Az erdei tündér (BEFEJEZETT)

20.rész

Vladimir pov.
Másnap arra ébredtem, hogy valaki a lapockáim közé csókol. Majd a fejét a nyakamba fúrja.
- Jó reggelt.
Mosolyogva néztem rá és felé fordultam.
- Jó reggelt szerelmem. - csókoltam a szájára.
- Hogy aludtál? - simogatta hátamat.
- Mint a tej. - csókoltam egy rövidet a szájára. - Hála neked, te bika! - nyögtem és lassan felültem.
- Csak utánad vadmacskám!
Segített felállni és ki tudja miért, felöltözni is. Lágyan fogott derekamnál és óvatosan bánt velem.
- Olyan gyönyörű vagy...
- Nem is. - pirultam el és arcomat mellkasába rejtettem.
- De igen, az vagy.
Lementünk reggelizni. Tomy és Toby hatalmas zajt csaptak. Hangosan sírva bömböltek és ütötték kis kezeikkel az etető asztalt, aminél ültek.
- Olyan gyorsan nőnek.
- Igen, hulla vagyok. - motyogta a bátyám.
- Pedig eddig jó fiúk voltak. - mondta Igor és karjába vette Tobyt, aki hirtelen maradt csendben. Csak bámulta a nagybátyját mint egy kis szobor. Nail is megjelent és megfogta Tomy kis kezet, aki Petert kezdte keresni. A nyuszi lomhán ugrált hozzá és lábára akaszkodva mozgatta orrát. Kuncogva vettem fel karomba a duci nyuszit.
- Remélem hamar lefogy, a diéta annál tovább tart minél többet eszik.
- Nem szereti a diétát. - motyogta Nail.
- Tudjuk kicsim. - sóhajtotta Igor és grimaszolni kezdett Tobynak, míg Mark mosolyogva nézte őket.
Nail ölébe tettem a nyuszit és visszatértem a reggelihez. Mikor kész lettem akkor jöttek le Jacobek is kuncogva az emeletről. Castiel egyből segített a tálalással, míg párja öccseivel foglalkozott.
- Anya! Hány évesen házasodtatok össze apával?
- Jacob megkérte a kezedet?
- Olyasmi. Azt mondta velem akar élni és elvenni.
- Ggrr... - hallottam meg páromat morogni, mire unottan néztem rá.
- Nem tudom. - gondolkodtam el mosolyogva - Fiatalabb lehettem, mint most ti.
- Csak mert én..  Szeretnek össze házasodni Jacobbal.
- Kicsim, nem kell ezt siettetni. Emlékezz mi volt mikor a nemi eletet siettettétek.
- Tudjuk. - bólintott határozottan Jacob - Ezért szeretném minden tiszteletemmel megkérni a fiúk kezét!
Igornak leesett az álla, én pedig elnevettem magam.
- He? - szólalt meg végül párom.
- Jacob. Szerintem nem minket kell megkérdezned. Castielt kérdezted?
- Igen.
- És igent mondott?
- Igen. - mondta a fiúnk.
- Akkor ez mar nem rajtunk múlik.
- Mi meg le se vagyunk pottyantva. - mormogta Thomas.
- De igen, drágám. Tomy éppen most tette tele a pelusát. - felelte bátyám.
- Anya! Apa! - futott oda hozzájuk Jacob.
- Semmi baj tök mag! - tette apja kezét fia vállára - Nagy vagy már ahhoz, hogy bele szóljunk az életedbe!
- Legyetek boldogok. - mosolygott Mark is. Jacob átölelte Castielt és az arcara simított.
- Összeházasodhatunk, életem.
- Igen. - mosolygott a fiunk és megcsókolta. Igor pedig mögöttük halkan köhögve jelezte, hogy ne előtte tegyék ezt. Én csak kuncogva néztem páromra. Este aztán az agyban beszélgettünk. Igor a hajamat birizgálta míg és a hasán feküdtem átlósan.
- Szerinted jó ötlet, hogy hagyjuk őket össze házasodni? - kérdezte.
- Minden bizonnyal.
- De még nagyon fiatalok!
- Igor! Mi meg fiatalabbak voltunk mikor egybe keltünk. - szorítottam meg a kezét. - És azóta sem bantuk meg.
- Ebben igazad van. - sóhajtotta.
- Jacobnál jobb part pedig el sem bírok képzelni mellé. Benne bízunk, hisz kiskora óta ismerjük.
- Tudom, de ha megint beteg lesz miatta. Én...
- Te szó nélkül segítesz nekik megoldani a problémát!

Jacob pov.
Csókok és simogatások közepette tartottam az én gyönyörű kis menyasszonyomat.
- Elég! - tolt el kuncogva magától szerelmem és csillogó szemekkel nézett enyéimbe.
- Miért? Annyira szeretlek. - hajoltam rá ismét. - Itt helyben felfallak.
- Akkor nem marad mit szeretned butus.
- Dehogy nem. - csókoltam most nyakába, mire kuncogva túrt hajamba és jobban magához húzott.
- Szeretlek. - suttogtam és gyorsan megpusziltam a szája szélét.
- Én pedig imádlak. - mosolygott - Bátor dolog volt apáéktól megkérni a kezemet.
- Szerinted belemennek, hogy az esküvő után elköltözzünk?
- Nem tudom... - sóhajtottam - Lehet bele halnak, ha megtudják.
- Nem hiszem.
- Kíváncsi leszek, de szerintem támogatni fognak.
- Az biztos. - bólintottam.
- Cassie elmegy? - hallottuk meg Nail vékonyka hangját és egy nagy szipogást is.
- Nail! - álltam fel és a karomba vettem a kicsit.
- Miért mész el? - szipogta és Castielt nézte nagy bánatos szemekkel.
- Semmi baj öcsi, semmi baj.
- De elmész! Én csináltam rosszat?! - kérdezte sírva. Dédelgetni kezdtem és elkezdtem neki mesélni egy történetet, kiszínezve egy kicsit. Castiel pedig kis kezeit fogta és segített a történetben. A végén ámulva nézett minket és mosolygott.
- De azért ugye a két csacsi meg meglátogatta a kis nyuszit, ugye?
- Igen és boldogan éltek még nagyon sokáig. - csókolta homlokon öccsét. Így mar etette a kiskrapek és a kezében levő nyuszi is. Egy darabig még játszottunk velük, majd elszaladt megnézni öcsikéimet. Folyton csak Castielt néztem, aki kérdően felhúzta a szemöldökét.
- Mi az?
- Egy nap majd csodás anya leszel.
- Ugyan. - rázta fejét és legyintett egyet - Csak oda figyelek rá, féltem őt...
- Tudom, én is.
- De te... - erre finoman megcsókoltam.
- Ne izgulj annyit. - mosolyogtam.
- Melletted csak ezt teszem. - motyogta.
- Miért?
- Aggódok a közös életünk miatt. - dőlt hatra az agyon.
- Baj van?
- Hát... Megtörténik! Összeházasodunk és ez annyira hihetetlen.
- Attól félsz, hogy egyedül hagylak az oltár előtt?
- Nem, dehogy is! Csak még nem tudtam feldolgozni.
- Gyere! - húztam magam mellé. - Annyi időt kapsz amennyi neked kell. - csókoltam meg a homlokát. Fejét mellkasomra hajtotta és onnan nézett fel rám boldogan mosolyogva. Másnap kipihenten aludtunk és elveztük a közelségét.