Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

74. Segítség

Január 3. (csütörtök)
Az idei év első tanítási napja.
Jól hangzik, de azért ennyire nem ünnepélyes dolog, főleg nem kora reggel, még sötétben, az ébresztő megszólalásakor, ettől függetlenül persze rászántam magam a készülődésre, mindezt azért, hogy aztán leessen, hogy teljesen felesleges ébren lennem, aludhatnék még, mivel nincs is első órám.
Ez akkor tudatosult, amikor éppen a reggeli bőrápolásomat csináltam kávé után, így természetesen már nem aludtam vissza, nem volt értelme.
- Viszont amúgy egész jól el tudtam ütni az időt - meséltem Cassonak, amikor találkoztunk - Csináltam zöldséges-sajtos omlettet reggelire, duplaadagot, a suliba is hoztam magamnak. És egyébként van egy nagy hírem - tettem hozzá.
- Na?
- Ma csütörtök van, pszichológus nap - mondtam mosolyogva, majd ránéztem - Nem megyek - jelentettem be ünnepélyesen.
- Mármint csak ma?
- Nem, soha többet - büszkélkedtem vigyorogva.
Beszéltem Nórival, beszéltem Anyával, Apával, átgondoltam, és mindannyian arra jutottunk, hogy nincs szükségem tovább járni, viszont nagyon-nagyon jót tett ez a pár hónap, jó sok alkalom, érződik rajtam és én is érzem magamon.
- Tényleg jót tett - értett egyet Casso, miután elmondtam neki a fentieket kicsit bővebben - Legalábbis én így látom, plusz ha te is így érzed... ja, igazából neked kell érezned - gondolta át.
- Én úgy érzem, hogy rendbejöttem olyan szempontból, amin segíteni lehet pszichológussal - vallottam be őszintén - Persze, amúgy is tudtam józan ésszel, hogy nem az én hibám volt, vagy Csengéé, nem rajtunk múlt, nem okolhatom magamat, és nem kell minden idegen férfitől félnem, főleg sötétben és szabad jól éreznem magam, meg ilyenek, de azt hiszem, most már tényleg tudom, pontosabban elfogadtam ezt és merek is beszélni róla - mondtam kitálalva az érzéseimet - Nyilván attól még ugyanúgy borzasztó élmény, gondolni se akarok rá és mindig bennem lesz a nyoma, de amennyi segítséget lehetett, azt megkaptam - fejeztem be, Casso pedig ahogy fogta a kezemet, törődően megsimította a kézfejemet.
Szeretem. <3
Aztán persze hozzátette, hogy ettől függetlenül továbbra is megöli, ha valaha látja, aki volt.
- Belegondolva, miért is nyújtunk valakinek segítséget? - kérdezte Krédics filozófián mindannyiunktól - Önzetlenül, anélkül, hogy nekünk bármilyen hasznunk származna belőle. Kisasszony a hátsó padból? - szólította fel Krédics Krisztit.
- Mert szeretjük, és nekünk is jobb lesz, ha neki is - válaszolta Kriszti felnézve, mivel eddig Csengével néztek valamit valamelyikőjük telefonján.
- Szeretet - bólintott Krédics, emésztve a szót - Érdekes téma, hogy mi is az pontosan, főleg, mivel annyi, meg annyi fajtája létezik, hogy az megszámlálhatatlan. Szeretet édesanyánk iránt, szeretet a barátaink iránt, esetleg szerelem... - sorolta - De mi köti össze őket?
- A vonzódás - szólt közbe Paula.
- Vonzódás? Nevezhetjük vonzódásnak, nem is tudom, egy tárgy, egy tevékenység iránt táplált szeretetünket? Vonzódás, ha tegyük fel, egy ételről beszélgetünk? - gondolt bele Krédics.
- Én azért egy pörit most egész lazán bevernék - közölte Ricsi szórakozottan felrakva a lábát a padra.
- És íme, a szenvedélyes vonzalom Varga és a pörkölt között - nézett rá Krédics, mire felnevetve Ricsi felé fordultunk, aki csak röhögve igazat adott a tanár úr felénk intézett első poénja hitelességét illetően, ami mondjuk, lehet nem is volt akkora poén. :)
Következő szünetben Lottival voltam, akivel lementünk az udvarra beszélgetni, csak úgy.
A fiúk közben a hideg, kegyetlen időjárás ellenére a pályán fociztak, mint gyakorlatilag mindig, mi pedig közben őket néztük.
- Csak egy kérdés, ha már így meccset nézünk, Casso mindenben jó amúgy? - kérdeztem jókedvűen, amikor az említett épp egy gólt rúgott és lepacsizott a többiekkel.
- Igen - nevetett fel Lotti, majd vigyorogva a pulcsim nyakához nyúlt, és kicsit kihúzta, hogy belásson a pólómra - Pedig azt hittem, hogy az ő pólója van rajtad - hajolt el mosolyogva.
- Nem, most nem - mosolyogtam én is.
Tovább néztük a meccset, épp Ricsinél volt a labda, majd az átkerült egy ismeretlen srác kezére. Vagy lábára, vagy mi.
Mindegy, a srác majdnem rúgott egy gólt, de Kolos a kapuban éber volt, kivédte a lövést.
- Tényleg, lehet egy másik kérdésem? - vigyorodtam el, ahogy néztük a pályát, mire Lotti elnevette magát.
- Szerintem tudom, mit szeretnél kérdezni, kicsit félek.
- Akkor barátságosan teszem fel - gondoltam meg magam derűsen, mire nevetve rámnézett - Szilveszter, fenti erkély?
- Jól sejtettem - támasztotta az állát a tenyereibe, elmosolyodva a térdére könyökölve - Akkor szerencsére még nem voltam berúgva, csak tudod, egy icccci-picit becsiccsentve - magyarázta jókedvűen - Beszélgettünk, egyébként egész normális volt. Kicsit rám van szállva a srác, de jófej.
Szerintem Lotti hozzá van szokva a Koloshoz hasonló "rajongókhoz". :)
- És Bálinttal egyébként mi a helyzet? - érdeklődtem.
- Na, ez egy jó kérdés - nevette el magát Lotti zavartan, a körmeit birizgálva.
- Miért, történt valami?
- Nem tudom, olyan fura az egész. Vagyis, néha olyan hülyén érzem magam vele, nem úgy, mint ahogy kéne. Nem csinál semmit, csak néha nem érzem úgy, hogy... nem is tudom - mondta fura érzésekkel az arcán.
- Nem jól bánik veled? Vagy nem értékel eléggé? - próbálkoztam.
- Talán valami ilyesmi, mint a második - mondta őszintén - Nem tudom, magamat se értem pontosan, csak annyit érzek, hogy ennek nem így kéne lennie. Győzködöm már magam egy ideje, hogy csak túlreagálom, de kezdek belefáradni abba, hogy állandóan cáfoljam a megérzéseimet, és felmentsem. Nem tudom, tényleg - dörzsölte meg az arcát - Valahogy kevésnek érzem magam mellette, és nem tudom, hogy miért, én igyekszem, de valahogy... valami ilyesmi, igen. Nem tudom, mi az oka, vagy miért érzem így, csak azt tudom, hogy így érzem, ebben pedig egyre biztosabb vagyok.
- Próbáltál már beszélni vele erről?
- Egyszer, de... - nevette el magát kínosan - Az nem jött ki jól. Nem értette, hogy mit akarok, lehet, hogy rosszul mondtam, vagy rosszul fogalmaztam, neki az jöhetett le, hogy túlérzékeny vagyok, meg hogy biztos megjött, és csak ezért, meg ilyenek, és végül semmi nem lett a beszélgetésből, a végén már én tereltem el inkább a témát, hogy mindegy, nem fontos. És ez valahol olyan fura, mert nem vagyok ilyen, mindig kiállok magamért, nem szoktam így reagálni, ha valakik, a tesóim aztán tudják, talán túl előre helyezem őt, vagy hogy mit gondol rólam, nem tudom, és azt se, hogy miért van minden ilyen hatással rám - mondta őszintén, folyamatosan a karkötőjét és a gyűrűjét birizgálva.
Erről beszélgettünk, amikor a fiúk közben befejezték a játékot, mert gondnokék elkezdtek ügyködni a pályán, Casso pedig odajött hozzánk, és leült mellém egy puszit nyomva az arcomra.
- Bálintról van szó - avatta be Lotti a bátyjára nézve.
- Tudod a véleményem - nézett vissza rá Casso.
- Miért, mi a véleményed? - érdeklődtem.
- Hogy dobja - válaszolta Casso szemrebbenés nélkül.
- Ez nem ilyen egyszerű - mondta Lotti a mellettem ülő srácnak.
- Hugi, szarul érzed magad egy kapcsolatban, durván toxic hatása van rád, és ő se bánik úgy veled, mint ahogy kéne, nekem elég egyszerűnek tűnik - közölte Casso.
- Miért, őszintén, szerinted hogy bánik velem? - kérdezett vissza Lotti kikérve a bátyja véleményét.
- Leszar téged, persze, hogy kevésnek érzed magad, ha egyfolytában te alkalmazkodsz az ő hangulataihoz. Ha olyanja van, akkor ott vagy neki, mint a barátnője, bocs, de akit megfektethet, ahányszor akar, amikor akar, aki ott van vele, mellette, ha akarja, aki a csettintésére már ugrik is, akivel flexelhet, veled én is flexelnék, aki megadja azt, ami neki akkor épp kell, ha olyanja van, akkor meg leszar, nem ír, nem keres... törődik veled amúgy? Figyel rád, meghallgatja, ha problémád van, foglalkozik a problémáddal? Nem. Ennyi - zárta le.
Lotti először erre nem tudott mit mondani.
- Ezt úgy mondod, mint ha tudnád, mi hogy megy nálunk - szólalt meg végül.
- Hidd el, hogy levágtam egy ideje, nem vagyok hülye, nem véletlen mondom. Látlak, látom, mikor milyen vagy, hallom a sztorikat, vagy amikor nálunk van, ahogy beszél veled néha, ahogy reagál... a húgom vagy, én meg voltam már a másik oldalon, amire nem feltétlen vagyok büszke, de asszem felismerem, hogy mi van - mondta Casso.
Lotti felhúzva a lábait maga elé, tanácstalanul, talán kicsit elkenődve a térdére támasztotta a fejét.
Casso sóhajtva megrázta a fejét, majd egy kis csend után a húgára nézett és újra megszólalt.
- Oké, tudom, szereted, eskü meg is értem, hogy szar, de nem éri meg, amúgy meg miért vagyok ekkora párkapcsolati szakértő? - röhögte el magát belátva, mire halkan felnevetve ránéztem.
- Mert gyakorlat teszi a mestert - mosolyogtam.
- Hát, az én eddigi szerelmi életemről jobb, ha inkább nem beszélünk - jegyezte meg, majd visszanézett Lottira, aki tényleg egyre kétségbeesettebbnek látszott - Az egyetlen húgom vagy, tudom, ki érdemel meg és ki nem, ő meg rohadtul nem, szóval felejtsd el, hogy te vagy a szar ebben a történetben.
- Pedig néha úgy érzem - nevette el magát Lotti lehangoltan - Lehet, hogy tényleg csak kevés vagyok, vagy hogy félreértem őt, mert máshogy fejezi ki az érzéseit...
- Jézus, Hugi, ez a csávó egy gyökér, ne csináld már. Tényleg őt is le kell majd vernem? Miért kell nekem mindig mindenkit megvernem? - nyűglődött Casso gondterhelten, mire magamban elmosolyodtam.
- Nem kell, ha Bálintot meg kell verni, majd leütöm én.
- Aha - nézett rá Casso - Hugiii, ezt már eljátszottuk, én jelzem, hogy szar van, te kötöd az ebet a karóhoz, aztán összetörnek, sírsz, én meg nem nézem végig, mindig ez van, ne már.
Szerintem Cassonak fogalma sincs arról, hogy milyen imádnivaló védelmező báty szerepben (is). :)
- De hogy szakítsak? Ez nem így megy - temette Lotti a tenyereibe az arcát - Tudom, bénán hangzik, de nem tudok odaállni, hogy akkor most szakítsunk.
- Ezt mondom, akkor meg hogy ütnéd le? - kérdezte Casso egyszerűen, visszatérve az előző témára.
- Nem tudok mit mondani, hogy miért akarok szakítani, próbáltam vele beszélni, hogy mi bánt, de nem értette, nem vette komolyan, annak vette, hogy csak túlérzékenykedem, meg hogy biztos piros napjaim vannak!
- Kezd kiakadni az "okok, amiért dobd"-számláló - jegyezte meg Casso.
- Értem, Roli, a véleményedet is értem, még valahol sajnos igazad is van, de ez nem ilyen egyszerű! - magyarázta Lotti.
Nem akartam beleszólni a beszélgetésükbe, egyrészt mert ők sokkal többet tudnak, mint én, másrészt ide is, oda is letettem a voksomat, Casso mellé az érvei miatt, mert teljesen logikus, zavarbaejtően egyenes, de igaza van, Lottit pedig emberileg, nőként megértem, így inkább csak hallgattam a párbeszédüket.
- Mi? Odamész, neked ez nem megy, szakítani akarsz, leszarod, ha magyarázkodik és elmész - vázolta fel Casso - Ha nem érti, akkor gratulálok, még fogyatékos is, ki nem szarja le, hogy nem bírja felfogni, nem kell engedélyt kérned, mi ő, a bíróság, vagy anyád, hogy magyaráznod kelljen?
- Fél éve együtt vagyunk, nem tudom ennyire nemtörődömen lerendezni ezt a szakítást, és utálom is a szakítás gondolatát valahol, persze,  tudom, hogy lehet könnyebb lenne, de mondom, ez nem ilyen sima ügy!
- Több energiát ölsz bele abba, hogy hogy szakíts vele, mint amennyit ő összesen beletett a kapcsolatotokba - hitetlenkedett - Halál komolyan mondom. Minél tovább folytatjuk ezt a beszélgetést, annál közelebb vagyok ahhoz, hogy most azonnal megkeressem és felrúgjam, te meg még mindig azon vagy, hogy biztos túlreagálod, és hogy nem biztos, hogy ki akarsz ebből lépni, ha meg igen, akkor csak szépen? Úristen, Hugi, hol hagytad az önértékelésed?
- Hol legyen az önértékelésem, ha nem a padlón? A barátom már mióta semmi mást nem tud velem érzékeltetni, csak hogy kevés vagyok, néha konkrétan azt, hogy teher vagyok neki, igen, ugrok magamtól csettintésre, igen, mert... nem is tudom, mit várok tőle, de... nem, nem, nem tudom! - fakadt ki Lotti.
Van ez így, Lotti az egyik legszebb lány, akit valaha láttam, gyönyörű, bájos, tehetséges, jó a személyisége, az alakja is irigylésre méltó, a fiúk imádják, erre ott van az az egyetlen egy srác, aki nem foglalkozik vele, aki fontos Lottinak, és ilyen hatással van rá. Szegény Lotti.
- Dobd. Most - közölte vele Casso egyszerűen.
Végül abban maradtak, hogy ma Lotti beszélni fog Bálinttal.
A nap maradék három tanórájában sok érdekes nem történt, úgyhogy délután szimplán csak hazamentem és játszottam Kókusszal, csak mert olyan cukin nézett rám.
Jó, persze tanulnom kellett volna, de ki tud ellenállni egy aranyos macskának?
- Olyan cuki cica vaaagy - puszilgattam meg a fejét, megsimogatva a bundáját, majd odavittem Apához - Akkor is, ha ő és Casso nem szeretnek téged, de ez nem a te gyengeséged - tettem hozzá apukámra vigyorogva.
- Aranyos macska, távolról - közölte Apa, mire felnevettem.
- Szerintem is furák az emberek, Kókusz, szerintem is - néztem a macskámra újból.
Néha határozottan úgy gondolom, hogy a macskáknak kéne világhatalomra kerülnie.

Mai nap - 5/4: Lottit nagyon sajnálom, a napom viszont nagyon jó volt.