Relikviavadászok 2: Az Ügynök (HP fanfiction)

Prológus

Anglia, 1926 december 09., hajnali 3 óra

Rowan Corbitt álmodott. Álmában New York-ban volt megint; az ég borúsan szürke volt, barátságtalan fellegekkel, pont mint azon a napon, ő pedig a város fölött repült, kerülgetve a felhőkarcolókat, keresve valamit, amit képtelen volt megnevezni. A felhők között képek suhantak el, mintha csak a Bűbájos Bölény nevű teaház különös tulajdonosa, az indián Wohali fújta volna őket a varázspipájából.

Rowan menekült. Hogy a képek vagy valami más elől, nem számított. A nő nyugtalanul forgolódott az ágyában, mintha így lerázhatta volna, és álmában olyasvalakiért kiáltott, aki már nem segített volna neki. Aztán kék tűz villant, és a lángok hatalmas erővel söpörtek el mindent, átsodorva őt egy másik, valamivel békésebb álomba. Rowan Corbitt a másik oldalára fordult, és bár kissé kapkodta a levegőt, nem ébredt fel, mélyen aludt tovább.

.

Reynard Corbitt nem tudott aludni. Valószínűleg a csokibéka volt az oka; a különleges édesség egy hete került a piacra, hatalmas sikerrel. Reynard elhatározta, hogy minél hamarabb megszerzi a csokibékákhoz mellékelt varázslókártya-sorozat összes darabját, és a cél érdekében aznap este tizennyolc darabot fogyasztott el. „A bűbájon még dolgoznia kell a gyártónak." gondolta, tenyerét enyhén háborgó gyomrára szorítva. „Lefogadnám, hogy volt közöttük olyan, amelyik nem csak egyet ugrik..."

Jobb híján feljebb csúszott az ágyában, a szemét dörzsölgetve pislogott ki az ablakon a sötét, hóval borított birtokra. Átfutott a fején, hogy talán kimegy és sétál egyet, talán ellenőrzi a thesztrálokat is (már amennyire tudta volna, hisz nem láthatta őket). Illett volna a rajta uralkodó baljós hangulathoz.

Reynardnak nem volt jó érzése. Valami nyugtalanította, valami nem volt rendben. Mintha valamiféle jelentős történés előtti feszült komorság ült volna a levegőben... Reynard sóhajtva túrt a hajába. Talán nem kellett volna evés közben a Ben bácsikája által felolvasott morbid történeteket hallgatnia a tizenharmadik századi párbajokról és kivégzésekről. Most, hogy ebbe belegondolt, csak még inkább növelték a rossz érzését, erősítették az álmatlanságát, pedig neki és Rowannak reggel már korán benn kellett lenniük a Minisztériumban. Hetekig tartó kemény munka után az aurorok közreműködésével végre sikerült elkapniuk egy alakot, aki valamiért roppant szórakoztatónak találta, hogy mugli hölgyek parfümös fioláit bűvölje meg. Reynard elfintorodott; még mindig az orrában érezte a tömény parfüm szagát, amivel egy leleményes üvegcse telibe találta a letartóztatásra érkezett osztagot, elérve, hogy az aurorok fokozott komorsággal és virágillatot árasztva intézkedjenek az ügyben. Az esti csokibéka-túladagolás már csak a ráadás volt. Reynard lapos pillantást vetett az éjjeliszekrényén gondosan elhelyezett varázskártyák között terpeszkedő Ketteridge portréjára. „Vagyok olyan ütődött, mint ő, összeeszek mindent." gondolta fásultan. Végül feladta a próbálkozást, hogy elaludjon. Sóhajtott egyet, töltött magának egy pohár vizet és az ablakon kifelé bámulva próbálta elterelni a rajta uralkodó rossz érzést. Még hosszú idő volt hátra a reggelig.

.

USA, 1926 december 08., este 8 óra, ugyanabban az időben

Percival Graves precíz és alapos ember volt. A férfi, aki felvette az alakját, elismerően vonta össze a szemöldökét, miközben az aurorparancsnok utolsó jelentéseit olvasta. Még most, egy hónap elteltével is majdhogynem bosszantó volt belegondolni, hogy Graves és az őt segítő Corbitt ikrek milyen közel is jártak a valósághoz, a leleplezéshez. A férfi azóta a kezébe vette a dolgok irányítását: a végső felfedezések sosem jutottak el a Miniszterasszonyig, a MACUSA-t másfelé terelte, és a szerencse is az ő pártjára állt, amikor sikerült a gyanakvás középpontjába rángatnia egy mit sem sejtő angol mazológust, aki épp akkortájt érkezett New York-ba a varázslényeivel. Az persze balszerencsés fordulat volt, hogy a mazológus épp aznap csúszott ki a kezei közül és annak a Goldsteinnek a segítségével még a dolgaiba is belezavart. Nem mintha a férfi kifejezetten hitt volna a szerencsében, látomásai előre megsúgtak számtalan lényeges történést. Bár felfedték volna előtte a titokzatos gyermek kilétét is...