A Főnix Bukása

13. fejezet

Perselus számításba vette annak a lehetőségét, hogy Theodora megbolondult. Szürreálisnak látta a helyzetet. Az egyetlen kiútnak az bizonyult, ha megleckézteti a boszorkányt. Nem hagyhatta annyiban, bárkinek köze legyen az elfoglaltságaihoz. Arról nem is beszélve, hogy egyenesen taszította gondolat, miszerint -egy egyébként is rémes kötelesség mellett- Theodorával menjen az Azkabanba.

Ennél fogva nem is várt tovább. Egyetlen szó nélkül indult el a börtön felé. Nem félt, ám rossz előérzete támadt. Eszébe jutott; akár ő is bent lehetne, mint fogoly. 

Mardosta ez a gondolat.

Az Azkaban fekete falai látóhatáron kívülre nyúltak. Számtalan halálfaló, akik ha kijutnak, végeznek az árulókkal. Dacára a hasonló ötleteknek, egyetlen rezdülése sem árult el kétséget, ebben biztos volt.

Ahogy az várható volt, Dorát sem riasztotta meg a baljós épület látványa. Feldühödve rivallt rá a varázslóra.

- Tudhattam volna, hogy még mindig halálfaló. Nem hiszem el, az egész Rendet képes volt átverni. Közben a hátuk mögött a Nagyúrnak segít. Mégis milyen ember maga?

Piton összeszedett maradt és semmi jelét nem adta, hogy bármilyen hatást tettek volna rá a lány szavai. Egyetlen szó nélkül indult az építmény felé. A közeledő őrt látva biztosra vette, alábbhagy Dora lelkesedése. Ám nem ez nem történt meg. Helyette tovább hajtogatta a rágalmait. Így kísértetiesen hasonlított Bellatrixre. A racionalitás és előzetes ismeretek hiánya nélküli vádaskodás mindkét boszorkány viselkedését jellemezte.

Amikor az őr eléjük ért, egy szót sem váltott Pitonnal. Csak a fejével intett, hogy kövessék.

Pár lépéssel az őr mögött maradtak, amikor Perselus erősen megragadta Dora karját.

- Befogja a száját! Világos?

A boszorkány dühösen rántotta el fájó karját a szorításból.

- Ha azt hiszi...

- Hallgasson el!-közölte halk, ám fenyegető hangon.

- Ha azt hiszi hagyom bemenni, téved! És nem fogom...-Dora ekkor valóban csendben maradt, hisz életében először lépett az Azkabanba.

Nyomasztó érzés volt. Egyszerre támad fel benne sírás és a melankólia érzése. A félelem csak ezután jelentkezett. Theodora beleborzongott a tudatba, mennyi élet ment tönkre az idezárt emberek miatt. Most pedig bűnhődniük kell. Az élet túl kegyes lett volna, ha csupán meghalnak. Így nyomorban kell élniük, ami százszor rosszabb a halálnál. A megkeseredett, megtört életek, melyeken már élő nem segíthet. Ahogy sétáltak úgy érezte minden életkedve cserben hagyta és csak a gyűlölettel vegyült rettegés maradt.

Perselus nem pillantott körbe. Meredten bámulta a kőpadlót maga előtt. Rá is hatással volt az épület szférája. Minden értelmetlennek tűnt és sokkal sötétebb lett. Fájdalom és veszteség gyúlt a szívében. A lábai ugyan engedelmesen vitték, mégis majdnem összerogytak alatta. Az egész világ minden kínját érezte a vállain. Talán el is gyengül, ha az élete nem az önfegyelemről szólna. A valóságérzetét visszanyerve észrevette, hogy Dora csaknem a lábát tapossa, olyan közel ment hozzá. A félelem bizonyára jobban eluralkodhatott rajta a vártnál.

A négyszázkilences cella borzasztóan messzinek tűnt, elérve azonban a lépcsőzés kellemesebb időtöltésnek tűnt.

- Öt percet adhatok-közölte az őr, majd megforgatta kulcsát a zárban.

Piton higgadtságot sugározva indult a fogdába. Olyan természetességgel, mintha a reggeli sétájára indulna. Dora követte őt, bár korántsem volt annyira magabiztos.