Barbár Kacchan, a hős szerelmes - Bakugou Katsuki fanfiction - BNHA - MHA

04. Barbár éjszaka II.

Ayamin a fiút nézte, a csinos barbár aztán kitartotta a kezét, és füttyentett egyet. Nemsokára sólyom méretű vörös kissárkány ereszkedett karjára, de ijesztő lendülettel. A lány először el akart menekülni, de végül megállt, szemei kimeredtek, látván a fiú és a sárkány kapcsolatát. A szőke valamit az állat fülébe suttogott, mire az elrepült ismét magukra hagyva őket.

Amíg kis barátjára vártak, a barbár tüzet rakott a tisztáson. A nap lemenni készült, narancs színűre festette a horizontot és rózsaszínre a kurta bárányfelhőket, melyek békésen úsztak az ég lágy liláján.

Meg, meg piszkálta a tüzet egy bottal, olyankor parázs szállt fel, és izzott a levegőben az arca és kidolgozott felsőteste körül. Ayamin nagyot nyelt. Ámulva nézte, ahogy a semmiből tüzet csiholt, majd őt magát is. Kissé a levegőt is felmelegítette körülöttük az a tűz, éppen mikor a lány már érezte, hogy fázik. Hosszú ideig nem szólt, csak ábrándosan figyelte védelmezőjét, végül azonban nem állhatta tovább és beszélni kezdett.

– Mondd – szólalt meg, majd rövid szünet után folytatta – Mit mondtál neki? – érdeklődött a lány. A fiút látszólag felidegesítette, hogy a lány hozzá mert szólni, és egy rövid vicsorgás után végül feszült választ adott.

– Azt, hogy fogjon egy nyulat – morogta érdektelenül a másik.

– Egy nyulat? – Döbbent meg a lány.

– Azt hittem, éhes vagy. Annak a cipónak önmagában nulla a tápértéke – Ayamin úgy érezte, hogy a fiú gúnyolódik a kenyerén és hülyének is nézi. Ezen ő is bepöccent, hiszen mit képzel ez magáról, hogy őt meri kigúnyolni!

– Csak nem azt akarod mondani, hogy tudsz főzni? Te? – incselkedett vissza. Az udvarnál az ételt mindig nők készítették elő nekik.

– Az nem rád tartozik – morogta a fiú és sokáig úgy tűnt, hogy elhalt közötük a beszélgetés, de aztán ismét megszólalt – Miért talán te jobban főzöl?

– Én... – Ayamin fényes körmeire nézett, puha bőrére. A megkímélt élete jutott az eszébe, és elszégyellte magát – nem tudok főzni.

A barbár gúnyosan felnevetett.

– Hogy mi van? – piszkált bele a tűzbe, aztán a lányra nézett. Őszintén megvető arcát egy pillanatra sem sikerült legyőznie, s ettől a lány egy pillanatra elhagyatottnak és magányosnak érezte magát ebben a kinti világban.

– Soha nem próbáltam – motyogta.

– Pedig elég idős vagy már hozzá. Mégis milyen lusta nő vagy te? – Ayamin felhúzta az orrát, és egy jókora kavicsot hajított egyenesen a fiú felé. Fejbe is találta, de nem okozott vele kárt. Az felmordult, mint egy kutya, és szikrázó tekintetével próbálta rendre utasítani, vagy éppen megijeszteni.

– Mit tudsz te? – mondta elkeseredetten a lány, és elfojtott néhánykönnycseppet. A fiú szemeit forgatta válaszul, s vörös szemeit nézte, de nem adta jelét, hogy megbánta volna a gúnyolódást.

A távolból süvítő hang hallatszott, és pillanatokon belül leereszkedett a kisméretű sárkány, a zsákmánnyal, s ahogy jött úgy el is tűnt. Ayamin érdeklődve nézte végig a fiú munkáját, de nem szólt hozzá. Élvezte nézni a dolgos mozdulatokat. A férfiak akiket ismert, naphosszat csak olvastak, íjjal lövöldöztek álló célpontra, és körül udvarolták az udvartás legszebb leányait a bálok alkalmával.

A hús láttán azonban Ayamin gyomra hamar felfordult. Látta az állat lepucolt testét, a belső szerveket és a vért. Felfogva a látványt, kezét a szája elé tartotta, és arca enyhén ellilult. A fiú a szeme sarkából észrevette ezt a gyengeséget, és ez is felidegesítette.

– Honnan kerültél ide? – kérdezte morogva, és néhány csepp ráfröccsent vért törölt le az arcáról a kézfejével. A lány hányingere azonnal köddé foszlott a látványtól – Olyan vagy, mint aki nem erről a világról való – köpte a szavakat. Egy cseppnyi kedvesség vagy együttérzés sem volt a hangjában. Rossz modoráért kidolgozott testének látványa kárpótolt. Ayamin pillanatokig csak hallgatott. Nem akarta elmondani neki, hogy valójában hercegnő, mert még nem tudta, hogy mennyire bízhat meg benne, hogy nem ejti foglyul, váltságdíj fejében.

– A szomszédos királyságból érkeztem – füllentett a lány gondolkodás nélkül.

– Miért jöttél ide?

– Ahhoz semmi közöd – húzta fel az orrát válaszul. A fiú végig nézett a ruháján.

– Nem kopott, és nem is koszos a ruhád – mondta, miközben nyársra húzta a nyulat, és a tűz fölé helyezte el.

– Mit akarsz ezzel mondani? – A fiú alvadtvértől maszatos, megviselt mancsával a lány elegáns keze után nyúlt, és egy hirtelen mozdulattal közel is húzta magához.

– Ki vagy te?

– Senki – érkezett a válasz. Még nem érezte itt az idejét, hogy szín valljon egy idegennek. Még akkor sem, ha az egy idegen volt, aki megmentette. Hiszen az a személy egy parasztlányt mentett meg, és nem a hercegnőt. Hogyan viszonyulna hozzá, ha kiderülne, hogy hercegnő? A fiú elengedte az előkelő kezet, és látszólag elfogadta az elutasító választ. Valójában azonban nagyon jól tudta, hogy a lány hazudik, és minél hamarabb meg akart tőle szabadulni, nehogy valamiféle galibába keveredjen miatta. A lány előkelő viselkedése, vonásai, keze, még parasztruhája is arról árulkodott számára, hogy ő valami más. Valaki, aki bajt hozhat a fejére.

Szótlanul ücsörögtek a nyúl mellett a tűz melegében, csak a kabócák hangos morajlása és némi tücsökciripelés hallatszott a sülés pattogó zaja mellett. Az illat, amely jelezte, hogy az étel elkészült, tökéletesen kiegészítette ezt a békés csendéletet. Kellemes élmény volt a lány számára, amit azelőtt soha nem tapasztalt. Lopva időnként a fiúra nézett. Ez idő alatt teljesen besötétedett körülöttük, a nyúl pedig átsült. Palástját hátra vetve a barbár levette a tűzről. Ayamin elővette a fél cipót és bele akart csípni, de megmentője egy nagy kést nyújtott a markolattal felé, amivel elvághatta.

– Köszönöm – mondta elhalóan, mintha attól félne, hogy megzavarja az estének ezt az otthonos békéjét. Közben azon tűnődött, hogy még meg sem kérdezte a fiú nevét. Elvette a felé nyújtott combot, de nem tudott beleharapni. Már nagyon éhes volt, de nem nyugodhatott, ameddig meg nem tudta a fiú nevét.

– Most meg mi van? – kérdezte a szőke most is, mint mindig ingerülten. Ayamin úgy érezte, hogy mindegy, mit tesz, az rossz lesz a szemében, de valójában nem bántotta a dolog. Inkább szórakoztatta ez a szokatlan viselkedés.

– Csak... eszembe jutott, hogy meg sem kérdeztem a neved. Én Ayamin vagyok – A fiú szemei tágra nyíltak, majd lassan összeférhetetlenül beszűkültek.

– Bakugou – morogta. A lány elbillentette a fejét – Bakugou Katsuki – helyesbített és elvette a lánytól a felé nyújtott szeletet a cipóból, majd beleharapott a húsba.

Ayamin úgy érezte, ebben a szegényes környezetben, a földön ülve a tűzrakás mellett egy ruhátlan idegennel, kint a szabad ég alatt, hogy a palotában még sosem volt ennyire szabad és boldog. Akkor megértette, hogy sosem lenne ismét ilyen boldog, ha feleségül menne a herceghez. Az édes pillanatot megkeserítette a vágy... a vágy egy általa választott jövő iránt. Aztán egy szikrányi vágy, hogy megismerje ezt a furcsa szerzetet, aki mellette ült és képes volt tüzet gyújtani, főzni és részegekkel verekedni. Hirtelen azon kapta magát, hogy csodálattal néz fel egy barbárra, amilyet azelőtt még sosem látott. Bakugou Katsuki – ízlelgette gondolatban, és eldöntötte, hogy az első adandó alkalommal hogyan fogja szólítani, amikor kimondja majd a nevét.