Let Me Love Him - hu [L.S.]

TWENTY-TWO

/Harry szemszöge/

— Van valami elképzelésed arról, hogyan csinálod? — Kérdeztem a mellettem ülő fiútól.

— Nem, majd improvizálok — Mondta, kivette a kulcsot és kiszállt.

Én is ezt tettem, majd megálltunk az ajtó előtt. Vett egy mély levegőt és becsöngetett.

Egy Louisnál magassabb, kidolgozott testű, szemüveges, barna haju ember nyitotta ki az ajtót. Egy ideig csak nézték egymást.

— Louis — Szólalt meg Mark.

— Mark — Szólalt meg Louis. A feszültség tapintható volt a levegőbe.

— Harry Styles — Nyújtottam a kezem mosolyogva az idősebb ember felé.

— Mark Tomlinson — Fogadta el a kezem.

— Louuu — sikította két magas hang a lépcsőn szaladva.

— Sziasztok lányok! — Mosolygott el az említett fiú, majd karjai közé szorította a két lányt.

Az egyiken egy zöld szoknya volt és fekete hosszú ujjú, míg a másikon lila szoknya, egy ugyan olyan felsővel, mint amilyen testvéréé volt.

— És te ki vagy? — kérdezte a lila szoknyás.

— Lányok, ő itt Harry. Harry, ő Phoebe és Daisy — mutatott a zöld, majd a lila szoknyásra.

— Azta, milyen hosszú a hajad!

— Befonhatjuk? — Kérdezték egymás után, csilligó szemekkel. Markra néztem, aki bólintott egyet.

A lányok megfogták a kezem és felhúztak egyikük szobájába. Egy szürke fal kivételével mindegyik halványrózsaszín volt. Az íróasztalon papírok voltak szanaszét hagyva. Az ágy szépen levolt takarva egy kockás lepedővel, leültettek rá. Daisy feltérdelt a jobb oldalra, Phoebe pedig a másikra és elkezdték befonni a hajam.

— Te és Boobear együtt vagytok? — Kérdezte a jobb oldalomon ülő lány.

— Nagyon úgy néz ki — Feleltem elpirulva.

— Oh, ne aggódj! Nem mondunk senkinek semmit.

— Amikor 7 évesek voltunk, nekünk kellett falazni, amíg ő kiszökött a barátjához — Fejezték be egymás mondatát.

— Ismerő vagy valahonnan — tűnődött el Daisy, miközben begumizta hajam végét.

-a Színészkedek. Lehet láttatok már a tv-ben —mondtam.

— Tényleg. Meg Tweeteren is a bátyánkkal — Eszmélt fel.

— Ő volt az, akivel egy csomóan shippelik? — Kérdezte testvérétő a fejem fölött, Phoebe, miután befejezte az ő oldalát.

— Shippelnek? — Kérdeztem vissza.

— Igen! Rengetegen — Felelte és elvette telefonját az asztalról.

Daisy a középen kihagyott hajam összekötötte egy konytyba, amíg testvére megmutatott egy Tweetteres csoportot. Ennyire nem is vagyunk feltűnőek. Oké, talán az utobbi időben, többet láttak együtt, mint külön, de ez nem jelenthet semmit. Simán lehetnénk csak legjobb barátok is.

— Kész! — Szólt a mögöttem, ágyon álló lány.

— Tessék — Odatartott egy tükröt elém.

— Erősebben kellett volna küzdened — mondta játékosan Louis az ajtóban állva.

— De nem bírtam ellenállni — Mosolyogtam.

— Ilyen ez a Tomlinsonok vonzerő — Pacsizott le a lányokkal, akik kuncogta utánna párat.

— El kell intéznem valamit, de utánna velünk jöhettek Londonba három teljes napra, aztán Párisba elmegyünk Zayn egyik fellépésére és ti ott maradtok Markkal. Hogy hangzik? — Kérdezte a lányokhoz  feléfordulva, akiknek felcsillant a szeme.

— Te vagy a világ legjobb bátyja — Ugrottak a nyakába.

— De csak, mert ti vagytok a húgaim — Engedte el őket.

— Harry is velünk lesz? — Kérdezte Phoebe, mire Louis rám nézett.

— Jól van, láttom megkedveltétek! Lehet róla szó — Bólogatott mosolyogva. — Mit szólnátok, ha elmennétek Harryvel abba a fagyizóba, ahová mindig vittelek titeket? — Karolta át derekam.

— Csak ha adsz pénzt is! — Alkudozott Daisy.

— Szerencse napotok van! Harrynek van egy magán repülője, három szintes háza Los Angelesbe, egy gyönyörű kertesháza Londonba és ha jól tudom egy telekkel is rendelkezik Alaskában. Bisztos van egy kis tartaléka fagyizni is — Paskolta meg melkhasam.
— Ugye Harry? — Nézett rám vigyorogva.

Megnyaltam az ajkaimat, felhúztam a szemöldököm és bólintottam.

— Nagyszerű! Vigyük le a táskáitokat a kocsiba, hogyha visszaértetek egyből mehessünk — Mondta és összecsapta tenyereit. A lányok már el is indultak összepakolni cuccaikat.

— Te nem jössz? — Néztem rá összezavarodottan.

— Nem. Meglátogaton Fizzyt és anyát — Mondta elhalkult hangon. — Szólsz, ha az ismerősöd tud valamit Lottieról?

— Persze. Meg leszel? — Néztem rá aggódva.

— Ne aggódj miattam, inkább figyelj a bankkártyádra! — nevetett fel erőtlenűl, próbálta terelni a témát és pontosan átláttam rajta.

— Oké... — halkítottam le én is a hangom.

[...]

Sétálva mentünk el a fagyizóba. Csak a kellemes kisvárosi nyüzsgést lehetett hallani. A lányok megmutatták az iskolát, amibe járnak és, amibe Louis is járt egykor. Egy kis parkhoz értünk, ahol leültünk a fűbe és beszélgettünk. Vagyis inkább interjúsat játszottunk.

Csak kérdezgettek az életemről, a munkámról, barátaimról és családomról, ameddig elkezdett csörögni a telefonom. Isack volt az, a floridai ismerősöm. Miután köszöntünk odaadta a telefont Lottienak és én is beszéltem a lánnyal. Azt mondta, szakított vele a barátja és pont azután beszélt a lányokkal, maga alatt volt és Louison tőltötte ki a haragját. Írtam Louisnak is, majd ideje volt elindulni visszafelé.

Louis akkor ért a házhoz, amikor mi.

— Mehetünk? — Kérdezte mosolyogva, de láttam rajta, hogy megviselte ez a délután. A szeme piros volt és szipogott is.

— Igen! — Az ikrek egyszerre felelték.

— Köszönjetek el, mi addig megvárunk a kocsiba. — Mondta és beült, majd utánna én is.