Van egy olyan gusztustalanul Gyatlovbosszantó tulajdonsága a március utolsó napjának, hogy képes elmúlni a szemétláda, és teret engedni április első napjának. Önmagában ez még nem lenne baj, semmi különös nem lenne ebben a dátumban, általában ez a készülődés napja szokott lenni, Izabella tortát szokott sütni délután, ajándékokat csomagolni, mivel április másodikán van Ványa fiuk születésnapja. Alapvetően tehát nem lenne gond az elsejével.
Egyedül az aznapi munkanap jelent problémát, mert semmi jót nem lehet várni az ott töltött 8-10 órától, főleg, ha beosztottjaival kiemelten szigorú, katonás főmérnök hírében áll az ember.
Gyatlov elvtárs tapasztalatai egyébként is rosszak voltak e téren. Eddig még minden évben sikerült valami kisebb- nagyobb marhaságba beugratni, megtréfálni hol ezzel, hol azzal, volt néhány kifejezetten szemét húzásuk is a fiúknak, akár Komszomolszkban, akár itt Csernobilban. Tudta jól, hogy nem lenne annyira kedvük durvább, vagy legalábbis bosszantóbb, tréfának szánt kreténségekkel szórakoztatni őt az alkalmazottainak munkaidőben, ha ő kicsit lazábban fogná a gyeplőt, s nem káromkodna velük annyit, de sajnos a szocialista rendszer velejárójaként elhíresült kapun belüli munkanélküliség és a kismérnökök, különösen az Olekszandr Korol - félék munkamorálja nem tette lehetővé a gyengédebb bánásmódot, Gyatlov pedig meg volt győződve arról a tényről, hogy mindössze azért tudják ennyire is tartani a munkatempót, amennyire mostanában sikerül, mert ő nem hagyja elkanászodni a hülyegyerekeket, tartja a fegyelmet, amennyire lehet, hegyibeszédekkel, vasszigorral, ordibálással, noszogatással, akár keményebb kézzel is, mint az szükséges volna.
Ez nem jelenti azt, hogy Gyatlov örömét lelte volna a kemény katonás egzecíroztatásban nap nap után, épp ellenkezőleg. Őt magát is fárasztotta, hogy az esetek nagy részében nem tud úgy belépni semelyik hozzá tartozó blokkba sem, hogy valami ne siklott volna menet közben félre, hogy valaki éppen ne próbálna kibújni a munka alól, hogy valami pont ne úgy jöjjön össze, mint ahogy azt előzőleg eltervezték, és emiatt már természetesen előre rossz kedve volt sokszor, tudván, már megint fel kell emelnie a hangját, már megint megrovásokat kell osztania szóban, írásban vagy akár mindkét módon. A maga ötvenegynéhány évével Anatolij Gyatlov már inkább nyugalomra vágyott... volna. "Miért kell nekem mindig az ügyeletes Rézfaszú Bagoly szerepét felvennem azért, hogy minden megközelítőleg normálisan működjön? Miért akkora kérés az, hogy mindenki tegye a dolgát, és miért kell ehhez nektek külön kérvényt benyújtanom, kirúgással, vagy szankciókkal fenyegetőznöm? Szerintetek én szeretem ezt, hogy folyamatosan kétszázra basszátok fel a vérnyomásom?"
A közhiedelem úgy tartotta, hogy igen, főleg Leonyid Fjodorovics gondolta, hogy Gyatlovnak lételeme a rájuk ripakodás, parancsolgatás, észosztás. Talán egyetlen napot sem bírna ki kötekedés nélkül. Néha, de tényleg néhanapján, mivel az öreg eleve sztesszes volt, úgy is kaptak letolást, hogy nem érdemelték meg, így Lenya úgy gondolta, nem is érdemes próbálkozni, Gyatlov úgyis talál majd valamit, amibe belekössön, vagy amiért leteremtse őket, akár ártatlanul is, hát akkor miért tenne erőfeszítéseket? Éppen ezért előszeretettel hergelte barátait is arra, hogy házirendbe közvetlenül nem ütköző, épp ezért nem szankcionálható, de idegesítő módon provokálják Gyatlovot, de pláne április elsején, amikor amúgy is az a lényeg, hogy mindenkiből bolondot kell csinálni, aki hagyja. Hülye barom, megérdemli.
Anatolij Sztyepanovics tudta tehát jól, mire számíthat: valószínűleg idén is, mint minden évben, bosszúszomjas, bölcsődéből épphogy szabadult beosztottjai gyermeteg módon zúdítják rá a mindennapok szokásos keserűségei nyomán felgyülemlett stressz levezetéseként tréfának álcázott partizánakcióikat. Meg sem lepődött hát, amikor az irodája felé tartva észrevette az első humormorzsát: irodájának ajtaján immár a "Gyatlov, A. Sz. - Helyettes főmérnök" táblácska alatt díszelgett egy hatalmas, fekete alkoholos filccel írott titulus is: Ügyeletes Rézfaszú Bagoly. Gyatlov egykedvű sóhajjal vont vállat. Csak ennyi tellett az atomkánaán elitjétől mára? Nahát micsoda pallérozott elmék, és kulturálisan kiemelkedő ízlésű fiatal mérnökök dolgoznak itt. Elvégre ő hívta így sajátmagát, szinte várta, mikor rója fel valaki az ajtóra ezt. Persze, április elsején, hát mikor máskor?
YOU ARE READING
Április bolondja
HumorÁprilis elsején egy atomerőműben sem múlhat el a nap anélkül, hogy ne lenne április bolondja- vajon ki nevet a végén?