Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

✨ Random különkiadás ✨

Sziasztok! Akkor, mint ígértem. :)
Most ez ilyen 10+1-es válogatás lett, szép, kerek szám, remélem szeretni fogjátok a kis szösszeneteket, amiket összeszedtem nektek, én mindet nagyon imádtam megírni.
Kellemes olvasást! <3
****************************************
[1. Zsombi szemszöge - régesrégen]

- Srácok, nektek nincs edzésetek? - fordult az edzőm a pálya széle felé a fiúk társaságához.
Csak azért ültek be az edzésünkre nézőnek, hogy szórakoztassák magukat.
- Zavarunk, Tamás bá'? - kérdezett vissza az egyik vízilabdás srác vigyorogva.
- Amíg viselkedtek, nem - közölte az edzőm határozottan - A többieknek addig ugyanúgy futás tovább! - fordult felénk, majd vissza a pálya palánkjánál ülő srácokra - Nektek pedig egy szót se.
- Lakat a szánkon, becsszó - mondta egy másik srác szórakozottan, majd összeröhögtek a többiekkel.
Nem fogok hazudni, alig vártam, hogy vége legyen az edzésnek, ez a társaság amúgy is irritál, azt hiszik, mindent megtehetnek, mivel ők itt a közimádottak, tehát beülhetnek más edzésére, hogy végigröhögjék az egészet, miért is ne?
- Akkor a sportorvossal ne felejtsenek az érintettek konzultálni - zárta le az edzőm a mai edzést - Egyébként egészségetekre, csütörtökön találkozunk. Marosy és pár önként jelentkező a vízilabdások közül, ha már ennyire vidám kedvükben vannak, vigyék vissza a szertárba a labdákat és a bójákat. Ákos, Roland például - nézett rájuk.
Nem nagyon örültem neki, viszont hogy túlessek ezen hamar, gyorsan felkaptam pár kelléket, hogy visszavigyem őket, aztán a két másik srác is méltóztatott két menőzés közben "besegíteni".
- Szétadom ezeket a minőségi zsákokat - mondta Ákos a labdatartókra utalva jókedvűen Rolinak, aki erre felröhögött.
Előttük mentem egy kicsivel, úgyhogy nem látták, mekkorát forgattam a szemeimen.
- Van amúgy kulcsunk a szertárhoz? - kérdezte Roli, miután Ákossal kiszórakozták magukat a zsákokon.
- Fogalmam sincs - mondta Ákos.
- Leszarom, hogy mid van, kivételesen nem tőled kérdeztem - röhögte el magát Roli.
- Van kulcsunk - válaszoltam röviden.
- Jaaa, ott lóg a zsebéből - szúrta ki Ákos később a kulcstartó zsinórját - Azért cseles ez a Zsombor gyerek, nem?
- Engem átvágott - mondta Roli szórakozottan.
- Na jó, Zsombó, ne menekülj már ennyire - szólt nekem Ákos röhögve.
Tény, hogy legszívesebben otthagytam volna őket, de hát valóban furcsa lehet mindenki imádottjainak, hogy valaki direkt előrébb megy, hogy ne beszélgessünk.
- Tényleg, és mi van azzal a szőke csajjal? - kérdezte Ákos vigyorogva, mire majdnem megtorpantam, de nem tettem, nem akartam látni, ahogy szórakoznak rajtam.
- Semmi közöd hozzá - vágtam rá, ők pedig valószínűleg röhögést visszafojtva néztek össze.
Miután bepakoltunk a szertárba, végre leléphettem, majd amikor kimentem az öltözőből, vettem magamnak egy üdítőt a büfében.
Épp fizettem, amikor észrevettem valakit a folyosón. Egész idáig rá gondoltam.
Lizának hívják, egyszerűen tökéletes lány, álomszép, szőke-kékszemű, gyönyörű a mosolya, kedves, tehetséges, már régóta szeretem. RG-zik, rengeteg versenyt megnyert egyénileg, csapatban, legutóbb országos aranyérmes lett, titokban mindig büszke vagyok rá, és most is éppen edzésről jött, én pedig köszöntem neki és odamentem hozzá, hogy beszélgessünk.
- Köszi, jó volt - mondta mosolyogva, miután megérdeklődtem tőle, hogy milyen volt az edzése - Neked?
- Elment. És, most milyen versenyre készülsz? - kérdeztem tovább.
- Most nagyon semmire, a múlt héten volt az az országos, ez most a "túlvagyok rajta és pihenek" fázis, tudod - válaszolta, mire elmosolyodtam - Egyébként most kezdünk egy új koreót, de semmi különös.
- Nem is mondtam még, gratulálok az aranyérmedhez.
- Köszönöm - igazította meg a táskája pántját a vállán.
- Merre mész ma? - érdeklődtem.
- Haza - válaszolta a kijárat felé pillantva, majd visszanézett rám - Aztán boltba, Anya ma nem lesz otthon, úgyhogy én főzök.
- Biztos jól főzöl.
- Hát, a családomat kérdezd - nevetett fel.
- Biztos ők is így gondolják.
Erre csak mosolygott egyet, majd elpillantott a vállam mellett, végigkísérve a tekintetével valakit, de visszanézett rám, ahogy a kijárati ajtó becsapódását meghallottuk.
- A vízilabdásoknak máskor is van hétfőn edzése? - kérdezte, talán nem is tőlem, csak úgy.
- Nem, kivételesen bejöttek, a mi edzésünket ülték végig - dünnyögtem a kijárat felé fordulva.
- Na, az jó - mosolygott, majd az órájára pillantott - Jaj, már ennyi az idő, sietnem kell, bocsi.
- Jó, persze - bólintottam, majd Liza már indult volna a kijárat felé, amikor gyorsan utána szóltam - Várj, ráérsz valamelyik nap?
Liza megtorpant.
- Igen - válaszolta bizonytalanul - Miért?
- Eljönnél velem valahova?
- Mármint? - pislogott.
- Úgy gondoltam, hogy mondjuk holnap vagy holnapután elmehetnénk esetleg enni valamit, vagy amit szeretnél... - mondtam.
- Jaj, értem - bólogatott, majd egy rövid pillantást vetett újból a kijáratra, és visszanézett rám - Hát, jó, mehetünk - egyezett bele végül - És akkor melyik nap?
- Holnap? - kérdeztem, magamban majd kiugorva a bőrömből a boldogságtól - Mondjuk az edzésed után.
- Oké - ment bele - Na jó, ne haragudj, tényleg mennem kell, köszi a... a meghívást - nevette el magát zavartan - Szia!
- Szia - köszöntem vissza neki, de ekkorra már rég a kijárat felé sietett.
Egy csoda ez a lány.
***************************************
[2. Zsombi szemszöge - pár nappal később]