Let Me Love Him - hu [L.S.]

TWENTY-FOUR

Rajtam kívűl már mindenki aludt, amikor át hajtottam London határán. A város első piros lámpájánál megálltam és rágyújtottam. Bele néztem a tükörbe és az ikreket figyeltem. Daisy feje Phebs vállán volt, míg az ő lába ikertestvére ölében. Jobbra fordítottam fejem Harryre. Ő az ajtónak dölve pihent, magát ölelve. Nem tudtam mit tenni csak mosolyogni. Amikor a fény zöldre váltott, elindultam. Harry húzpercel azelőtt, hogy haza értünk volna felébrett és suttogva beszélgetni kezdtünk.

Beparkoltam és felkeltettük az ikreket. Semelyikünk se akarta, de ahogy felemeltük volna egyiket a masikrol egyből felébredtek. Daisyék még félálomban voltak, amikor ágyba kerültek, így gyorsan visszaaludtak. Szóltam Harrynek, hogy menjen ő is lefeküdni, amíg én beviszem a bőröndöket. Miután elhelyeztem a vendégszobába a táskákat, még egy pillantást vetettem a lányokra. Adtam mindkettejük arcara egy csókot és bezártam magam mögött az ajtót.

Össze tudtam volna esni itt, ebben a pillanatban a folyosón, ahogy saját szobám felé sétáltam. Nem tudom mit csinálnék, ha őket is elveszíteném magam miatt.

Harry már aludt, és semmiért sem keltettem volna fel. Levetkőztem és melléfeküdtem. Az álom hamar elnyomott.

[...]

Amikor reggel felkeltem egyedül voltam az ágyban. Lesétáltam a földszintre, hogy Harryt és Daisyt lássam a konyhában főzni és nevetgélni. Harry vett észre előszőr.

— Jó reggelt! — Köszönt nagy mosollyal arcán, majd húgom is felém fordult és megölelt.

— Phebs még mindig alszik, de mindjárt készen vagyunk — Engedett el Daisy.

— Megyek és felkeltem — Meg megcsókoltam Harryt, majd visszamentem az emeletre, a vendégszobába.

Befeküdtem a lány mellé, ahogy átöleltem elkezdtem hallkan szólongatni. Phoebe kinyitotta a szemét, majd megdőrzsőlte és halványan elmosolyodott, amikor felismert.

— Mindjárt kész a reggili, szóval fel kéne ébredni, napsugár — Pusziltam meg homlokát. Phebs nem mondott semmit csak megjobban magához szorított. — Hé, minden rendben? — Éreztem, ahogy bólogat a mellkasomnak.

Felemeltem a fejét, de a szivem szorult össze. A szemei könnyesek voltak és a száját szorosan összenyomva tartotta. Visszahúztam magamhoz, és a hátát simogattam.

— Ez a négy nap után nem hagysz megint el, ugye? — kérdezte szipogva.

— Nem! Nem, dehogy! Nem azért nem látogattalak meg, mert nem akartalak, kincsem — Újra eltoltam magamtól és a tenyerem közé fogtam a fejét. — Nehogy ezt gondold. Nekem is nagyon hiányoztatok és én lennék a legboldogabb, ha minden nap láthatnálak, mint régen, amikor Fiz és anya is velünk volt — Mostmár én is könnyes szemmel néztem le rá. — De Markkal nem tudnám egyszerűen végig csinálni. Ha viszont beszéltek vele, hogy elengedjen velem több napra is, akkor szívesen látlak titeket! De egy pillanatra se gondold, hogy nem szeretlek, vagy nem akarok veletek foglalkozni — Letörltem a könnyeimet, majd az övét is.

— Ne haragudj — Kért bocsanatott.

— Ne kérj bocsánatot! És soha se gondold, hogy akárminél is kevésbé szeretlek — Mondtam, majd megpusziltam a homlokát.

Átöltöztünk pizsamából hétköznapi ruhába, majd lementünk, és megreggeliztünk közösen. Az ikrek felhívta Markot, én pedig Lottiet. Nagyobbik húgom vagy ezerszer elismételte, hogy mennyire sajnálja és, hogy mennyire büszke rám, amiért elmentem Markékhoz és elhoztam az ikreket egy kis időre. Harry haza ment, hogy adjon egy kis családi teret nekünk, és amúgy is össze kell pakolnia Los Angelesre is.