Szívem az, mi sötét
És te nem látsz bele.
Hogy is láthatnál?
Hisz sötétebb nem lehetne.A lelkem egy lidérc lett,
Melyet a fájdalom formált.
Egy feketelyuk,
Mely széttép és elmémben rongál.Rongál, rombol.
Felemészti ép gondolataim.
A józanész szétesik,
Felmondja szolgálatot.Sikoltok, mert félek.
Rettegés tölti el a testem.
Hirtelen előtűnik a semmiből.
A halál áll elöttem.Hív magához, szólongat :
"Gyere velem, s boldog leszel."
Sikoltanék újra,
De csak nyöszörgés tör ki belőlem.Hangom nem hallják,
Nem figyel rám senki.
Tán úgy ér véget életem,
Hogy engedelmeskednek neki.Engedelmeskedek a halálnak,
Mely most magához szólít.
A vérem látványa és íze
Szinte őrülté tesz és egyre csak bódít.Közelednék a csuklyáshoz,
De valaki megragadja a kezem.
A félelmem szerte foszlik.
Lassan kezd elmenni az eszem.Már késő. A halál hiába hív.
Mennék hozzá de nem lehet.
Nem hagy nyugodni a szenvedés.
Vissza fognak a kételyek.(2015.09.24.)
YOU ARE READING
Versek, Prózák
RandomSaját verseimet és egyéb prózai irományaimat szeretném megosztani veletek. Remélem tetszeni fognak nektek! Vannak köztük régebbi és új versek is. Igyekszem minél többet írni, ezzel könnyítve saját magam terhein.