Az erdei tündér (BEFEJEZETT)

8.rész

Thomas pov.
- Nagyon hiányoztál neki. - mondta Vladimir. Mark mellém lepett és óvatosan megsimogatta a kancát. Calipso pedig készségesen simult hozzá és még fejét is hozzá dörgölte.
- Szerbusz szépség. - suttogta neki.
- Mi még kint maradunk egy kicsit! - szóltam a másik pár után. Ők bólintottak és bementek. Én pedig mosolyogva megragadta Markot és felraktam Calipso határa.
- Mi csin... - nem fejezte be mert felpattantam mögé.
- Megtanítlak lovagolni, igaz Calipso? - erre egy nyerítés volt a válasz és lassan sétálni kezdtünk.
- Thomas... - fogott karomra félve a szőke.
- Nyugalom, a lovak megérzik, ha ideges vagy!
Magamhoz öleltem és lassan lépkedtünk a holdfényes éjszakában. Gyönyörű és nyugodt esténk volt, egészen addig amíg vissza fele nem jöttünk. A karámoknál egy ismerős alak állt zaklatottan nézve minket. Eric...
- Eric? - szálltam le a lóról és mentem oda. Mark a lovon maradt és csak onnan nézett. - Mit csinálsz te itt?
- Kíváncsi voltam igazak-e a pletykák... - nézett fel a szőkére, majd újra rám - Úgy látszik nem is kicsit!
- Miről beszélsz?
- Mond mivel csábított el?! Rád mondott egy varázs igét? Vagy megitatott veled egy bájitalt? - kérdezte cinikusan.
- Az isten szerelmére... - sóhajtottam. - Maria nem boszorkány! Ő a kedvesem!
- Engem is a kedvesednek hívtál. - lépett közelebb.
- Igen, mert arra kértél! - néztem szemeibe - Már mondtam, ami volt az már elmúlt! Neked csak azért kellettem, mert volt végre az életedben egy tiltott dolog, amit megtehettél!
- Thomas? - hallatszott Mark ahogy leszállt. Eric mar mérgesen megindult volna fele, de Calipso felágaskodott és nyerítve dobbantott egyet. Eric mindig is félt tőle, így nem volt csoda, hogy meg hátrált tőle. Kedvesem a kanca nyakára simított nyugtatólag, míg én is hozzájuk léptem.
- Ne merészelj a közepébe jönni! - mondta neki hidegen és Markot karomba kapva indultam el. Ő egy kicsit összezavarodva nézett a fiúra majd a mellkasomba bujt. Arcára hintettem egy csókot és szorosan öleltem magamhoz. Calipso nyugodtan sétált mellettünk, de az istállónál a boxába kísértük. Letettem Markot és becsuktam az ajtót.
- Thomas! Ez a fiú az előbb... A szeretőd volt, igaz?
- Igen. - feleltem lehajtott fejjel - De csak volt, mert már egy ideje szét mentünk. Nem képes elfogadni...
- Semmi baj. Szeretsz engem, igaz? - simított az arcomra.
- Persze! Az életemnél is jobban.
- Akkor nekem csak ez számít.
- Mark! - vontam magamhoz és megcsókoltam, amibe bele borzongott. Szorosan öleltem és csókoltam majd óvatosan betoltam őt a szénabálákhoz. Kuncogva karolt nyakamba és hagyta magát. Elpirulva élvezte érintésemet, de egy pontnál eltolt magától.
- Csak egy kérdés! - nézett összehúzott szemmel rám - Ericcel itt ugye nem...?
- Nem. Ő a padlást szerette. Az zárható. - motyogtam és visszahajoltam rá.
- Akkor jó! - motyogta és meghúzta hajamat. Fájt, de a vágyam elnyomta a fájdalmamat. Bebujtunk a szénába és elmerültünk benne.

Igor pov.
Tettem egy kis teát a kedvesem elé.
- Köszönöm! - nézett rám csillogó szemekkel.
- Bármikor kedvesem. - ültem mellé és egy pokrócot tettem vállára.
- Nem vagyok beteg, Igor. - mondta nevetve.
- Tudom, de vigyázni akarok rad és azt akarom, hogy kényelmes legyen.
- Nekem bárhogy az, ha mellettem vagy. - bújt hozzám mosolyogva.
- Hát nem édesek együtt! - sóhajtott fel Mrs. Moon és összenézett Jamessel.
- De azok. Egy babának ez a pozitív hatása. Mindenkit elvarázsol.
- Ez igaz! Soha nem felejtem el, ahogy megboldogult férjem a hír hallattán pislogva megkérdi: "Jó, de akkor mi lesz a vacsora?" - nevetett az idős asszony.
- Tessék?
- Szegényt pont akkor érte a hír, amikor haza jött a munkából.
- Nehéz lehetett maguknak. Reszt vettem a rabszolgaellenes törvény beiktatásában.
- Az volt, de szerencsére túléltük. - sóhajtotta - Nem a maga hibája, ne ostorozza ez miatt magát.
- Valahol felelősnek érzem magamat...
- Miért?
- A gyerekekkel kezdődött. Hetekig vártam. Megmenthettem volna mindet de féltem...
- Nem hibáztatunk! - mondta Vladimir - Soha nem tettük! Tudtuk, hogy te is bajba kerülhetsz.
- Ha előbb cselekszem normális életetek lehetett volna...
- Most az van! - fogta meg kezemet kedvesem. Mosolyogva nyomtam egy csókot az arcára és a hasára simítottam.
- Mindent be fogunk pótolni, ami elmaradt. - suttogtam neki, mire gyermekien mosolygott rám. Ekkor jött vissza Mark és Thomas. Mind a kettőnek szalma volt a hajában és fülig ért a szájuk.
- Nocsak fiatalok, csak nem az istállóból jöttök? - kérdezte huncutan az idős hölgy.
- De igen, Calipsot vittük vissza. - mosolygott Thomas.
- És jól visszavittetek? - kérdezte mire Vladimir halkan felkuncogott.
- Igen! - néztek össze és gyorsan kiszedett pár szál szalmát Mark hajából - Mi most lepihenünk!
- Jól van, de még nem korai, hogy dédnagymama legyek!
- Nagyi!
- Nyugalom, te! - mondta nevetve mire Thomas kivette a kezéből az italos poharat.
- Mára elég volt. Menj te is aludni, későre jár!
- Rendben! Rendben! - nevetett. Elvezettem a kedvesemet és mind elmentünk aludni.
- Jó látni, hogy Mark boldog! - sóhajtotta mosakodás közben.
- Én is örülök. Thomasra is ráfért a boldogság. Egymást pedig mar sikerült azzá tenniük.
Hátát és vállait masszíroztam, míg ő hasát simogatta mosolyogva. Látszik rajta a boldogság, de egyben egy kis halvány félelmet is látok rajta.
- Hé! Barmi is bánt, megoszthatod velem.
- Tudod hogy halt meg az anyánk? - kérdezte mire megfagytam, majd megráztam a fejem.
- Nem. - suttogtam.
- Nem tudom hány évesek lehettünk Markkal... - merengett el - Csak arra emlékszem, hogy egyik nap az erdőben kirándultunk és egyik pillanatról a másikra férfiak vettek minket körbe.
- Mi?
- Nem értettük mit akarnak. Valami olyasmit mondogattak anyának, hogy ha elfogadja pénzt értünk, akkor nem kell fizetnie. Minket, az omega gyerekeket akarták.
Átöleltem és magamhoz húztam.
- Mi történt ezután?
- Anya nemet mondott és próbált minket megvédeni, de nem sikerült neki. Elragadtak tőle, őt pedig... Le szúrták egy késsel... - itt elsírta magát. Hagytam, hogy kisírja magát és igyekeztem nyugtatgatni.
- Édesapátokat nem ismertétek?
- Nem tudjuk. Tudod anya is omega volt, de utánam mar nem lehettek gyerekei. Az apánk pedig egy nap elment és nem jött vissza.
- Sajnálom. - csókoltam homlokon - Én soha nem foglak elhagyni titeket. Megígérem!
- Nem értettünk semmit. Olyan jó apa volt. Meg énekelni is tudott. Azt mondta elmegy, hogy pénzt keressen és három nap múlva jön. A három napból egy hét lett, abból egy hónap és abból egy év.
- Szerintetek megszökött?
- Gyerekek voltunk. Nem láttuk a jelet, hogy barmi gond lenne.
- Lehet valami baj történt vele és ezért nem ment vissza hozzátok...
- Nem tudom. - rázta meg fejét és jobban hozzám bújt. Lassan alomba szipogta magát én pedig kimentem és megkerestem Markot. Lent volt és egy poharat nézett.
- Mark, mit tudsz édesapátokról?
- Szerettem a hangját, amikor énekelt... - suttogta elmerengve - Miért kérded? Vladimir mesélt róla, ha jól sejtem.
- Igen. Te talán jobban emlékszel rá, mivel idősebb vagy tőle.
- Emlékszem rá, bár ne tudnék...
- Szerinted is meglepett?
- Jó apa volt, de mindig gondjaink voltak a pénzzel. Az összes megtakarított vagyona elfogyott mikor megszülettünk.
- Értem. - sóhajtottam az eget nézve.
- Ne akard megkeresni. - mondta kimérten - Tudom, hogy jó akarsz. De nem kell.
- Nem akarjátok tudni, hogy mi lett vele?
- Azt tudom, hogy nem jött vissza, pedig megígérte. Anyánk összetört miután apa nem jött haza, a rendőrségre is bement, de nem segítettek neki, kinevették.
- De akkor is az apátok.
- Igen, az. - nézett végre rám - De elhagyott minket és közel másfél év után sem jött haza! Ne bojgasd a múltat nyomozó! Ha nem az én érdekemben, akkor Vladimir érdekében, ne tedd.
Elment aludni és én is bebújtam a kedvesem mellé. Nem tudtam kiverni a fejemből az ötletet. Ha meg is találom az apjukat, nem kell tudniuk róla. Csak több információra van szükségem az apjukról és akkor sikerül megtalálni őt. És már meg is van az ötletem hogyan. Elkezdtem nyomozni, napokon, heteken át titokban nyomoztam, hogy megtaláljam a kedvesem apját. Közben igyekeztem vigyázni, nehogy lebukjak. A Forest nevet mi adtuk nekik. De van igazi nevük. Le Fay. Ez egy francia eredetű név. Az apjuk neve pedig Raoul Le Fay. Az anyuk Peter Hood.
Nem volt könnyű, de Thomas és James a segítségére számíthattam szerencsére. Ez alatt az idő alatt Vladimir hasa is szépen kerekedett, ami gyönyörűvé tette őt. Visszamentünk a Niagarahoz és vittük Thomas nagyanyját is. Végül egy hűvös reggel, amíg a kedvesem aludt, megtalálom őt. A jelek szerint... Börtönben van és... Halálosan beteg, mar szinte átköltözött a gyengélkedőre.
- Mit akarsz most tenni? - kérdezte Thomas.
- Oda megyek, ez egyértelmű.
- Nem mehetsz csak úgy oda. - hitetlenkedett - Legalább is egyedül nem, az biztos.
- Akkor megyek én. - mondta James. - Én be tudlak vinni a börtönbe.
- Köszönöm James.
Még aznap útnak indultunk vissza Amerikába ahol a Manhattani kórházban valóban azonnal megtaláltuk Raoul Le Fay - t. Szerencsétlenre rá volt írva a betegség. Sovány volt mint egy csontváz és az arca színtiszta fájdalmat tükrözött. Az akta szerint gyilkosságért ült idebent.
- Egy órát kapnak. - nézett ránk szigorúan az orvos, majd elment.
- Kik maguk...? - kérdezte erőtlenül.
- James Montgomery szenátor vagyok, ő pedig itt Igor Ross nyomozó.
- Maga Raoul Le Fay, igaz?
- Az voltam. - motyogta fáradtan.
- Miért ölte meg azt a nőt?
- Nem öltem meg. Csak láttam, hogy megölik. Ahogy a bíróságon is elmondtam. A férfi elrohant mikor oda rohantam. Próbáltam elállítani a lány vérzését és kihúztam belőle az üvegszilánkot, de elvérzett. A fickó addig meglepett és amikor kiértek a rendőrök letartoztattak.
- Nem indítottak nyomozást?
- Minek? Hisz mindenki eldöntötte, hogy én tettem. Egyszer megszöktem, de ezt beismerésnek tekintettek. Csak haza akartam menni... - mar szipogott. - Peter... A gyerekek... - már sírt.
- Nyugodjon meg. - fogtam meg kezét - A gyerekei jól vannak, most már.
- Ezt hogy érti? És a Peter?
Majd megszakadt a szívem, de elmeséltem neki mindent. Peter halálhíre teljesen megrázta.
- Sajnálom... - mondtam végül, mire megrázta fejét.
- Nincs miért fiatal ember.
- Ha szeretné őket látni... - kezdtem volna bele kicsit lelkesen, de erőtlenül felemelte kezét.
- Ne folytassa... Az lesz a legjobb nekik, ha úgy tudják nem élek.
- Ezt meg nem mondtam, de... A kisebbik fia várandós.
- Csak annyit kérek, hogy vigyázzon rájuk. Nekem ők a mindenem. Csak azt remélem, hogy Peter megbocsájt és akkor talán láthatom őt a túlvilágon. - motyogta. Nem fogom hagyni, hogy egy ártatlan ember a börtönben haljon meg. Mar épp indultunk volna mikor megragadta a kezem.
- Várjon! A személyes holmim közt... Van egy óra! Adja azt oda nekik. Benne van az anyjuk képe! Az minden amim maradt.
- Átadom. - bólintottam és utoljára megszorítottam a kezét.
- Köszönöm!
Elmentünk a fogvatartottak tárához, ahol kiadták a dobozát. Minden holmija. Egy kabát, egy kis fa játék és az óra. Kinyitottam és valóban ott volt benne egy fénykép. Mind Mark, mind Vladimir vonásai egyértelműen kivehetőek voltak. Gyönyörű volt, akár csak a fiúk. Haja hófehér volt és vállig érő.
- Mar értem kitől örököltek a szépségüket. - mosolygott James.
- Nem hagyhatjuk őt itt meghalni! - mondtam határozottan.
- Egyetértek. De nem lesz könnyű menet.
- Tudom, de meg kell próbálnunk!
Elmentem a rendőr kapitányságra, ahol az ügyet vizsgáltak. Meglepően segítőkészek voltak és átadtak az aktákat. A korboncnokkal is beszéltem, aki meg annál is segítőkészebb volt, mivel a korboncnok hölgy volt.
- Tudtam, hogy ártatlan az a szerencsétlen lélek. A vérnyomok egyértelműen arra utaltak, hogy próbálta elszorítani a vérzést.
- Akkor miért ítéltek el?
- Az áldozat valami gazdag kisasszony volt. Gyors lezárást akartak.
- Szóval elakarták tusolni az ügyet. - olvasta a jegyzeteket James - És még az ember azt hinné a gazdagok gyámoltalanok.
- Nagyon úgy tűnik. - bólintottam.
- Minden bizonyíték adott volt a család és a rendőrök számára. - mondta a hölgy - Szegényt nem lehetett már megmenteni, hiába próbálta.
- Hát... Most emberükre akadtak. - csaptam össze az aktát.
- Úgy bizony! - mosolygott James is kedvesen. James bemutatott egy bíró barátjának, aki átnézte az igazi bizonyítékot.
- A bizonyíték meggyőző és döntő, de ahhoz, hogy újrakezdjük a tárgyalást be kell vonni az áldozat családját is.
- Az kicsit problémás lesz...
- Miért? - kérdeztem.
- Befolyásos emberek, ráadásul mar csak a lány apja él.
- Akkor is meg kell próbálnunk.
Elmentünk a Roomenwest birtokra, ahol az áldozat, Abigel Roomenwest apja, Roger Roomenwest fogadott minket.
- Jó napot uraim! - köszöntött kedvesen - Fáradjanak beljebb!
- Köszönjük. - biccentett James.
- Szenátorúr, az ön pályája bámulatos, örülök, hogy meglátogatott.
- Én is örülök képviselő úr, de most más ügyben jöttünk.
- Még pedig? - lepődött meg.
- A lánya megölésének kapcsán vagyunk itt. - vettem át a szót - Újra nyitottuk az ügyet.
- Te.. Tessek? Miért? - fagyott meg.
- Mert a férfi, akit tíz éve lecsuktak. Ártatlan.
- Az a szörnyeteg nem ártatlan!
- Nem ő az a szörnyeteg, akit maga keres. Az a szörnyeteg meg szabadlábon van. Élte az eletet boldogan az elmúlt tíz évben, amíg az az ember helyette szenvedett a börtönben.
- Nincs igaza! - mondta mérgesen - Ő volt a lányom felett, más nem volt a helyszínen!
- Ez nem igaz!
Elővettem minden bizonyítékot és megmutattam neki.
- Ő próbált segíteni! Látta a lánya gyilkosat és próbált segíteni. Minden jel arra utal, hogy az igazi gyilkos elmenekült, ő pedig csak próbálta elállítani a vérzést.
- Micsoda? - vette el a papírt és a sorokat kezdte olvasni - Ez lehetetlen...
- Már pedig nem az! - fonta keresztbe karját James.
- De... De miért nem...
- A mostani fiatal rendőrök elmondtak, hogy az idősebb felügyelő valószínűleg eltusolta az ügyet.
- Pedig ő segített a legtöbett... - csodálkozott.
- Valószínűleg neki is köze lehetett ehhez, nem is kevés. - gondolkodtam el.
- De... De az a férfi... Miért nem mondta el, hogy ártatlan?
- Őszintén! Meghallgatta volna?
Nem válaszolt, megfogtam ezzel a kérdéssel. Megtudom érteni, mit érezhetett akkor, amikor a lányát elvesztette.
- Van gyerekük?
- Van. - válaszolta James.
- Lesz. - mondtam.
- Önök mit tettek volna a helyemben?
- A szemébe néztem volna és megbizonyosodtam volna, hogy ő e az.
- Igaza van... - bólintott megadóan és az asztalon lévő képekre nézett. Felvett egyet, majd lágyan rá simított - Abigel, drága Abigélem...
Egymásra néztünk és megvártuk amíg megnyugszik.
- Segít nekünk? - kérdezte lágyan James és vállára simított.
- Ha az az ember valóban ártatlan, akkor kihozom onnan és bocsánatot kérek tőle.
- Az a férfi haldoklik. Ő a kedvesem apja és a születendő gyermekem nagyapja. Ha nem is lája őket újra, nem engedem, hogy börtönben haljon meg.
- Megteszek minden tőlem telhetőt.
- Köszönjük! - néztem rá hálásan. Így hát újra megnyílt a tárgyalás. Szűk körben, de újra végigment minden. A felügyelő egy darabig tagadta a dolgot, de az új bíró most nem volt a zsebében. Viszont nem tétetett teljes igazság. Az igazi gyilkos ugyanis már halott volt. Agyonverték egy kocsmai verekedés során. Roger Roomenwest kellően elnézést kért Raoul Le Faytől, akit felmentettek és átszállítottak egy másik kórházba. De sajnos az állapota nem lett jobb.
- Hogy érzi magát?
- Voltam már fényesebben...
- Mr. Le Fay... - ült az agya mellé Mr. Roomenwest. - Maga 12 évig szenvedett mert én nem láttam tisztán a gyásztól. Engedje meg, hogy tegyek magának egy szívességet. Van egy villám a Niagaránál, ahol a fiai most laknak. Kérem, megtisztelne ha ott élne, amíg el nem jön az idő. Fogadok maga mellé ápolónőt.
- Kérem! A fiaim látni sem akarnak.
- Ez nem igaz! - mondtam - Vladimirnek és Marknak is hiányzik! Szeretik magát, csak gyerekként nem tudták mi történt. Fogadok, ha találkoznak megváltozik a véleménye!
- Ugyan! Jobb ha nem vesztegetik rám a boldogságukat. - motyogta megtörten. - De... Ha egyszer láthatom őket... Hogy micsoda szépségek lettel belőlük... Akkor már boldogan halok meg.
- Látni is fogja őket! - helyeselt James - Erről kezeskedek!
Hosszú és fárasztó volt az út, de átvittük Raoult a nyári villába, ahol egy nővér gondoskodott róla. Tolószékben órákon át ücsörgött a vízesést nézve. Közben mi haza mentünk. Mar liftezett a gyomrom, szóval elmondtam Thomasnak mindent.
- Azta! Ez nagyon durva! - hüledezett.
- Az és még most jön a neheze. Szólni Vladinak és Marknak.
Thomas bevállalta Markot, én viszont aggódtam Vladi miatt.
- Szervusz!
- Igor! Visszajöttél! - karolt át.
- Igen, de mondtam neked, hogy hamar megleszek az üggyel. - csókoltam arcon és hasára simítottam - Hogy vagytok? Minden rendben volt?
- Minden rendben. Érzem szinte a szívverését.
- Vladi valamit el kell mondanom neked.
- Ugye nincs baj? - kérdezte aggódva és arcomra simított.
- Nincs. Csak félek, hogy hogyan fogadod a hírt...
- Mi a hír? - kérdezte. Elkezdtem elmesélni neki mindent az elejétől a végéig. Néha megijedt, de a végén elsírta magát.
- Hol van a papa? Melyik házban van? Látni akarom!
- Nyugodj meg kedvesem! - simogattam hátát, mert sírva bújt hozzám - Elviszlek hozzá és Markot is! Ne félj!
- NEM AKAROM AZT A SZEMETET LÁTNI! - hallatszott lentről. Lerohantunk és Mark sírva ellenkezett, hogy Thomas megölelje őt.
- De hát az édes apád!
- Nem érdekel! Elhagyott! Ezt nem bocsátom meg soha! Érted! Soha!
- Elmondtál neki mindent? - kérdeztem.
- El, de szerintem csak könnyebb neki ezt elfogadni, mint az igazságot. - nézett Markra. Leneztem Vladimirra, aki bólintott. Ő látni szeretné az apjukat.
- Saját szíve joga dönteni. - sóhajtottam - Csak meg ne bánja.
- De ő akkor is az apja. - rázta a fejét Thomas sóhajtva. Elvittem Vladimirt a villáig. A nővér nyitott ajtót.
- Kint van a kertben. Nagyon gyenge, folyton csak a vízesést akarja nézni.
Kedvesem aggódva szorított kezemre, mire rásimítottam övére.
- Félsz?
- Egy kicsit... - suttogta és ruháját igazítgatta - Szerinted tetszeni fogok neki?
- Biztosan.
Kimentünk a házon át a kertbe. Mikor meglátta a szegény férfit eleredtek a könnyei. Rám nézett én pedig egy biccentéssel bátorítottam. Lassan odament az apja mellé.
- Had maradjak meg egy kicsit, Miss. Harrison. Olyan szép itt.
- Szia, papa.

Hallihó!
Nem tudom kinek tűnt fel, de levettem a "A sztárom a párom" NamMin BTS ficimet. Határozatlan időre felfüggesztem!
Ennyit szerettem volna...
💄