Egy krónikás írja, mit szemével látott:
Jókedvében egyszer hét megyét meghágott...
Malomkövet zúz szét iszonyú dorongja,
Melynek dajna álom szederjes korongja.
I
Ég a napmelegtől a kopár sík szarja,
Redves faszát Toldi biz' igen vakarja.
Mérges bögöly legyek csípik, ahol érik,
Rücskös segge partján vecsernyéznek délig.
Vályúnál az ökrök szomjasan delelnek,
Boglyák tövén peszmét béresek kefélnek.
Zsombékoknak alján, hol hűvös az árok,
Vígan henteregnek cihekedő párok.
Ösztövér kútágas alatt áll egy némber,
Vízmerítés helyett jobbágyfaszra kémlel.
Nincs egy árva szőrszál a pinája ráncán,
Az utolsót tegnap vesztette el kártyán.
Egy, csak egy legény van, aki nem hág: Toldi,
Bár hatalmas faszát taligán kell tolni.
Most csak únva nézi hatalmas nagy lőcsét,
Egyensúlyoz rajta három köteg rőzsét.
Vele ő az ipart en gros-ban űzi,
Reája a nőket tucatjával fűzi.
Amint vakaródzik, s a semmibe réved,
Lát felé ügetni nyalka hadfi népet.
Hé paraszt! - Melyik út vezet itt Budára?
Kérdi vezetőjük, csak amúgy, félvállra.
Válaszul Miklós a gatyájában kutat,
S kétöles faszával mutatja az utat.
Megjött Toldi György, a rókalelkű bátya,
Visszeres seggén csüng szattyánbőr gatyája.
Kókadt kanóc pöcse gubbaszkodva hallgat,
Nem kíván az pinát, csupán nyugodalmat.
Hajdanában ő volt bordélyházak bakja,
Most unottan lóg le bús, penészes makkja.
Hogyha egyszer mégis ünnep kerekedne,
Duhaj jókedvében, hogy egyet tekerne,
Hiába nógatja azt a hitvány tököt,
Sunyin és unottan mond az csütörtököt.
Rút irigység marja György barátunk szívét,
Látva testvéröccse duzzadó kellékét.
Búsan üldögél hát, kocsányon lóg pöcse,
Mikor arra sétál taligával öccse.
Gondolata támad, mely aljas és kajla:
Majd elintéz téged a királyi szajha!
II
Föl van lobogózva ős Budavár tornya,
Harmadnapja áll ott bősz lovagi torna.
Merthogy Lajos király nemi kedve fogyó,
S így elégedetlen a királyi lotyó.
Kihirdette ezért hetedhét országban,
