BŰNTUDAT (Song Lan x Xiao Xingchen) Oneshot

Bűntudat

"Takarodj innen...Ez a te hibád. Nem akarok többet veled találkozni..."

Song Lan tudata ködös volt a fájdalomtól és a gyásztól. A szeme borzalmasan fájt, majd' beleőrült. Fázott, rideg volt mindene. Elvesztett mindent, egyetlen pillanat alatt.

Érezte hogy valaki viszi, és mintha beszéltek volna hozzá, de minden összemosódott, tompa volt.

Aztán lassan kiélesedett. Egy finom simogatás a homlokán, egy halk hang.

-Sajnálom... Song Lan...

Az ő hangja. A harag feltolult a torkába, vakon csapta el a másik kezét.

-Nem kell a sajnálatod! Csak menj innen!

Song Lan dühös volt és szomorú, egyenlőre nem fogott fel semmit.

Nem fogta fel a másik hangjában az őszinte fájdalmat. A keze remegését és hidegségét. A másik férfi vérének a szagát az orrában.

Próbált felülni, de a sötétség visszarántotta, és egy pillanat múlva már nem volt magánál, így nem hallhatta Xiao Xingchen bizonytalanul, vakon botorkáló lépteit ahogy távozott.

Napok múlva tért magához. A fájdalom szinte teljesen eltűnt, csak egy kellemetlen, lüktető, nyomás maradt.

-Magához tért? -egy lány hangja volt.

Odament hozzá. -Levesszük a kötést és megnézzük a szemét.

Minek? Felesleges. Nem lehet vele semmit sem csinálni. Örökre elvesztette a látását.

A lány finom, gyors mozdulatokkal szabadította meg a géztől. Érezte ahogy finoman leesik róla, makd tompa színeket, homályos körvonalakat látott.

Song Lan döbbenten jött rá hogy lát. Még közel sem nem tökéletesen, de látott.

Összezavarodott. Pontosan tudta milyen mérget kapott, és hogy a szemének nem volt esélye a gyógyulásra. Nem értett semmit.

-Hogy... hogyan lehetséges?

-Hm? A-Xincheng nem mondta el? Azt hittem azért jött.

Song Lan mellkasa összeszorult. Rossz előérzete volt. Tudta, hogy milyen ocsmányságokat vágott Xiao Xingchen fejéhez, de most mégis...

Mit tett ezután a barátja? Apró, szúró fájdalmat érzett, mintha méreg lenne. Nem kellett volna úgy beszélnie vele.

-Mit?

A lány nem figyelt fel a kérdésére, töretlenül folytatta amit magyarázott.

-Veszélyes volt az ő állapotában....

-MI TÖRTÉNT?- veszítette el Song Lan a türelmét. Félt attól amit hallani fog.

-Hogy mi? Szerinted hogy látsz, daozhang? A-Xincheng...neked adta... Érted. Azért hozott el ide, mert ez csak itt  lehetséges. Azt mondta, bármi amire szükséged van a gyógyuláshoz, daozhang, megadja.

Song Lan szívéből hidegség áradt szét. Xiao Xingchen kivájta érte a szemét.

Eszébe jutott Xingchen szeme. Meleg, szelíd,  sötét szemek, amik olyan kedvesen csillogtak mindig az arcában.

Nem bírta felfogni.

-M-mi?

-Szóval tényleg nem mondta. Pedig azonnal hozzád sietett miután magához tért.

-Hozzám? Mi-mikor?

-Pár napja, mielőtt még egyszer elájultál volna.

Tehát amikor lekiabálta Xiao Xingchent, ő már vak volt.

Mikor azt mondta neki, hogy takarodjon...

Akkor már a szemei, azok a kedves, gyönyörű szemek...

-Hol van?

-Nem tudjuk. Elment közvetlenül elment miután veled beszélt. Pedig még a vérzés sem állt el...

Song Lan nem hallotta a többit. A szíve mélyrepülésbe kezdett, nem kapott levegőt. Mindene lehűlt, elnehezedett, a torka összeszorult és nem kapott levegőt.

Az egyetlen személy aki szerette őt, a szerelme, a legjobb barátja, a harcostársa, aki nekiadta a szemét, aki vele volt végig, kint van, vakon és egyedül...

Miatta.

Érezte hogy az új szemei, az ő szemei égni kezdenek, majd forró, maró könnyek lepik el az arcát.