Tale of the White Demon

|8|

"Some will call it practice, some will call it luck"                                                                     
(The Script-Hall of Fame)

Amióta Sugino átesett a Korosensei-féle baseballtehetség-analízisen, szinte szárnyalt. Hosszabb szünetekben és tanítás után rendszerint az udvaron lehetett látni, ahogy egy bizonyos csavart dobást gyakorolt, többnyire Nagisa vagy Maehara társaságában. Szinte már a panoráma állandó elemévé vált.

-Egész ügyes, nem? – könyökölt ki az ablakon Yume, és finoman oldalba bökte a mellette mozizó Yukikot.

-Annyira nem értek a baseballhoz – vont vállat a lány egy enyhe pírral az arcán, aztán felnevetett az eléjük táruló látvány miatt – De, gondolom, ha Nagisa már ilyen ijedten tér ki a labda elől, az csak jót jelenthet.

-Te kis kárörvendő!

-Kicsit aggódok, hogy egyszer orrba dobja Nagisat – lépett oda hozzájuk Kayano, és aggodalmas pillantást vetett a kint gyakorló fiúkra – Ti nem?

-Na, itt jön a másik fele – sóhajtotta Yume, miközben Yukiko azt próbálta elmagyarázni a zöld hajú lánynak, hogy Sugino azért annál pontosabban tud dobni, hogy csak úgy arcba dobja Nagisat, vigyáz rá; meg aztán Nagisanak is elég jók a reflexei.

-Halljátok... hova lettek a tulipánok a virágágyásból? – töprengett hangosan Kayano.

-Mi, eltűntek a virágok? – pattant oda melléjük Rio is.

-A francba, valaki kiszedte az összeset – mondta ki a nyilvánvalót Yume a virágföldben látható takaros lyukak láttán. Pedig mennyit szenvedtek vele! Már éppen el akarta küldeni melegebb éghajlatokra a vandálkodó illetőt, amikor merőben szokatlan látvány tárult a szemei elé. Korosensei közeledett feléjük az erdő felől, csápjaiban egy nagy halom földes akármivel, utána pedig hatan loholtak, szemlátomást igencsak feldühödve, kezükben... a tulipánokkal?!

-Na jó, most már tényleg kíváncsi vagyok, mi történt itt – mormolta Yume, miközben kiviharzott az udvarra. Yukiko, Kayano és Rio a nyomában. Mire azonban kiértek, már csak egy bűnbánóan kertészkedő polipot találtak, akinek két oldalról Kataoka és Okano osztotta az észt.

-Nem ültetheti Mach sebességgel, oké? – visította épp Okano.

-Értettem! – tisztelgett Korosensei.

-Kataoka-san, itt meg mi folyik? – lépett a másik osztálytitkárhoz Yume.

-Páran meg akartuk ölni Korosenseit, aki cserébe hozott nekünk virágokat, de... – a lány nagyot sóhajtott – pont a sajátjainkat sikerült neki.

-Szegény virágok! – sajnálkozott Kayano – Hogy tehette ezt velük?

-Igen! – bólintott Yukiko is – Szégyellje össze magát! Azoknak a növényeknek a földben van az otthonuk!

Yume csak helyeslően dünnyögött valamit, miközben mentális jegyzetet készített, hogy el ne felejtse egyszer megemlíteni Suginonak: soha ne merészeljen virágot venni Yukinak. Maximum, ha egy egész kertet is ad hozzá.

-Figyeljetek! – szólt oda Kataokának és Yukikonak (Kayano még mindig a virágokat ért atrocitáson kesergett) – Ezért cserébe nem kérhetnénk Korosenseitől valami szívességet?

-Remek ötlet, Yume! – csapott a vállára valaki. A lány a szívéhez kapva a kezeit, dühösen pördült meg.

-Maehara, ha még egyszer így mögém settenkedsz, én nem tudom, mit...

-Mi lenne, ha azt kérnénk, hogy maradjon mozdulatlan pár másodpercig? – töprengett Yukiko. A Maehara mellett álló Suginonak tátva maradt a szája, aztán pedig habozás nélkül kimondta, amit abban a percben mindnyájan gondoltak:

-Kanzaki-chan, zseni vagy!

                                                                                          *****

Cirka fél órával később Korosensei már az egyik fa legvastagabb ágára kötve lengedezett ide-oda fénysebességgel, miközben változatos módszerekkel igyekeztek megsebezni. A legtöbben pisztollyal vagy bambuszrúdra kötözött késsel próbálkoztak a földről, de Maehara például a fa törzséről vagdalkozott lelkesen. Yume maga a késdobálás módszerét választotta, de mivel mindössze két gumikése volt csak, rengeteget hajolt és rohangált egyik oldalról a másikra – a semmiért. Igazából maga sem gondolta komolyan, hogy képes lesz eltalálni a polipot, de az ilyen fokú sikertelenség mégis elkedvetlenítette.

-Még így is sokkal gyorsabb vagyok nálatok! – kiabálta önelégülten Korosensei. Az ág, amire felkötözték tanárukat, megreccsent. Yume agyába, olyan hirtelen, mintha zseblámpával világították volna meg, egy füzet képe villant be. "Korosensei gyenge pontja #1: Amikor henceg, a dolgok ingataggá válnak". A lány bekészítette a késeit, és figyelt, várt. Nem kellett sokat, az ág hirtelen megadta magát a gravitációnak. Korosensei nagyot puffant a kemény talajon. Az osztály egy percre lemerevedett, és Yume gyorsan kapcsolt. Egyszerre hajította el a két kését, a másodikat már ellenfele várható helyére célozta be. Ez alkalommal sikerrel járt: az első penge ugyan nem, de a második már eltalálta célpontját. Korosensei sárga bőrén halvány karcolás keletkezett, amiből egy kevés halvány trutyi cseppent a földre. Természetesen a sérülés azonnal összeforrott, amint az osztály is felocsúdott és üldözőbe vette a rémülten guruló polipot, de amikor a lány felvette a késeit, az egyik élén közelről is megszemlélhette a világossárga anyagot. Elmosolyodott. Ha valaki is meg fogja ölni, az én leszek.

-Sosem juttok fel ide! Hiányzik belőletek az alapvető készség! – fújta ki magát osztályfőnökük kicsivel később, amikor (sikeresen megszabadulva a kötelektől) megpihent az iskola tetején.

-Már csak az hiányzik, hogy a suli is összedőljön... – morogta az orra alatt Nagisa.

-Pedig annyira közel voltunk! – lombozódott le Okajima.

-A mai napra megduplázom a leckéteket. – jelentette be Korosensei, arca ismét zöld csíkossá vált.

-Milyen kicsinyes! – tört elő egyszerre vagy tíz emberből is az igazságérzet, de Korosensei nem várta meg, amíg csúnyább dolgokat is a fejéhez vágnak: szó szerint elszelelt.

-Mindent összevetve, most álltunk a legközelebb a célhoz! – lelkesedett Kataoka.

-Ja! Ha így folytatjuk, biztosan lesz esélyünk rá, hogy megöljük őt! – kontrázott Isogai is. Ettől azért egyből visszanyerték a lelkesedésüket – Yume különösen is, hiszen végtére is ő volt az első, aki egyáltalán hozzá tudott érni Korosenseihez. A merénylet kiteljesedésére pedig volt még tizenegy és fél hónapja.

-Gondolod, hogy képesek leszünk rá, Nagisa? – kérdezte a mellette álló Kayano a kék hajú fiút, aki büszkén szorongatta a jegyzetfüzetét.

-Biztosan – mosolyodott el Nagisa – Hogyan is élhetnénk együtt vele, ha nem tudjuk megölni őt?