Dance duo | Nishimura Riki ff.|

1.rész

- És az idei Tokyo Dance Team verseny győztesei.. - mondta az egyik zsűritag, mire mégjobban megszorítottam a mellettem álló Konon és Taki kezét.
- A LEAD ENTERTAINMENT! - hallottam meg és már csak a nagy sikításokra nyitottam ki a szemem.
- MEGCSINÁLTUK! - ugrált fel-alá Riki,majd örömtáncba kezdtünk miközben a többi csapat szomorúan sétált le a színpadról.
És már adták is át a gyönyörű díjat. Ilyenkor következik hogy azon vitatkozunk ki mondjon beszédet, aztán rájövünk hogy az igazgatónő, Kumiko beszél úgyis..
- Nagyon hálásak vagyunk tanárainknak hogy ennyi gyakorlás árán az idei díjat is bezsebeltük.. - kezdte Kumiko.

Hishikawa Naiko vagyok, 14 éves. Vagyis leszek nemsokára! Szenvedélyem a tánc már nagyon pici korom óta. Totyogós koromban állandóan táncikáltam mindenféle zenére amit csak hallottam, a szüleimnek már ekkor nyilvánvaló volt hogy ez meghatározó része lesz az életemnek. Általuk is kerültem be a Lead táncakadémiára, hisz itt dolgoznak a cég konyháján. Ennek már 10 éve, azóta a fél életem itt töltöm, ha nem több. A barátaim döntő többsége is innen van és egyszerűen imádom ezt a közösséget, az itteni hangulatot.

Apropó barátok, az igazgatók gyerekei is ide járnak. Konont, Rikit és Hanakot születésük óta ismerem. Vagyis ők ismernek engem születésem óta, hisz fiatalabb vagyok náluk. Kivéve Hanakonál, a kishúguknál. Együtt nőttem fel velük, mindent tudunk egymásról és annyira összeszoktunk hogy elképzelhetetlen egymás nélkül az életünk.
Ez nem meglepő, ugyanis a szüleink még a születésünk előtt jóval ismerték már egymást. Rikiék szülei, Nishimura Kumiko és Nishimura Haruki a Lead alapításakor vették fel a szüleimet a céghez, így elkerülhetetlen volt hogy ne éljük együtt a mindennapjainkat.

A verseny után a szüleimmel és Nishimuráékkal elmentünk vacsorázni. A változatosság kedvéért a Lead kajáldájába mentünk..
- Egy kis figyelmet kérnék! - állt fel poharát megemelve apám. - Szeretnék gratulálni hogy mindent beleadva aláztátok le az ellenséget a színpadról, nem is számítottam másra tőletek! - gratulált, majd nagy ujjongásba kezdtünk.
- Ugye Kimura bácsi, mi se lepődtünk meg. - mondta Riki mire mindannyian elnevettük magunkat. De könnyen beszél, ő a legjobb táncos a cégnél.
- Következő cél az országos verseny! - emlékeztetett Kumiko. Igaza van, az is nemsokára lesz. De a városi is csak ma volt, az országosra van még több hetünk.
- Ne aggódjon Kumiko néni, simán megcsináljuk azt is! - mosolyogtam miközben elvettem az asztal közepéről a pálcikákat.
- Ebben egy percig sem kételkedtem Naoki. A mi gyerekeink a legprofibbak, igaz Mayoko? - kérdezte anyukámat aki száját eltakarva a rágás miatt hevesen bólogatott.

Konon felállt és láttam hogy a mosdó felé megy, gondoltam utána megyek. Általában a mosdóba szoktuk kibeszélni ami épp nagyon kikívnákozik. Mármint gondolat, nem más..
- Na mi a véleményed a következő versenyről? - kérdezte miközben a haját igazgatta. Most tudtuk meg Kumikotol, hogy a legközelebbi versenyen páros rész is lesz és nekünk kell eldöntenünk milyen fiú-lány párost küldünk a solo részre. Ettől függetlenül lesz teljes csapatos forduló is.
- Hát nagyon kíváncsi leszek kit választanak..- válaszoltam majd hidegvízzel elkezdtem kezet mosni. Felszisszentem a fájdalomtól, de imádom ezt a jóleső érzést mikor a jéghideg víz hozzáér a bőrömhöz. Mikor strandra mentünk akkor is csak én, Riki és az apukáink jöttek be a hidegvízbe.
- Szerinted kinek kéne mennie? - kérdezte suttogva nehogy meghallja valaki, amit azért nem értettem mert egyedül voltunk a helységben.
- Nem tudom, mindenki nagyon jó táncos. Bárki nyerhet közülünk. - mondtam ki gondolataim. Nagyon szeretnék én menni, tényleg jó lenne de én csak egy vagyok a sok profi barátom között. Nem gondolnám magam kiemelkedő táncosnak, bár sokszor mondták hogy lányok közül én vagyok a legjobb.
- Igazad van. De szerintem mindenki tisztába van azzal melyik fiút választják.. - lökte el magát a faltól aminek eddig nekitámaszkodott és visszament az asztalhoz. Természetesen tudom hogy az öccsére gondolt, ő a kisujjából kirázná. Bárki lenne a partnere.

Mikor végeztünk a vacsorával és indultunk haza, furcsálták hogy olyan csöndes lettem. Ezt szóvá is tették.
- Mi van? Csak nem elfáradtál? - maradt le velem Riki. Mióta megtudtam hogy az országos verseny most különlegesebb lesz a különtánc miatt, csak ezen gondolkodom.
- Dehogy, úgy ismersz? - mosolyogtam.
- Tényleg nem vall rád. Na mi bajod? - kérdezte lazán, ám komoly tekintettel. Ilyenkor a legtöbb ember ha nem akarná bevallani mi nyomja a szívét azt válaszolná "Semmi.". De egyrészt én nem ilyen vagyok, másrészt el se hinné, harmadrészt azon kevés emberek közé tartozik akikbe a legjobban megbízok. Kertelés nélkül elmondjuk egymásnak a gondolatainkat és talán ezt imádom a legjobban a kapcsolatunkban.
- Csak a következő versenyen gondolkoztam, ennyi az egész. - mondtam lazán. Mivel ez tényleg nem nagy ügy. Szerencsére Riki sem olyan aki nagy ügyet csinál belőle, hanem megérti.
- Értem. De hé, ne izgasd magad rajta. Simán lehozzuk ezt is, de minimum jól szórakozunk közben. - imádom ezt a pozitivitást és lazaságot benne. - Ami a solo részt illeti bárki be kerülhet, így is jobbak lesznek mint a többiek. - közölte mitha valami tény lenne. Nem flexből de ez így is van, mint mindig. Azt bírom benne a legjobban hogy nem vág fel a tehetségére, most is általánosságba beszélt és nem általánosította magát be a főszerep helyére.
- Ah, bocsi hogy már most ezen agyalok, tudom hogy még messze van. - néztem rá sajnálkozva. Nem akarom az őrületbe kergetni már most azzal hogy erről beszélek, bár tudom hogy ő is ugyanúgy gondol rá.
- Sose korán ezen gondolkodni. Tudod jól hogy holnaptól én is erre fogok öszpontosítani! - lökött meg mire elnevettem magam. Alig várom hogy elkezdjük a gyakorlást.