A Kezdet || PSH [fordítás]

37. R É S Z

RONA SZEMSZÖGE

- Hol vagyok? - nyitottam ki lassan szemeim és meglepődtem, mikor észrevettem, hogy kórházban vagyok. Rengeteg vezeték volt a testemben és hirtelen fájni kezdett mindenhol.

Segítségért kiabáltam és szerencsére egy ápoló azonnal odajött hozzám.

- Azért fáj, mert 2 hete műtéted volt, de egy órán belül jobban leszel - mondta az ápoló.

- Két hete? Kómában voltam 2 hétig? - kérdeztem tőle, mire bólintott.

Egy pár perc múlva, miután kiszedtek minden vezetéket meg csövet belőlem, végre kaptam kaját. Éhes lettem.

Az ápoló azt mondta, hogy volt egy fiú, aki gyakran meglátogatott engem a kóma alatt. Majdnem minden nap meglátogatott, az iskolai egyenruháját le sem cserélte. Azt is mondta az ápoló, hogy nagyon csodálta őt, mivel mindig köszönt az ápolóknak és az orvosoknak, mikor megérkezett, és meg is köszönte nekik, hogy vigyáztak rám a kóma alatt.

Megkérdeztem tőle, hogy tudja-e ki volt az a fiú, de csak megrázta a fejét.

Azt hiszem, Haruto volt az.

Az ajtóra néztem, mikor lépteket hallottam, amik az ajtóm felé közeledtek és gyorsan befejeztem az evést, mikor észrevettem, hogy ő volt az.

- Szia, Kim Rona - az szemeim kitágultak, a szívem pedig hevesen kalapált. Úgy éreztem, el fogom sírni magam, mikor lassan közeledett felém egy mosollyal az arcán.

A hang, ami a legjobban hiányzott...

A személy, akit a legjobban látni akartam...

Ugyanakkor...

A személy, aki a szívem darabokra is törte.

Itt volt.

- Park Sunghoon - motyogtam.

Ránéztem, ő pedig egy csokor piros virággal a kezében állt ott.

Közelebb sétált hozzám és átadta a virágokat, majd leült a mellettem lévő székre.

- Tudod, hogy mit jelent a piros virág? - kérdezte hirtelen én pedig összezavarodottan néztem rá. Elnevette magát a reakciómat látva. - A piros virágot legtöbbször az igaz szerelemmel kötik össze - mondta, én pedig nem tudtam megszólalni se.

Igaz szerelem?

- Sárga virágot kellene adj nekem. - Kinevettem, miután elfogadtam tőle a virágokat.

- Tudod mit szimbolizál a sárga virág? - kérdezte, én pedig bólintottam egyet.

- A barátság szimbóluma - válaszoltam.

- Miért kell barátság legyen? - kérdezte, majd egy nagyot sóhajtott.

- Mert csak barátok vagyunk. Ahogy te is mondtad nekem korábban - válaszoltam és kinevettem, de azonnak komolyra váltottam, mikor az arckifejezése hirtelen rideg lett.

- Kim Rona, van valami, amit el akartam monda... - mielőtt befejezte volna a mondandóját, félbeszakítottam és a kezemet a vállára helyeztem.

- Hallottam a beszélgetéseteket Minjivel aznap este. Nem akartam hallgatózni, de kíváncsi lettem, mikor meghallottam a nevem. A szavait hallgatva úgy éreztem, én voltam a veszekedésetek oka. Én lettem a harmadik kerék kettőtök között, flörtöltem veled, próbáltam magamra terelni a figyelmed és mindig veled akartam lenni, így nem tudtatok kettesben időt eltölteni. Megsajnáltam Minjit, amiért akadály voltam kettőtök között. Őszintén szólva, nagyon reménykedtem abban, hogy elfogadod a szerelmem, de azt hiszem, már nincs értelme. Rájöttem, hogy tudnom kellene a helyem és csak a barátod kellene legyek. A sorsom az, hogy a barátod legyek, nem számít, meddig foglak szeretni téged. Szóval most már boldog kellene legyél vele. Nem kell többet velem foglalkozz. Nem kell megvédj engem, semmit nem kell tenned. Csak Minjire fókuszálj. Elfogadom. Tudom, lehetetlennek hangzik, de megpróbálok valaki mást szeretni, valakit, aki igazán szeret engem. Nem kell aggódj miattam többé. Feladtam. Most ennek örülnöd kéne - mondtam, a szemeimbe pedig könny szökött.

- Kim Rona, miről beszélsz? - kérdezte Sunghoon komolyan és az ágyamra ült.

- Ne legyél ilyen - érintettem meg az arcát. - Láttam, hogy Minjivel ölelkeztek aznap este. Ez azt bizonyítja, hogy már nem tehetek semmit. Szóval, Park Sunghoon... köszönöm ezt a 8 évet. Értékelem. Boldoggá tettél - mondtam.