Az erdei tündér (BEFEJEZETT)

14.rész

Thomas pov.
- Mi van manó? - kérdezte Mark kuncogva és hajába simított. Óvatosan megrántotta az inge ujjat mire Mark lehajolt hozza és Jacob a fülebe suttogott.
- Szabad enni? - direkt közelebb hajoltam, hogy hallhassam. Mark szemei elkerekedtek és meglepetten nézett a kis fiúra.
- Persze kincsem. Mond szépen mit kérsz?
A kicsi erre körbenézett az asztalon és rámutatott a kalácsra.
- Rendben. - vettem karomba és az asztalhoz ültettem. Vágtam neki pár szeletet, amit megkentem vajjal és lekvárral. Elé tettem és csillogó bogár szemeivel nézte - Jó étvágyat.
Elkezdte félve enni a finom kenyeret majd éhesen el is takarította, jól összekenve magát.
- Mutasd magad. - kacagott Mark és egy ronggyal megtörölte pufi arcát - Így ni.
- Olyan kis édes! - olvadozott Vladimir mamámmal. Pár nap elteltével minden nyugodtabb lett. Jacob mar beszelt hozzánk, de csak Markhoz és hozzam úgy, hogy a fülünkbe suttogott. Mi meddig mosolyogva díjaztuk ezt neki. Kitaláltuk, hogy ha megszólal adunk neki egy puszit, ezzel is biztatva őt. Most már mosolygott és megfogta a kezünket. Még Castielt is ügyesen tartja.
- Latod és már tartod is a fejét. - mutatta neki Vladimir mosolyogva. Babája mosolyogva bújt hozzá és csillogó szemekkel nézett rá. Jacob le se tette. Csak ültek a fűbe terített takarón és játszottak.
- Lenyűgöző mennyire egymásra hangolódtak. - mosolygott Igor.
- Igen, az. - vidult fel Vladimir.
- Mar tudjuk mit szeret Jacob a legjobban. Fürdeni. Majd ha nagyobb lesz, megtanítjuk úszni.
- Jó ötlet. - bólintottak helyeslően.
- Shh! Halljatok? - suttogta Vladimir. Halkan, de hallani lehetett, hogy Jacob mesél Castielnek.
- A két kis mackó ez után elment az erdőbe mézet enni, ott pedig találkoztak egy manóval. - suttogta neki halkan, ami megmosolyogtatott minket. A baba már rég aludt és az ujjat szopogatta. De Jacob csak mesélt és mesélt neki, amitől szívünk elolvadt.
- Annyira édesek. Szerintetek mi van köztük?
- Nem tudom, de az biztos hogy egy erős kötelék! - mosolyogtam és Mark kezére simítottam, aki ezen elpirult
- Meglátjuk mi lesz. Talán lesz valami. - motyogta Igor aggódva.
- Úgy érted, hogy... - szeppent meg Vladimir.
- Igen. - felelte.
- Szerintem félre értitek! - állt fel Mark - Még kicsik! Castiel még szinte csecsemő!
- Ezert varunk, de néha az igazi érzések rejtve maradnak. - motyogta Igor.
- Remélem nem lesz igazatok. - suttogta kedvesem, mire megöleltem. Teltek a hetek, múltak az évek. Jacob egy jóképű, izmos fiúvá ért, Castiel pedig egy szelíd, szépséges omegává. Úgy legyeskedtek körülötte a férfiak, hogy Igor kezdett kiborulni.

Igor pov.
- Nyugodj meg drágám! - kuncogott mosolyogva Vladimir a varrásával foglalkozva.
- Hogyan!? Meg mindig nem ért haza és ha megint felszed valami mamlaszt én kitekerem a nyakat. Miért nem akarja úszással levezetni a feszültséget, mint Jacob?
- Igor, ne aggódj annyit érte! - állt fel és elém állt - Inkább foglalkozz velem! Mostanában nagyon elhanyagoltál...
- Jaj, kicsim.... Ne haragudj, csak mar 16 éves és sorban állnak érte a férfiak. Aggódom. - öleltem magamhoz.
- Castiel szépen fel lett világosítva mindannyiunk által! Nem lesz semmi baj! - bújt hozzám és már éppen megcsókoltam volna, amikor a fiúnk vágtatott be mérgesen.
- Menj a francba Jacob! - kiabálta és becsapta szobája ajtaját. Az említett vörös hajú fejét rázva lépett be a nappaliba és felrepedt száját törölgette. Arcán lévő horzsolásokról már nem is beszélve.
- Mi a nyavaja?
- Mi történt?
- Istenem, jól vagy? - futott oda Mark és Thomas.
- Semmi bajom. - felelte sóhajtva, de Mark csak aggódva forgatta kezei között fejét - A másik hapsi rosszabbul néz ki.
- Tessek?
- Castielre rámászott a mostani udvarlója, elég csúnyán és leszedtem róla.
- Mi? - kérdezte Vladimir.
- Mi a... - törölgette a száját Mark.
- Csak jó modorra tanítottam. Szhh... - rántotta el a fejét - Castiel pedig valamitől mérges lett ez miatt.
- Megverted a pasiját. Ettől valószínűleg azt hiszi, hogy védtelennek tartod őt.
- Tapogatta és jól láthatóan nem tetszett neki... - motyogta.
- Szerintem hagyjuk kicsit lenyugodni és... - kezdett bele Vladimir, de leállítottam.
- Nem! Ennyi volt! Betelt a pohár, két napnál tovább nem bírja ugyanazzal a sráccal! Ennek most vége!
- Igor, ne hogy elkezd! - rázta fejét kedvesem.
- De igaza van. - állt mellém Mark - Ezt már én sem bírom nézni! Főleg, hogy most az én gyerekemet is bele vonták!
- Tudom, hogy bízol benne, hidd el, hogy én is! De valami nem stimmel és ezt mar nem hagyhatjuk rá!
- Jó, rendben. - adta be sóhajtva derekát párom és elindult Castiel szobájához, ahova követtem.
- Castiel! Anya vagyok, bejöhetek?
- Nem! - hallatszott.
- Drágám, engedj be kérlek. - kopogott.
- Hagyj békén!
- Legalább apádat engedd be, ha engem nem. - próbált vele alkudozni. Kinyitotta és mérgesen ránk nézett.
- Egyikőtöket se akarom látni! Hagyjatok békén! - és ezzel becsapta az ajtót.
- Váo... - döbbenten pislogtunk a falapra.
- Kicsim! Kisbabám, mi csak... - próbálkozott tovább Vladimir.
- Nem vagyok a kisbabád! A ti hibátok minden! Hagyjatok békén!
- Ne beszélj így anyáddal! - kiabáltam vissza mérgesen és átöleltem könnyező páromat.
- Hagyd, kell neki egy kis idő... - bújt hozzám. Lementünk és késő estig vártunk mire a rakoncátlan kölykünk lejött.
- Remélem azért vagy itt, hogy bocsánatot kérj anyádtól, mert... - leálltam mikor megláttam a kisírt arcát.
- Kincsem, mi a baj? - lepett mellé Vladimir.
- Rám mászott.. É..És... Annyira megijedtem... - szipogta.
- Jaj, kincsem! - ölelte át gyermekünket kedvesem, aki szorosan bújt hozzá, míg én hátát simogattam.
- Jacob elmesélte, hogy leszedte rólad. - mondtam - És azt is, hogy megtanította a jó modorra.
- Igen... - felelte - Nagyon megijedtem akkor tőle, ijesztően nézett ki...
- Tudom, hogy ez milyen, de ne félj, nem akarta, hogy lásd őt így.
Erre csak bólintott és szipogva nézett ránk.
- Bocsánat a viselkedésem miatt.
- Semmi baj kincsem, megértjük. - csókolta homlokon Vladi, majd arcra simított.
- Anya, én...
- Semmi baj, tudom, hogy mar nem vagy kisbaba, de mindig az én kisbabám leszel.
- Ahogy az enyém is. - borzoltam hajába - Azért ugye tudod, hogy Jacobtól is bocsánatot kell kérned?
- Tudom... - motyogta.
- Nem haragszik rád, csak nem értette miért lettél mérges rá.
- Azért voltam mérges mert ő is megsérült.
- Oh, kicsim! Mérges voltál mert aggódtál érte?
- Igen. - vallotta be őszintén - Fontos a számomra és féltem, hogy miattam lesz baja...
- Gyere! Igyunk egy kis teát és beszélgessünk. - mondtam mosolyogva mire szipogva bólintott. Mosolyogva öleltem magamhoz és át mentünk az étkezőbe. Thomas éppen valamin ügyködött, amikor beléptünk.
- Sziasztok! Castiel! Minden rendben? - kérdezte a kisírt arcát látva.
- Nagyjából. - válaszolta és leült az egyik székre - Jacob... Hogy van?
- Jól, Mark éppen lefertőtleníti a sebeit.
- Nagyon sajnálom, ez az én hibám. - motyogta.
- Óh, kicsim. - ölelte meg ő is.
- Nem vagy hibás.
- De annak érzem magamat.
- Nem vagy! - hallatszott. Jacob és Mark jöttek le a lépcsőn. Kicsit jobban nézett ki.
- De legközelebb megvédem magam.
- Majd segítek. - tette kezét vállára és kedvesen mosolygott rá. Megesküdtem volna, hogy a fiunk elpirult.
- J-jó... - felelte zavartan. Erre már Vladimir és Mark is összenézett.