Esélyes

Első fejezet

Azt hiszem sokan mások is éppen ugyanazt érzik most, amit én. Még is hogyan értem ezt? Hát, hogy szeptember van és az iskola első napja.
Tekintettel az esős időre inkább egy fekete farmert vettem fel a blúzomhoz és nem szoknyát.
Átsétáltam a fürdőszobába és gyorsan arcot mostam majd elővéve a szempillaspirálom megcsináltam a szempilláim is. Csupán ennyi volt a nagy "sminkelés". Mivel a bőrőm nem igen igényel alapozót, amiért igen hálás vagyok, de úgy érzem ha igényelne se kennék semmit az arcomra.
A szempillaspirálozás után egész gyorsan megreggeliztem és a jobb kedv véget a kakaóscsiga mellett tettem le a voksom. Túl voltam már a fogmosáson és már a cipőm vettem fel, amikor visszaszaladtam a szobámba és egy leheletnyi szájfént még is csak felvittem magamra.
Természetesen ezért kicsit futnom kellett a buszhoz de azt hiszem sok 11-es diák tesz így.
Kellemes órás zötyögés után a városba megpillantottam az iskolámat. Némi "gyomorrángás" fogott el, de erőt véve magamon beléptem a suliba. Elindultam az osztályterem felé, ahol még csak néhány osztálytársam volt bent.
– Sziasztok. – köszöntem kissé fáradtan.
– Szia. – mosolygott rám a legjobb barátnőm majd odalépett hozzám és megölelt.

A nap további részében a 3 osztályfőnöki óra után mehettünk is, aminek feletébb örültem, mert egyszerűen ki nem állhatom az osztályfőnököt. Ezért is igyekeztem minél hamarabb otthagyni az iskolát. Egészen közel voltam a bejárathoz már, amikor is megláttam azt a személyt, akit a lehető leginkább próbáltam elkerülni. Pillanatra végignéztem rajta majd szemem elkapva szinte kifutottam az iskolából. Természetesen fehér ing és fekete nadrág volt rajta, mily meglepő módon.
Már fellélegeztem volna, amikor is egy kezet éreztem meg a vállamon. Annyira megijedtem, hogy hangosan fel is sikítottam.
– Ennyire ijesztő lennék? – kérdezte egy vészesen ismerős hang.
– Inkább bunkó. – morogtam.
– Vagy jóképű. – kontrázott rám.
Megforgattam a szemeim és mentem volna tovább de a vállam továbbra is fogta.
– Mit szeretnél? – kérdeztem.
– Ha azt tudnád... – mondta alig hallhatóan. – Én? Tőled? Semmit! – engedte el a vállam.
Furcsán néztem rá de kapva az alkalmon már siettem is el. Hallottam, ahogy röhögve haverjaihoz lép, majd lepacsiznak egymással.
Egyszerűen nem tudom megérteni mégis mi a baja velem. Kilencedik óta viselkedik, így velem, de az utóbbi időben vált sűrűbbé a piszkálásom számára.
Néha néha ilyenkor hallom anyukám hangját ahogy azt mondja biztosan azért piszkál, mert tetszem neki, de ez nem egy óvoda szóval valószínűleg inkább csak szimplán paraszt.
Nem azt mondom, hogy csúnya vagyok és ne jöhetnék be neki, de nem tűnök az esetének. Szeretek csinosan és változatosan öltözni, de sose voltam egy kiköpött "pláza cica", ahogy sokan fogalmaznának.
A merengésemnek az vetett véget, hogy majdnem túl mentem egy megállóval, de időben sikerült lepattannom a buszról. Természetesen annyira jól tudtam célozni a finom lehuppanásom a buszról, hogy a buszmegálló legnagyobb pocsolyájában landoljak. Nem lett volna gond ha a fekete conversem nem ázik be azzonnal és a lecipzározott kabátom között a fehér blúzomra nem fröccsen a szürke víz. Ezen felül, hogy még fokozva legyen ez a helyzet persze, hogy egy helyes srác premier planból nézte végig. Nevetést félig elfojtva indult el. Mostmár duplán dühös voltam. Leventét okoltam ezért, mert ha ma nem szól hozzám akkor nem gondolok rá és nem feljetek el majdnem leszállni, nem kapkodtam volna és szárazon és beégés mentesen jutottam volna haza. Szóval zsörtölődve indultam meg a srác után, mert sajnos pont arra laktam, mint amerre ment.
Készítettem volna elő a kapukolcsom amikor látom, hogy éppen a kaput nyitja.
– Na ne! – szaladt ki a számon. Basszus ő az új szomszédunk? (Sorházba lakom közös telken vannak a házak és a kapu is közös meg a házak előtti kis útszakasz.)
Tudtam, hogy kínos lesz, de végül minden erőm összeszedve odakiáltottam neki, hogy ne zárja be a kaput.
Felhúzta az egyik szemöldökét és egy félmosoly kíséretében támasztotta a kaput.
– Áron. – nyújtotta kezét felém. Sokkal szexibb volt a hangja, mint amire számítottam és némileg lefagytam, de utána igyekeztem gyorsan nyújtani fél a kezem.
– Alíz. – nyújtottam én is felé a kezem. Mire majdnem megráztam volna elkapta és lazán a hajába túrt. Hitetlenkedve néztem rá és éreztem, ahogy a szemöldökeim az egekbe szöktek. Már majdnem mondtam volna valamit, amikor is újból felém nyújtotta kezét.
– Bocsánat. Ezt nem hagyhattam ki. – mondta és végül tényleg kezet fogtunk.