Let Me Love Him - hu [L.S.]

TWENTY-ONE

— Ideges vagy? — Kérdezte Harry a combomat fogva.

— Nem. Minden tökéletes. Csak a gyomrom van görcsbe — mondtam szarkazmussal, miközben a lehúzott ablakon kifújtam a füstöt. — Ez rosszabb, mint az első runawayem — Néztem vissza a kormány fölé.

— Biztos vagyok benne, hogy kedvelni fognak. Gemma már most oda van érted — Próbált nyugtatni.

Harry mondta, hogy a szülei nagyon nyitottak és barátságosak, nincs miért aggódnom, de ez nem igazán oldott semmin.

— Itt vagyok melletted — Megfogta kezem miután kiszálltunk a kocsiból és az ajtóhoz léptünk.

Bólintottam. Bekopogott és pár másodperc múlva már Haz anyukája nyitotta is az ajtót.

— Sziasztok drágáim! — Köszönt nagy mosollyal arcán.

Megölelte és megpuszilta fiát. Bemutatkoztam, majd engem is karjaiközé húzott. Elég váratlanul ért, de ügyetlenül én is visszaöleltem

— Szólíts nyugottan Annenek — Szorította meg vállam. Gyertek bejjebb! — Arrébb lépett és kijjebb nyitotta az ajtót.

A ház otthonos volt és tipikusan családi hangulatot árasztott, egy kis fahéj illattal.

— Szia, Louis! — Állt fel Harry nővére a kanapéról és összekulcsolta kezeit vállam fölött.

— Szia, Gemma! Minden rendben? — Köszöntem én is. Miután a rendkívül fontos és mindent eldöntő kézfogáson is túl voltam Robinnal, Harry nevelőapukájával, az idekesség is kezdett elszállni.

Leültünk a nappaliba a kandalló előtti garnitúrára és beszélgettünk hétköznapi témákról, hogy pontosan mi is munkám és, hogy hogyan találkoztunk Harryvel. Tényleg mindenki nagyon kedves és közvetlenül viselkedett. Segítettem megteríteni Gemmával, majd leültünk enni.

— Vannak testvéreid, Louis? — Kérdezte Anne.

— Anya — Nézett rá Harry egyből.

— Semmi baj — Mondtam a fiú felé fórdulva. — Igen, vannak. Phoebe és Daisy ikrek. Lottie, már dolgozik — Tartottam egy kis szünetett. — Félicité már egy éve nincs köztünk — Feleltem a nő szemébe nézve.

— Oh, részvétem — Mondta. — El se tudom képzelni anyukád mit érezhet. Elveszíteni egy gyermeket szőrnyű érzés lehet — Mellette ülő lánya kezét megszorította.

Harry élesen beszívott levegőt hangosan kifújta és csukott szemmel megingatta fejét. Már tudta mi következik ez után.

— Ő már nem élte meg. Nyolc hónappal előtte rákban elhunyt — Húztam szomorú mosolyra szám és a poharam után nyúltam. Pármásodperc síri csönd.

— Nagyon sajnálom — próbálta kifejezni tényleges megbánását, hogy felhozta a tragikus témát.

— És az apukáddal tartod a kapcsolatot? — Kérdezte most Robin.

— Két éves korom óta nem láttam és húgaim apjával nem igazán jövünk ki — Tettem le a poharat az asztalra.

— Befejezhetnénk a családi háttért? — Nézett körbe Harry. Mindenki megszeppenve tűrte a fiatalabb fiú pillantását.

Rendesen besteledett mire végeztünk a vacsorával. Harryvel felmentünk a régi gyerekszobájába. A falak kékek voltak tele poszterekkel. Az ablak alatt egy nagy ágy volt elhelyezve. Azzal szembe egy íróasztal és mellette egy ruhás szekrény. A tér nagynak hatott, mivel a bútorokon és posztereken kívül nem volt sok minden benne. A polcokon néhány könyv pihent porral tetején.