Te vagy nekem... (𝑳𝒂𝒏𝒅𝒐 𝑵𝒐𝒓𝒓𝒊𝒔 𝒇𝒇)

16.| Szilveszter ✨

Sziasztok kedves olvasóim!
Elnézést kérek tőletek, hogy ennyire megvárattalak titeket az új résszel, de végtelen mennyiségű elfoglaltságom akadt, így a karácsonyi/szilveszteri rész nyár elejére tolódott.
Igyekszem előre megírni pár részt, de nem garantálhatok semmit.

Mint mindig, véleményeket és észrevételeket szívesen fogadok! ✌🏻

꧁___________________꧂

2019. december vége

A karácsonyi készülődés gyerekkorom óta fontos része volt az életemnek, ezúttal azonban egy kicsit más volt, mint az elmúlt években.

Hazautaztam a szüleimhez már 22-én, hogy a lehető legtöbb időt töltsük együtt, sütit sütöttünk anyával, fát vettünk apával, és persze a szokásos díszítés se maradhatott el. Égősorokat raktunk ki a házra, hogy aki elhalad az utcában, egy kicsit átérezze az ünnep hangulatát.

Szenteste napján persze totális káoszban főztük az ünnepi vacsorát, hogy anya finnyás nővérének minden megfeleljen. Családi hagyomány, hogy szenteste a vacsora mindig nálunk van, és a legközelebbi rokonok hozzánk jönnek át megkezdeni a két napos ünnepet. Anya nővérének férje igazi papucs, tipikus lányos apukája a három lányuknak. Ennek ellenére nagyon jó kapcsolat van közöttünk, és az unokatesóimmal is jól kijövünk, annak ellenére, hogy nem kommunikálunk egymással minden nap. De karácsonykor amikor összeül a család, bizony előjönnek a kellemes és kellemetlen témák, mint a tanulás, a szerelmi életem, a lányok szerelmi élete, vagy a munka. Homályosan fogalmaztam azzal kapcsolatban, hogy van-e most partnerem, hiszen még a szüleimet is csak nemrég avattam be abba, hogy bizony az én szívem nyár óta foglalt egy bizonyos autóversenyző által. Csak éppen azt a részletet hagytam ki belőle, hogy egy híres autóversenyző az illető.

Még mielőtt hazautaztam volna, megegyeztünk Landoval, hogy bármennyire is szoros a kapcsolatunk, a családdal való találkozást egyelőre hanyagoljuk. Nem erőltettem, hogy jöjjön át hozzánk megismerni a szüleimet, és nem ragaszkodtam ahhoz, hogy áthívjon engem magukhoz. Így a szeretet ünnepét külön töltöttük, azonban folyamatos telefonos kapcsolatban voltunk egymással, ahogy az egy 21. századi párhoz illik.

A szeretet ünnepének másnapján mégis valahogy magányosnak éreztem magam, hiába mentünk át az unokatesóimhoz társasozni, hiába ettünk aznap is jókat, valami hiányzott. Az a valami, amit legjobb barátként definiálunk.

Azt már megszoktam a hosszú évek óta tartó barátságunk során, hogy az ünnepek alatt Mary túlságosan elfoglalt, és az igencsak népes családjával tölti az idejét, ami teljesen normális, hiszen én is a családommal voltam elfoglalva, azonban az elmúlt két évben hagyománnyá vált, hogy karácsony másnapján kimegyünk kicsit a városba mászkálni, vagy átjön hozzánk egy jó forró csokira. De idén még az üzeneteimet se nyitotta meg, nemhogy az ajtómat nyitotta volna ki. Furcsálltam a dolgot, hiszen többségében mindennap beszéltünk, sőt még akkor is leírta napja minden percét, amikor csak az egyetemre járt be, hiába laktunk egy lakásban. Azonban a téli szünet java részét úgy töltöttük, hogy szinte semmit nem tudtunk a másikról.
Nagyon furán éreztem magam emiatt, de nem akartam erőltetni se a beszélgetést, se a találkozást, mert annak egy szimpla barátságban sincs jó vége.

Szilveszter napján autóztam vissza Londonba, és Maryt is hívtam, hogy jöjjön velem, hiszen mégiscsak kényelmesebb kocsival utazni, mint a vonaton zötykölődni. Ő viszont nemet mondott, arra hivatkozva, hogy még van pár dolga otthon, és amúgy is csak a bulira akar visszaérni.

Ha tudtam volna, hogy mennyi minden állt még ennek a hátterében...

A közös szilveszter bulit még a hónap elején találtuk ki Landoval, hogy együtt bulizhassunk az ő barátaival, és az én barátaimmal. Jó alkalomnak tűnt, hogy végre legalább a barátaink előtt felvállaljuk egymást és a kapcsolatunkat.
Legalábbis egy pillanatra úgy gondoltam.