Anabell Potter története

Part 6 - Csapda

- Mi ütött beléd, bolond patkány? Nyughass... AU! Megharapott! * 

- Ne kiabálj * - szólt rá suttogva Hermione. - Caramel bármelyik percben kijöhet...*

- Azt sem értem, én minek jöttem ki veletek...most komolyan elhoztatok Csikócsőr kivégzésére? Szívtelenek vagytok... Ron, a szentségit, engedd már szabadjára azt a patkányt!

A következő pillanatban megjelent Csámpás, Hermione macskája, amitől Makesz már nem bírta tovább. Kiszabadult Ron markának szorításából és futásnak eredt. Őt követte Csámpás, a macskát pedig a láthatatlanná tévő köpeny alól kifutó Ron.

Mi is szaladni kezdtünk, de Ron lekörözött minket a hosszú lábaival és csak nagyon nehezen értük be őt.

- Gyere * - zihálta Hermione. Arcán fellelhető volt a félelem, hogy még egyszer nem akarja a barátját a macskája miatt elveszíteni. - Bújj vissza a köpeny alá... Dumbledore és a miniszter... mindjárt kijönnek... *

Harry és én vettük észre először a felénk közeledő állatot. Egy fekete, nagy bestia közeledett az irányukba és nem éppen barátságosnak volt mondható. A kutya ránk morgott, majd egyenesen Harryre ugrott, aki elterült a földön. A pálcámmal azonnal egy taroló átkot küldtem a kutya felé, de nem talált és az állat tovább lendülve megragadta Ron lábát, majd vonszolni kezdte. Harry felkelt és a barátja után akart rohanni, de valami olyan lendülettel ütötte le, hogy egy hatalmasat koppant a földön. Őt pedig én és Hermione követtük egy-egy apróbb sikollyal.

- A fúria fűz! - realizáltam fájdalmasan a fejemet simogatva, miután a földre érkeztem és hunyorogva a sötétben próbáltam kivenni Harry és Hermione alakját. Mind a ketten fájdalmasan felnyögtek tőlem balra, így megnyugodtam, hogy nem tűntek el. - Harry! Segítséget kell hívnunk, nem cselekedhetünk önfejűen! - mondtam felkelve, majd Hermione hevesen bólogatva pattant fel Harry mellől.

- Segítség nélkül oda se tudunk menni a lyukhoz... * - tette hozzá Hermione.

- Ha a kutya bejutott, nekünk is sikerül * - zihálta Harry, mire felnéztem a fára. Az ágai összevissza csapkodtak és szinte éreztem a hegyes és erős ágait ahogy ismét belém csapódnak.

- Lehetetlen! - mondtam. Hermione mellettem szinte már toporzékolt a félelemtől.

- Istenem, segítsen már valaki * - suttogta kétségbeesetten. Csámpás, akit eddig észre sem vettünk, hogy még ott van velünk, hirtelen a fa felé iramodott olyan bátran, minthogyha nem éppen egy halálos fúriafűznél sétálgatna. Mihelyst odaért a mancsát felemelve a fa egyik gyökerének görcsére tette, mire a fa mozgása lelassult.

- Mi a franc - döbbentem le.

- Csámpás! * - suttogta Hermione. - De hát honnan tudta, hogy...*

- A kutya a barátja * - zihált még mindig Harry, de nem úgy tűnt, hogy a fájdalomtól. - Láttam őket együtt. Gyertek! - indult meg Harry, mi pedig további szó nélkül követtük őt.

***

A sötét és szűk járat, ahol sétáltunk nagyon hosszú volt. A feketeségben és a néma csendben semmi mást nem lehetett hallani, csak a gyorsan verő szívünket és a lélegzetvételünket.

- Hova vezethet ez a járat? * - kérdezte Hermione, miközben én a pálcámat előre szegezve egy lumos segítségével mentem legelöl. Harry szerette volna a sort vezetni, viszont én nem engedtem neki. Közülünk én vagyok a rangidős, nekem kell őt védelmeznem, nem fordítva.