"- Gondolom a ti leveletekben is ugyanaz volt, mint a miénkben, ha már elfogadtátok a meghívásunkat. - Szólalt meg komolyan a maffia főnöke.
- Igen. - Biccent a másik szervezet vezetője. - Ez a bizonyos Nyugat arra utal, hogy képes mind a kettőnket...
A mai egy viszonylag nyugodt napnak ígérkezik itt a Fegyveres Nyomozóirodánál. Reggel óta nincs semmi érdekes, így nem csoda, hogy zenét hallgatok és lábamat az asztalra feltéve pihenek. Mindenki nyugodt, senkinek semmi dolga és már lassan azt mondanám, hogy ez a nap is egy lesz az "uncsi" napok sorozatából. Az elmúlt fél órában például azon is elkezdtem gondolkodni, hogy lehet el kellene ugranom valahova, megpróbálni egy szép hölgyet megfűzni egy öngyilkosságra, mikor valaki szó szerint beesik az ajtónkon.
- Kérem, könyörgöm, segítsenek! - Esdekel a férfi, ahogy talpra áll, így már látom, hogy egy olyan Kunikida-kun magas barna hajú szemüveges úrról van szó.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
- Miben lehetünk a segítségére? - Teszi fel a kérdést Kunikida, a férfi pedig megint hadarni kezd, én pedig felállok az asztaltól, hogy közelebb merészkedjek az idegenhez, aki meglehetősen furának néz ki.
- Elvesztettem. Fogalmam sincs hol van. Elhagytam. Nem tudom hova lehetett, kérem segítsenek megtalálni a kincsem. Ez a legdrágább tulajdonom. Könyörgöm, segítsenek megtalálni a könyvem. - Fejezi be és teszi össze a két kezét.
- Ha elvesztett valamit, azzal a rendőrségre kellene mennie. Mi nem foglalkozunk ilyen esetekkel. - Jegyzi meg Kunikida-kun és már el is fordulna az idegentől, ha az nem folytatná.
- De hát ők küldtek ide. - Sopánkodik, majd a homlokához emeli a kezét. - Istenem mihez kezdjek? Oh, a könyvem... - Sírja és a következő pillanatban a szó szószoros értelmében elájul, egyenesen a karomba esve.
- Még mindig nem szeretem a fiúkat. - Jegyzem meg és lépek el oldalra, aminek köszönhetően a férfi tovább zuhan és lehet beverte volna a fejét az asztal szélébe, ha Atsushi nem kapja el. Na, igen mondani sem kell, hogy innentől kezdve az elkövetkező tíz percben a Nyomozóiroda minden tagja azzal próbálkozik, hogy felkeltse a férfit.
- Hol vagyok? - Kezd el végül pislogni az idegen.
- Yokohomában, a Fegyveres Nyomozóirodánál, elájult. - Mondja sajnálkozóan Atsushi.
- Oh... - Pislog maga elé a férfi. - Oh, a könyvem. - Gyűlnek könnyek a szemébe.
- Nem vesztette el. - Jelenti be Ranpo, aki éppen egy nyalókát töm a szájába.
- De nem találom. - Tágulnak ki a férfi szemei.
- A táskájában megnézte már? - Ahogy Ranpo felteszi ezt a kérdést, a férfi azonnal a válltáskájáért nyúl és elkezd benne turkálni.
- Itt van! - Derül fel az arca, mintha éppen valami rég elvesztett családi ereklyét talált volna meg. - Hát itt vagy! Hogy nem gondoltam erre? - Kérdezi a férfi, de már ki is nyitja a kis könyvet és kipipál benne pár dolgot.
- Mit csinál? - Tudakolja Atsushi, mire a férfi elmosolyodik.
- Ez a bakancslistám. - Rázza meg a könyvet.
- És mit pipált ki most? - Kérdezem én, mire a férfi a mellkasához szorítja a könyvet.
- Találkoztam a világ legjobb detektívjével. - Csillognak a férfi szemei.
- Fura egy bakancslista. - Néz gyanakodva a férfire Kunikida-kun, de az idegen csak feláll és hálálkodni kezd.
- Köszönöm a segítségüket. Minden ismerősömnek el fogom mondani, hogy maguk a legjobbak. Annyira köszönöm, így már nyugodt lehet a nyaralásom. Annyira köszönöm, ég önökkel. - Ezzel pedig becsapta maga után az ajtót.
- Ez zakkant. - Jelentem ki, majd megvonom a vállam és elkapom a tigris fiút a gallérjánál. - Atsushi-kun nem megyünk le a kávézóba?
Yokohoma, Dokk Maffia központja, Ougai Mori POV
- Hívatott főnök? - Hallom meg magam mögött Chuya hangját.
- Igen. - Mondom komolyan, de nem nézek a fiúra, csak a falat bámulom magam előtt. - Mondd meg Chuya mit látsz itt? - Kérdezem, ahogy a falra mutatok, hallom a meglepett légvételt, így tudom, hogy a beosztottam mikor pillantotta meg a feliratot.
- Üdvözlet a Nyugattól? - Teszi fel a kérdést. - Hogy jutott be ide valaki? - Háborodik fel, de én csak legyintek egyet.
- A Fekete Ember volt. - Mondom egyszerűen. - Engem jobban érdekel az, hogy mi az a Nyugat? - Fogom meg az államat.
- Utána nézek! - Jelenti be a fiú, de nem hallom, hogy távozna, így felé fordulok és kérdőn nézek rá.
- Bocsánat a kérdésért, de ki az a Fekete Ember? - Én csak fújok egy nagyot, ahogy leülök a székemre.
- Senki se tudja, egy képesség használó, ennyi a biztos. Veszélyes képessége van, amikor beszélsz vele olyan, mintha a legjobb barátod lenne, de amint távozik nem emlékszel rá. Semmire vele kapcsolatban, csak egy teljesen fekete árnyalak van az emlékeidben. Innen kapta a nevét. - Magyarázom el.
- Honnan tudja, hogy ő volt? - Jön a következő kérdés.
- Én kísértem ki. - Fintorodom el.
- El kellene tennünk láb alól. - Kapok egy ajánlatot, de csak megrázom a fejem.
- Felesleges próbálkozni. Még nem hallottam, hogy a Fekete Ember bárkinek is ártott volna, ő csak egy amolyan üzenet közvetítő, ha leadta az üzenetet onnantól kezdve nem találod meg. - Sóhajtok. - Az egyetlen dolog, amivel most foglalkoznunk kell az ez a Nyugat. - Sandítok a falra, majd megtámasztom az állam. - Csináljatok róla egy fotót, aztán takarítsátok el. - Hunyom le a szemem. Valami azt súgja, hogy hosszú napok elébe nézünk.
Nem sokkal ezelőtt, Yokohoma, Fegyveres Nyomozóiroda, Dazai Osamu POV
- Tudja valaki, hogy ez hogy került ide? - Tart fel egy cetlit Atsushi-kun és néz kérdőn mindenkire.
- Nem te raktad oda? - Kérdezem, de a fiú csak megrázza a fejét. - Mi van ráírva? Hátha abból rájövünk kitől jött. - Vonom meg a vállam, mire a fiú kinyitja a cetlit és felolvassa.
- Üdvözlet a Nyugattól! Se név, se semmi más, csak ennyi: Üdvözlet a Nyugattól! De mi az a Nyugat? Mármint az égtájon kívül. - Vakarja a fejét.
- Ki járt ma itt? - Kérdezem és fogom meg az államat.
- A postás reggel, aztán ott volt az a fura fazon a bakancslistájával, meg... - Kezd el az ujján számolni Atshushi-kun, de itt megakad és kitágulnak a szemei.
- A Fekete Ember... - Szólal meg komolyan Ranpo, én pedig biccentek. Én is erre a következtetésre jutottam az alapján, hogy az emlékeim között csak az a fekete alak van, aki harmadikként jött ma. Integetett, mintha régi barát lenne, letette a cetlit Atsushi asztalára és elment.
- Fekete Ember? Ez biztos nem egy átlagos ember, ez képesség, de mégis milyen képesség? - Rázza ki a hideg a tigris fiút.
- Elég hasznos, ha engem kérdezel. Észre se veszel semmi furcsát, hacsak nem akarja, hogy észre vegyél valamit. Általában fenyegetéseket, vagy hadüzeneteket ad át. - Fogom meg az államat. - Úgyhogy már csak pár kérdés maradt, mit keres ő Yokohamában, miért nem hallottunk még erről a bizonyos Nyugatról és mit akar tőlünk az a Nyugat, akinek az üzenetét a Fekete Ember átadta?
- Megtámadni? Nem hadüzenet? - Jön a kérdés Kunikida-kuntól, de én csak megrázom a fejem.
- Ez nem érződik hadüzenetnek... - Mondom komolyan. - Sokkal inkább olyan, mintha kihívás lenne. Köszöntek, valószínűleg azt várják, hogy válaszoljunk és a válaszunktól fog függeni, hogy mit lépnek legközelebb.
