esténként cigarettát kéreget a falu néhány fiatalabb lakójától, aminek köszönhetően természetesen igen nagy népszerűségre tett szert a helyi fiatalok körében. A kuvikok, akik minden áron el akarták kerülni a feltűnést ennek hallatán persze eléggé megharagudtak. Az utazók nagy örömére nemsoká az is kiderült, hogy a faluhoz vezető út többnyire szántóföldeken át vezet, így egy jó darabig nem kellett a bozótban való közlekedés nehézségeivel küszködniük. Az út körülbelül három napig tartott, többnyire azért, mert Hannibál a legfőbb navigátor több alkalommal is eltévesztette az irányt. A második napon Kán és Vazul kifosztották néhány útbaeső lakóház éléskamráját, így három jókora kenyérre és legalább öt doboz étkezési zsírra tettek szert, Kán nem kis örömére, mert bizony a nyestkutya rettenetesen odavolt a zsíroskenyérért. A harmadik napon végül elérték a falu határát, de ekkor már sajnos besötétedett. Kán és Daidalosz útközben megittak vagy tíz doboz sört, így teljesen magatehetetlenül fetrengtek a hátsó ülésen, míg a három kuvik és Vazul Cassius keresésére indultak. Hosszas keresés után Rolf végül a magasból megpillantotta a mosómedvét, aki éppen egy jókora gödröt ásott. Mikor a közelébe ért kiderült, hogy régi barátjuk, Tankréd is ott áll mellette. Rolf hangos kiáltással jelezte a többieknek, hogy megtalálta a keresett személyeket. Miután mindannyian odaértek a kuvikok nagy lelkesen üdvözölték egymást, miközben Vazul arról faggatta újdonsült szövetségesüket, hogy mi célból ássa azt a hatalmas gödröt. Kiderült, hogy egy régi tankot próbál kiásni a földből. Cassius nagy bánatára Tankréd közölte, hogy ez nem fog megvalósulni ugyanis még azon az éjjel folytatják útjukat, melynek az emlősök még ekkor sem ismerték a célját. Mert a madarak mindvégig egy céltalan utazásnak próbálták feltűntetni az egészet, holott jóval többről volt szó. A madarak ugyanis mind arra voltak hivatottak, hogy elvezessék a négy emlőst az Elfeledett Vidék néven ismert helyre, azon belül is az úgynevezett Mennyei Szentélybe, ahol kiválasztottá tehetik őket. Ennek a helynek kizárólag a madarak ismerték a létezését, ám sajnos ők nem részesülhettek a Mennyei Szentély elkepesztő hatásában, mely különböző természetfeletti képességgel ruházza fel az arra látogató emlősöket. A világ minden tájáról érkeztek oda madarak által vezényelt emlősök annak reményében, hogy különleges képességre tehetnek szert, ám sajnos nagyon kevesen érték el ezt az úticélt. Cassius és Vazul szerencsére jól kijöttek egymással. Miután mind helyet foglaltak a hintóban a két alvó jószág is magához tért, így Cassiusnak lehetősége nyílt megismerkedni velük. Szerencsére mind jól kijöttek egymással és ez a jó viszont igencsak hasznosnak bizonyult, mivel kissé szűkösen helyezkedtek el az utastér hátsó részében. Vazul volt az egyetlen, aki elöl ülhetett a négy kuvik mellett, akik kényelmesen elfértek a vezetői ülésen. Innentől kezdve már célirányosan haladtak a horvát határ felé, ami Vazul számára igencsak nosztalgikus volt, mivel onnan származott. Az édesanyja még kölyökkorában a jugoszláv polgárháború idején juttatta át őt és a testvérét egy tehervonat fedélzetén, ahol számos másik példány társaságában utaztak a háború elől való menekvés céljából. Vata rengeteget panaszkodott útközben amiért folyton víz után kellett kutatniuk, hogy a szamarakat itathassák, ezért nem tudtak teljesen célirányosan utazni. Hannibál már azon morfondírozott, hogy régi barátját, Hektort az európai bölényt hívja segítségül, aki már évekkel ezelőtt járt a Mennyei Szentélyben, azóta hihetetlen sebességgel képes mozogni, így jóval hamarabb eljuttathatná őket az úticélhoz. De Hektor már egy ideje valahol Erdélyben élt, így igencsak sok időbe telne őt megtalálni ráadásul ebben az esetben kénytelen volna hátrahagyni a három szamarat. Szerencsére gyorsan telt az idő, mert az emlősök és madarak egyaránt remekül érezték magukat mindvégig. Vazul volt a leginkább lelkes az utazás iránt, mert már korábban is szeretett kóborolni. Cassius a fosztogatást élvezte a leginkább, mert világ életében alvilági fickó szeretett volna lenni. Kán és Daidalosz többnyire az italozásban lelték örömüket. Öt nap után végül átkeltek a határon. Horvátország eleinte egy cseppet sem volt lenyűgöző. Azt viszont boldogan vették tudomásul, hogy hamar elérik Bosznia Hercegovinát. Mindeközben valahol Romániában azon belül is a Duna-delta vidékén Bozont a borzas gödény és Rozsdás a rózsás gödény a Dunában lubickoltak vagy négy flakon kannás bor társaságában. Időnként jó nagyokat kortolytak belőlük. Carbo a kormorán közben egy rönk felszínén ült mellettük és cigarettázott. Bozont meglehetősen ittas állapotban úgy döntött a többiekkel is megosztja aztán másnap meg is valósítja ördögi tervét. Régóta ismerte Hannibál, akitől tudott az Elfeledett Vidék és a Mennyei Szentély létezéséről, valamint annak hatásáról, így hát régóta szeretett volna magának egy apródot, akit magával vihet és elláthat némi erővel, hogy aztán a saját hasznára fordíthassa. De mivel ők hárman szörnyen megbízhatatlan alakok voltak, ezért egyetlen állat sem volt hajlandó melléjük szegődni. Azonban Bozont arról is tudott, hogy Hannibál már szerzett magának szövetségest, akit magával vihet, így hát arra gondolt, hogy megkeresi és elveszi tőle. Miután mindezt elmesélte társainak Rozsdás tüstént rábólintott. Carbonak erre ugyan nem volt szüksége, de úgy döntött velük tart, mert nem akart kimaradni a mókából. Bozont még Rolf néhai tanyáját is ismerte és az autójáról is tudott, tehát az általuk hátrahagyott keréknyomok alapján szerette volna megtalálni őket. Másnap hajnalban útnak is indultak. Megállás nélkül szálltak az úticél felé, de még így is legalább tizenhárom órába telt odaérni. A két hatalmas madár alig bírta észrevétlenül megközelíteni a házat. Miután odaértek a ház padlásán megpihentek. Ugyanitt mindhárman aludtak körülbelül nyolc órát, majd hajnali négy óra körül történő ébredésük után ittak némi vizet egy közeli artézi kútból és megkezdték a hintón utazó bagázs üldözését. Próbáltak úgy időzíteni, hogy valamikor a nappali órákban érjék őket utol, mert a társaság velük mi ellentétben többnyire éjszakai állatokból állt, ezért úgy gondolták napközben érdemes cselekedni. További hét órába telt mire végül utolérték őket a bosnyák határtól néhány kilométerre. A szamarak egy terebélyes platán árnyékában hűsöltek, míg a kuvikok valahol az utastérben aludtak. Vazul a platánfa tövében feküdt összegömbölyödve. Cassius egy vaskos ágon aludt lelógó lábakkal. Daidalosz egy kiszáradt pocsolya medrében, Kán pedig az autó tetején feküdt egy színes lópokrócon. A három jövevény csodálkozva nézte, hogy milyen sok ritka emlősre tettek szert az apró madarak. Vazul túl nagy falatnak bizonyult mindkettejük számára Cassius pedig szintén nem volt túl bizalomgerjesztő ezért Bozont a nyestkutya elrablása mellett döntött, míg Rozsdás pedig a nutriát szerette volna magával vinni. Carbo igencsak meglepődött mindkettejük választásán, de inkább úgy döntött nem szeretné szóvátenni. A két gödény ezt követően egy hirtelen mozdulattal elrugaszgodtak a földtől, majd a két jószág okozta teher alatt nagynehezen a magasba emelkedtek. Közel három órába telt mire a két hatalmas csőrkávák fogságában utazó jószág végül magához tért. A szokatlan helyszín először meglehetősen otthonosnak bizonyult mindkettejük számára, ugyanis Bozont és Rozsdás szokásukhoz híven bűzlöttek a piától. Carbo éppen egy cigarettacsikket hullajtott a mélybe, mikor Kán és Daidalosz végre felfogták, hogy mi történik körülöttük. Először egymást szólongatták némi segítség reményében, ám Carbo egy hatalmas kacaj kíséretében a következő szavakat intézte hozzájuk: bizonyára az apró baglyokkal is ugyanoda mentetek volna, ám ennek a két iszákos baleknak köszönhetően jóval hamarabb elérhetitek az úticélt. Kán szerencsére bizalmi viszonyt folytatott a felette rendelkező Hannibállal így biztos volt benne, hogy idővel a megmentésükre sietnek, így az egyetlen dolog, ami aggodalmat váltott ki belőle az a repüléstől való félelme volt. Daidalosz azonban jóval kevésbé volt higgadt ő ugyanis nemigazán bízott Rolfban. De szerencsére ő sem volt egy kétségbeesős típus, így nem félt attól, hogy az elrablói miként fognak bánni velük. Az akaratlanul hátrahagyott társaikból azonban igencsak nagy riadalmat váltott ki Daidalosz és Kán eltűnése. Cassius és Vazul buzgón szimatolva próbáltak a nyomukra bukkanni. Vata és Rolf tetem fölött keringő keselyűk módjára köröztek a levegőben a szántóföldeket kémlelve. Hannibál a motorháztetőn üldögélve próbálta kieszelni a következő lépését. Ő már közvetlenül az eltűnés észrevétele után tudta, hogy a két jószágot bizony elrabolták, részegen, magatehetetlen állapotban ugyanis hiába akarnának bármerre elindulni nem jutnának messzire. Tankréd volt az egyedüli, aki nem kezdett kétségbeesett keresgélésbe, Hannibál higgadtságát látva próbált vele azonosulni. A kormányon ülve próbálta magát rávenni, hogy megszólítsa és ezzel tájékoztatáshoz jusson a további teendőkről. Mikor már éppen megtette volna, Hannibál a földet kezdte kémlelni, ahol jókora, fehér tollakat vélt felfedezni. Ekkor már kirajzolódott benne a sejtelem arról, hogy vajon kik lehettek az elkövetők? Merthogy korábban már összetűzésbe keveredett a három bajkeverővel. Még a Hortobágyi gyűlésen történt mindez. Akkoriban a mindenféle vízimadarak bűnbandákba verődve próbálták megkeseríteni a velük egy ökoszisztémában élő emlősök életét. Az akkori többnyire héjákból álló ragadozó madár szövetség ezt próbálta megszűntetni egy régi paktum módosításával, miszerint a madarakra pályázó egyedeik, csak korlátozott mennyiségben ejthetnek el vízimadarakat. Egy csekély létszámú ám annál hitványabb társaság néhai vezetői voltak Bozont, Carbo és Rozsdás, akik annak ellenére, hogy fészkeiket sosem fosztogatta semmiféle emlős (nem is nagyon volt mit, mivel egyikük sem nevelt fel egy árva fiókát sem élete során) valamint egyikük fajtája sem tartozott a vágómadarak kedvelt prédái közé, mégis méltatlankodni kezdtek, mikor a ragadozó hatóságok a paktum eltörlése mellett akartak dönteni. A szóban forgó gyűlés egyébként Nyárád a helyi rétisasok fejedelme által lett megszervezve, aki eleinte diplomáciai úton próbált véget vetni a vízimadarak törvénybe ütköző tevékenységeinek, ez részben sikerült is, mert a többségüket sikerült együttműködésre bírni, ám a gödények a gyűlés kellős közepén akadékoskodni kezdtek. Ez kis híján verekedésbe torkollott, de Nyárád szerencsére távozásra kényszerítette őket, anélkül, hogy bármiféle erőszakos cselekmény végbement volna, mivel világ életében egy békés jószág volt. Hannibál szoros barátságban állt vele, így természetesen szemtanúja volt az összejövetel minden meghatározó eseményének. Mivel kiváló stratégiai érzékkel bírt, Nyárád megbízásából később fel kellet számolnia az engedetlen bűnbandát. De mivel apró termetéből adódóan nem sok testi fölénnyel rendelkezett, az uralkodó rendelkezésére bocsátott vagy egy tucat barna rétihéját és egy belevaló rétisast is. A küldetés azonban még így is meghiúsult, mert mikor szembekerültek a bűnbandával kiderült, hogy az jóval több taggal bővelkedett, mint amennyire fel voltak készülve. A hortobágyi gyűlésen a két gödényen és Carbo-n kívül mindössze néhány szarka volt jelen, ám a küldetés napján felbukkant még két szürke gém, akik testvérek voltak, egy bakcsó, egy barna kánya, egy nyílfarkú réce, egy fekete gólya, valamint három cigányréce.
