Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

66. Ítélkezés

December 13. (szerda)
- Na jóóó - röhögött fel Ricsi hitetlenül Lacira nézve, reggel suli előtt.
- Oké, most van az, hogy te nem nézel oda - takarta el a szememet Casso szórakozottan.
- Mi? Miért? - értetlenkedtem.
- Jobb is, nem tudom, ki nyírna ki előbb, Leni vagy a tanárok - vigyorgott Andris Lacira.
- Tényleg, ki elől rejtegeted jobban? - röhögött Ricsi.
- Hé, mi ez az egész? - kérdeztem választ várva, amit persze nem kaptam, úgyhogy kibújtam Casso kezei közül, hogy lássak, és láttam is.
Laci kezében Hajdú tanári naplóját.
Deja vu.
- Jézusom, normális vagy??? - fehéredtem le azonnal.
- Ezennel felszólítunk, hogy ne vállald magadra - jelentette ki Laci mindannyiuk nevében.
- De... - fogtam a fejem - Neeem, nem hiszlek el, Hajdú utál engem, pont emiatt, egyből rám fogja, és... - estem kétségbe már akkor, szinte a sírógörcs határán.
- Nem fogja, nyugi - legyintett Laci magában mosolyogva.
Végiggörcsöltem az egész első órát.
- Te tudtad, hogy megint lenyúlja? - kérdeztem Cassot teljesen összezuhanva első óra után kicsengetéskor.
- Nem. Nem hagytam volna, így is vagy három éve nézem, hogy miket szívsz össze-vissza bioszokon - válaszolta őszintén.
- De hogy lehet ennyire szemét? Vagy idióta, vagy nem tudom! - fakadtam ki Lacira utalva.
- Passz, de valamit nagyon tervezhet.
- Hát így ne tervezzen semmit! - vágtam rá.
- Nyugi, nem kapsz semmit, abban a pillanatban, ha Hajdú bármit adni akar neked, bevállalom én - vont vállat, mint ha mi sem lenne természetesebb.
- Nemnemnem, na azt nem - tiltakoztam egyből - Megkérlek, hogy ne. Nem hagyom.
- Gyorsabban csinálok balhét, mint hogy megint elvidd te - mosolyodott el halványan - Ez megy nekem.
- Én egyet csináltam és negyedik éve szívok miatta - túrtam a hajamba.
- Na látod, bízd a profira - mosolygott derűsen.
- Nem, nem bízok rád semmit - nyomatékosítottam, majd ezt a beszélgetést nem tudtuk folytatni, mert Hajdú kissé idegbetegen betoppant az osztályterembe.
Alapból is bioszunk lett volna, pár perc volt csak becsengetésig, nem dobott fel nagyon, hogy ennyivel korábban itt van.
- Levendula! - hallottam a nem túl barátságos hangvételben kiáltott nevemet az ajtóból, mire egy pillanatra összerezzenve odafordultam a tanárnőhöz.
- Jó reggelt, Tanárnő - köszöntem neki esetlenül.
- Ne jóreggeltezz! Hol a naplóm?
- Elnézést? - kérdeztem vissza pislogva.
- A tanári naplóm. Most loptad el az asztalomról másodszor, úgy gondolom, nem kell külső leírást adnom róla! - förmedt rám.
- Nem, Tanárnő, elnézést, de én... - ellenkeztem, mire a biosztanárnő már épp ordibált volna le, amikor Laci közbeszólt,
kivéve a naplót a táskájából.
- Ez a napló, Tanárnő? - kérdezte Laci lazán felemelve Hajdú naplóját, mire a biosztanárnő enyhén szólva váratlan helyzetbe sodródott.
- Te odaadtad neki??? - nézett rám Hajdú újból, mint ha Laci csak bevállalná helyettem.
- Nem, én nyúltam le - szólalt meg Laci újra - Másodszor - tette hozzá, miközben odaadta a tanárnőnek.
Hajdú bőre enyhén szólva fehérhez közelítő árnyalatot vett.
Értetlenül kapkodta a fejét Laci és én köztem.
- Csak mert egész eddig rossz ember szivatott, Tanárnő - közölte Laci.
- Ne szórakozz velem, a legutóbbinál ő maga vallotta be! - hitetlenkedett Hajdú rám mutatva - Miért tette volna?
Na, ez az a kérdés, amire azóta se tudok válaszolni, életem toplistás legrosszabb pillanatnyi döntése volt.
- Egyébként sok tervem nem volt a naplójával, kilencedikben viccesebb volt... - folytatta Laci - Csak mivel amúgy nem hitt volna nekem, meg nem is hitt, amikor megpróbáltam, gondoltam, lenyúlom újra - vont vállat.
Ennél feszélyezettebben is régen ácsorogtam már.
- Tisztában vagy, mit vontál ezzel magadra??? - kérdezte Hajdú indulatosan.
A fejemet fogva Lacira néztem.
- Nagyjából. Szarabb nem lehet, mint amit Leni kapott az utóbbi három és fél évben.
Egyszerre volt megkönnyebbülő és gondterhelő érzés ez az egész jelenet, az első magam miatt, az utóbbi Laci miatt, a tanárnőnek viszont csak a második jutott, sokszorosával.
Nem nagyon tudott szóhoz jutni, valahol meg is értem.
- És csak most szóltok??? - háborodott fel Hajdú.
- Mondom, Tanárnő, hogy nem hitte el nekem - ismételte meg Laci.
- Meg amúgy Leni kapott akkor intőt, senki nem mondta, hogy ennyi időn át pluszban rajta vezesse le a feszültségét - tette hozzá Ricsi maga elé dünnyögve.
- Te csak maradj csendben - intette le Hajdú, mire Ricsi hitetlenül összeröhögött Cassoval.
A biosztanárnőt egyébként teljesen felkavarták az események, így döntésképtelenségbe esve inkább csak lement az igazgatóhoz, hogy ilyenkor mi a nagy helyzet.
Az volt, hogy a történet végére Laci kapott egy óriási igazgatóit és egy jó hosszú tartózkodást az irodában, a biosztanárnő pedig dolgozhatja fel, hogy három és fél éven át már nem azért, de egy tök ártatlan lányt büntetett, alázott, szivatott, szidott egyfolytában, jó, kis részben az én hülyeségemből, de akkor is.
Ez azért adott egy erőteljes pluszt a mai napnak, alig vártam, hogy elmeséljem otthon.
- És, szerinted a tanárnő hogy fog viszonyulni hozzád ezután? - érdeklődött Anyu.
- Szerintem nagy változás nem lesz, már csak megszokásból - gondoltam bele - De azért valahol megkönnyebülő érzés, hogy nem úgy néz rám a továbbiakban, mint az erkölcstelen, tolvaj, szabályszegő lányra, aki kétszer lenyúlta a naplóját - tettem hozzá.
- Ez tényleg szerencse. Lacit nagyon megbüntették?
- Leszidták, igazgatóit kapott, a helyzethez képest szerintem annyira nem is durva.
- Szerintem se, ennyit viszont megérdemelt - mondta Anya.
- Kik vagyunk mi, hogy ítélkezzünk? - kérdeztem vissza költőien.
A délután folyamán valami egészen fura indíttatásnak köszönhetően gondoltam, átpakolom a szobámat, legalábbis a könyvespolcomat mindenképp.
El is kezdtem, először leszedtem a könyveket, a díszeket, a naplókat, meg úgy mindent, letöröltem őket egyesével, majd épp az üres polcot takarítottam, amikor Casso a semmiből benyitott hozzám.
- Komoly vagy - állapította meg derűsen, enyhén szólva meglepődve a szobám állapotán.
- Szia - köszöntem "vissza" elmosolyodva - Hiányoztam? - mosolyogtam jókedvűen.
- Igen, meg a fülhallgatóm is, amit itthagytam - nézett körül.
- Szóval csak ezért jöttél. Oké, nem veszem magamra - ciccegtem a sértődöttet játszva.
- Ne is.
- És, már mész is vagy maradsz?
- Kapsz egy kicsit se manipulatív választ, maradok, ha szeretnéd - válaszolta mosolyogva.
- Szeretném. Szerinted ez már így tiszta? - léptem el a polctól egy kicsit.
Tisztának találtuk, úgyhogy elkezdtem visszapakolgatni a könyveket, csak más sorrendben.
- Akkooor szépirodalom ide, ifjúsági irodalom alá, ide meg az ismertető, tudományos jellegűek - soroltam a kategóriákat, amikbe szépen beosztottam a könyveimet - Tényleg, te szoktál olvasni?
- Kínos kérdés - válaszolta szórakozottan.
- Mikor olvastál utoljára?
- Szerinteeem a Büszkeség és balítélet mehet az Értelem és érzelem mellé - mondta szándékosan kerülve a témát.
- Cassooo.
- Nem tudom, hagyjuk már - nevette el magát zavartan.
- Nyugi, én se olvasok sajnos minden nap. Itt van például az Abigél, tökre tetszik, de tudod, mióta nem nyitottam ki? - simítottam végig az említett könyv borítóján bűnbánóan, feltéve a költői kérdést, amire én sem tudom a választ.
- Jaaaj, azt vágom. Ahol a csaj asszem városi, és bekerül vidékre valami vallásos bentlakásosba, mert háború van, meg meghal az apja, nem? - kérdezte rágózva, mire felkaptam a fejem.
- Ezt honnan tudtad? - pislogtam.
- Lottinak volt kötelező, átolvastatta velem a könyvbeszámolóját, hogy jól fogalmazott-e. De most miért kellett visszakérdezni? - röhögött.
- Jó, jó. Hogyhogy veled olvastatta át? - nevettem el magam.
- Én voltam közel - vont vállat.
- Értem - bólintottam, majd pár másodperc után megint felé kaptam a fejem - Várj, meghal az apja?
- Bocs.
- Neeee - fogtam a fejem.
- De nem tudom, nem biztos, csak így rémlik - próbálta menteni a menthetőt.
- Soha többet nem mondom el, hogy mit olvasok - hunyorogtam rá, mire elröhögte magát.
- Ja, én se - válaszolta vigyorogva, mire nevetve megforgattam a szemeim.
- Nem is olvasol.
De hát ki vagyok én, hogy ítélkezzek...? :)

Mai nap - 5/döntsön helyettem valaki más.