not shy, not me | kth

17

Lotti

A szombati koncert, konkrétan egy kész, teljes káosz volt. Reggeltől kezdve már az arénában voltunk, rohangáltunk, mint a hülye, mérgezett egerek és egészen a nap végéig, egyetlen nyugodt percünk sem volt. Állandóan csinálni kellett valamit, tuti, hogy semmi nem ment zökkenőmentesen, és amikor hajnalban ágyba kerültem és, aznap először fújtam ki magam, elmormoltam egy-két imát, hogy a vasárnapi nap egyszerűbben, vagy legalábbis zökkenőmentesebben teljen.

Persze ez nem így lett, ugyanis már kora reggel közölte velem Songil, hogy valaki leöntötte narancslével Jin hófehér ingjét, amiben a szóló száma alatt szokott lenni, így én, mint valami kis Mosó Masa, a csap alá tartva igyekeztem kimosni a ruhadarabot és folyamatosan agyaltam, hogy ezt miért én csinálom, amikor én Kim Taehyung ruháiért vagyok felelős...

Mivel konkrét őrültekháza volt, már meg sem lepődtem, amikor nekem kellett lemennem a nézőtérre, hogy a hangbeállás közben segítsek a speciális effektusokért felelős dolgozóknak, hogy minden rendben van-e, army szemmel. Ugyan már végre sikerült rájönnöm, hogy az „armyk" a BTS rajongói, de még mindig furcsálltam, amikor valaki megemlítette.

- Köszönjük a segítséget, Lotti-ssi! – hálálkodott nekem az egyik szervező mélyen hajlongva, amitől zavaromba elkezdtem a levegőben csapkodni és összemotyogtam valami semmiség félét, meg hajtogattam, hogy „Nem-nem" mivel a koreai nyelv egyik – számomra – furcsasága, hogy nem használják, a szívesen kifejezést, csak rávágják, hogy „Jaj, nem" vagy valami ilyesmi a magyar szabadfordítása.

Mivel végeztem a nézőtéren, ahol továbbra sem éreztem, hogy sok keresni valóm volt, elindultam a backstagebe inni valami jeges, hideg dolgot, mert bár már eléggé télies volt kint az időjárás, én megsültem az egész délelőttös rohangálás közepette. A konyhahelyiségben kihalásztam egy jéggel teli poharat, amibe némi hezitálás után valami citromos teaszerűséget töltöttem. Mintha csak idegbeteg lennék, kissé erőteljesebben szúrtam a szívószálat a műanyag pohárba és mivel még nem vágytam rá, hogy visszakapcsolódjak az őrület forgatagába, megengedtem magamnak némi időt, hogy kiélvezve a hideg kortyokat, fejemet a falnak vetve elhagyja a számat pár megkönnyebbült sóhaj.

Persze közben az agyam nem állt le, mert egyfolytában azon kattogott, hogy mi mindent kéne, még átnézem a hat órás kezdés előtt. Tekintetem a szemközti falon csüngő órára vándorolt, ami szerint már csal két óra volt, addig. Morogtam egy sort, majd kiszippantottam az utolsó kortyomat és miután kidobtam a kiürült poharat a kukába, már folytattam is utam. Hogy hova? Sajnálatos módon Kim Taehyung öltözőjébe...

A szombati nap pörgőssége végett se nekem, se neki nem volt ideje, arra, hogy legalább egy, hogy is fogalmazzak, másmilyen pillantást vessünk a másikra. Mindketten el voltunk a saját feladatunkkal foglalva, aminek valójában örültem. Ugyanis kár volna tagadnom, imádtam, ahogyan a férfi csókolt. Minden apró szenvedély morzsát, amit ezidáig megkaparintottam belőle, a bensőmben őriztem és bár akartam, hogy felépülve kirobbanjon belőlem és a legnagyobb falatokat is elcsenhessem, féltem is. Nem voltak ezidáig jó tapasztalatom, abból, amikor így kezdtem megzavarodni. Mert ez volt az igazság. Taehyung teljesen összezavart engem. Egyik percben ő volt a megtestesült férfiszenvedély, amire minden nő vágyik. Utána, egy köcsög, perverz valaki volt, akitől a két méter távolság is kevésnek érződött. De mind ezek mellett mutatta már nekem a kedves és vicces oldalát is, amikor együtt ebédeltünk, így úgy éreztem egyértelmű, hogy nem tudok dűlőre jutni az érzéseimmel kapcsolatban vele.

Megráztam egy párszor a fejemet mielőtt bekopogtam a férfi öltözőjének ajtaján, hogy nagyjából tiszta gondolatokkal menjek be és ne csináljak valami észveszejtő őrültséget.

- Gyere. – szólt ki az ismerős hang, így kezem mozdult a kilincsen és már be is léptem. – Áh, Lotti, szia.

- Szia. – eresztettem el egy óvatos mosolyt felé, közben félig meddig felmértem, hogy a haja már elkészült és a sminkje is, amit a három óra alatt folyamatosan újra fognak neki csinálni. Egy barna vászonnadrágot és egy fehér galléros pólót viselt, lábain pedig egy nevetséges szőrös, macis mamusz volt, amitől elnevettem magam. – Mi a fene van a lábadon?

- Mi bajod vele? – ráncolt a szemöldökét és mivel a kanapén ült, felemelte az egyik lábát, hogy a levegőben megrázva megmutassa, hogy milyen lábbelit visel. – A húgomtól kaptam tavaly a szülinapomra, mert szerinte vicces, ha egy hozzám hasonló pasi ilyet hord.

- Meg sem fordult a fejében, hogy nem fogod felvenni? – támaszkodtam kezeimmel és hátammal az ajtó melletti falnak és próbáltam nem szélesen mosolyogni. Taehyung megingatta a fejét, majd felállva lassan közelebb sétált hozzám.

- Tudja, hogy mindent használok, amit a hozzám közel állóktól kapok, még, akkor is, ha azt viccnek szánják. – pár lépéssel átszelte a távolságot közöttünk és pontosan a lábaim előtt állt meg velem szemben. – Remélem, tudod, hogy hamarosan itt a szülinapom...

- És azt hiszed, veszek neked bármit is? – fontam össze magam előtt a karomat és kérdőn felhúztam a szemöldököm.

Taehyung bal tenyerével megtámaszkodott a fejem mellett, így hajolva előrébb. Csupán ettől a kis mozdulattól éreztem, hogy a pulzusom nevetségesen magasra ugrik, és akad némi gondom a légzéssel is. De utálom, hogy ilyen hatással van rám! Hülye női hormonok, mit reagáltok? Nyugodjatok már le, nem legyetek ilyen kancásak!

- Nem kell rám pénzt költened, másfajta kedveskedés is megteszi nekem. – nyúlt jobb kezével az állam alá, és hüvelykujjával finoman végigsimított alsó ajkamon. – Egyszerű srác vagyok!

A levegő pillanatok alatt változott meg körülöttünk. Tudtam, hogy sietnünk kéne, hogy átnézzük a ruhákat és segítsek neki felvenni az első szerelését. Azt is tudtam, hogy bármikor ránk nyithat valaki, azzal pedig még, annyira tisztában voltam, hogy nem kéne újból elveszítenem a kontrollt magam felett, mert ha még egyszer megcsókolom, tudni fogja, hogy él bennem egy kevéske vonzalom iránta.

- Ez esetben megígérem, hogy azon a napon kicsit kedves leszek veled. – simítottam fel a tenyeremet a mellkasán, ezzel teljesen leszarva a saját démonjaimat és ráhagyatkozva az ördögi énemre.

- Én szeretem, ha dacolsz velem. – dörgölte az orrát az enyémnek. – Piszok szexi vagy olyankor!

- Akkor figyeld, milyen szexi leszek most. – leheltem egyre közelebb az ajkához. Habár túl közel voltunk egymáshoz és alig láttam az arcát emiatt, azért érzékeltem, ahogy ajkai mosolyra húzódnak. – Vetkőzz!

Éreztem és tudtam, hogy megleptem, de ez csak akkor ült ki az arcára, amikor erőteljesen ellöktem magamtól. Pislogott párat, én pedig nem hagyva neki időt, hogy magához térjen elléptem a helyemről és leakasztottam a gurulós állványról az első szettet, amiben megnyitják a koncertet.

- Te nagyon piszkosul játszol, Lotti-ya! – nevetett fel kínosan, majd kikapta a kezemből a ruhadarabokat. Már majdnem elégedetten elmosolyodtam, hogy ezt a mai csatát köztünk megnyertem, ám mielőtt elkezdett volna öltözni, hátulról elkapta a derekamat és a hátam azonnal a mellkasának ütközött. – De érzem minden porcikádon, hogy kívánsz engem, ezt már nem fogod tudni elrejteni, úgyhogy add fel! – kiseperte a nyakamba hulló hajamat és óvatosan megpuszilta az érzékeny részt a vállam és a nyakam között.

- Nincs mit feladnom, tudod te is, hogy nem adom magam könnyen. – döntöttem félre neki a fejemet, ujjaimat pedig hasamon pihenő karjára vezettem. – Egy hülye tökfej vagy még mindig!

- Te pedig kívánod ezt a tökfejet, és fantáziálsz róla! – morogta a fülembe. – Nem vagy te olyan ártatlan Lotti, mint, amilyennek mindenki hisz téged!

- Nem vagyok ártatlan, nem én! – kuncogtam fel. – És most vedd, le rólam a kezed mielőtt kap a legékesebb tagod, egy kellemetlen ütést a koncert kezdete előtt!

Taehyung még utoljára a nyakamba csókolt, ezután elengedett és végre valóban öltözni kezdett.

Amint elfordult, a mellkasomhoz kaptam a kezem és próbáltam a légzésemmel együtt a bennem kavargó érzelmeimet is rendbe tenni. Teljesen meg fogok bolondulni, ha ez így megy tovább...