Hercegnő korona nélkül

1.

Shin Eun-Ju ( 신 은주) félig koreai és félig magyar 18 éves lány vagyok.  A nevem jelentése gyöngy, ezüst illetve virágzás. Tulajdonképpen kiskorom óta koreainak tartom magamat mintsem magyarnak, ennek ellenére lassan 7 éve élek Budapesten Apukámmal és nevelőanyámmal.

Mi történt Anyukámmal? És az egyik legjobb barátnőmmel? mi történt azokkal az emberekkel akik a világot jelentették számomra?a válasz egyszerű:
itt hagytak, elmentek egy jobb helyre, egy jobb világba ahol már senki nem fogja bántani őket, ahol örök nyugalomra és békére lelhetnek.Csupán 11 éves voltam mikor Anya (Shin Myung-Hee, 신 명희) autó balesetben meghalt, miközben én valahol Berlinben versenyeztem, halál komolysággal, csillogó szemekkel harcoltam azon a nyomorult kopott sötétkék szivacson, mintha az életem múlna rajta. Azt szerettem volna, hogy Anya büszke lehessen rám, hogy büszkén szálljon majd le a Szöulből Berlinbe érkező járatról, hogy igen ő az én ügyes kis lányom.

Megszerettem volna nyerni, minél jobban . . .

sikerült-e??

még szép

Azonban minden más balul sült el. Anya nem látott engem aznap a dobogó tetején önelégülten mosolyogni, Anya nem fotózott le büszkén, nem hívatta ki a rólam készült képeket amikor a dobogón állok és mosolygok és küldte boldogon körbe a mi kis családunkban és munkahelyén, Anya nem ölelt meg engem mikor megérkezett és meglátott, Anya nem vitt el a megígért három gombóc fagyira, nem meséltem Anyának mindenféle lényegtelen dologról és nem hallgatott türelmesen engem. Anya nem volt velem aznap és soha többet nem láttam a melle alatt dobogó szívvel. Nem szállt le a Szöulból jött gépről, mégcsak fel se szállt.

n e m   t u d o t t . . .

Nem tudott felszállni a gépre. Útközben balesetett szenvedett Inchoenba ( 인전 ) menet. Összeütközött egy túlpakolt bútoros kamionnal. Anya autója szilánkozra tört és a vízbe perdült. . . . . a tengerbe. Abba a sötétkék tengerbe esett, ami még csak egy falatnyit se harcolt a széllel, oly nyugott volt és mégis oly szomorú, mintha tudta volna annak a nőnek a sorsát, akit az autójával együtt elnyelt a sós vize, mintha tudta volna a vízbe esett nő gyermekének sorsát.

Hol volt eközben az Apukám?
Mellettem, a versenyemen.

Miután  felálltam a dobogó legmagasabb fokára és nyakamba akasztották a nyertesnek járó aranyérmet (amit azóta is különös óvatossággal őrzök egy pasztelzöld kalapdobozban hasonló tárgyakkal együtt amik Anyukámra emlékeztettnek) illetve elmontdák a különböző szponzorók által kapott ajándékaimat. Apa szólt, hogy azonnal mennünk kell. Én meg gyerekes módon lecsaptam a hisztit, hogy „ Anya nélkül nem megyek sehova. . ." ,„ szeretnék még egy kicsit a többiekkel lenni" ,„ dehát Apa, Anya elengedett Sara-ékhoz ebédelni" , „ Anya megígérte, hogy elmegyünk fagyizni . . .", „ légysziii Apaaa . . ." „különbenis hol van Anya??? már itt kellene lennie" nyomtam a hisztit ezerrel.
Apa szeme szomorú volt, valami különös érzelem áradt a szeméből, (még soha nem láttam ilyennek Apát) amit próbált elnyomni, hogy ne vegyem észre a furcsa viselkedését.

- Myung- hee elment a mennybe - mondta Apa.Kicsit mintha mérges lett volna, de mégis könnyes volt a szeme. Nem igazán értettem a helyzetet, nem teljesen voltam akkoriban tisztában a halál fogalmával, nem tudtam mi az mit jelent, jó persze a különböző tv műsorokban találkoztam vele, mint fogalom, nem mint fájdalom, azonban  én valahogy más gyerekekkel ellentétben rögvest megértettem.
- Most hívtak . . . - folytatta Apa, de nem bírta, nem tudott erősnek látszani előttem, de aztán valahogy mégis összeszedte magát és folytatta:- most hívtak a kórházból, hogy édesanyád útközben összeütközött egy kamionnal, és édesanyád - itt újra megállt, és magához ölelt, nem bírta . . . egyszerűen nem tudta, hogyan mondja el nekem.
-  Anya autója, megpördült a levegőben és és . . . - itt újra megállt, hogy letörölje a szemeiből felbukkanó könnycseppeket. - . . . és beleesett a vízbe. Sajnálom kislányom, hogy ez történt, de most meg kell próbálnunk együtt felállnunk- mondta szinte suttogva a fülembe, miközben én minden szava után egyre jobban sírtam és csak sírtam, nem láttam, a szemeim vízeséssé változtak, miközben Apa sírva szorosan átölelt.

Valahogy így történt Anyum halála, mindezek után egyetlen egyszer láttam Anyát, mikor kihalászták a tengerből a holtestét és elvitték egy crematoriumba.
Anya temetése után Apával rögvest Budára költöztünk, nem kérdezte meg, hogy szeretnék e menni, rám erőltette. (Apával és Anyával, amikor még minden rendben volt, rengeteget jártunk Magyarországon, mindig is azt gondoltam, hogy egy gyönyörű ország, gyönyörű fővárossal. Első alkalomkor amikor Budapesten jártam sokszormondtam a szüleimnek, hogy majd felnőttkoromban itt szeretnék élni, de akkor mégis úgy éreztem, hogy nem szeretnék menni.) Ő csak el szeretett volna menekülni, és mai napig szentül hiszi, hogy részéről ez egy jó döntés volt. Én viszont teljesen másképp látom a helyzetet hiszen így nem csak Anyut veszitettem el hanem a megszokott környezetemet is.

Az emberek jöttek mentek körülötem, mindegyik jelentéktelen volt számomra, csak átlátszó kapcsolatok. Csak nagyon kevés ember maradt végig mellettem.

Emlékszem amikor hatodikos voltam ( már Budán laktam) nagyon magam alatt voltam, új város, új otthon , új szoba, új iskola és mindezek mellett nem találtam meg a helyem, olyan elveszett voltam, nem láttam célt, egyszerűen csak teltek felettem a napok és én napról napra csak rosszabb lett a helyzet.
Időközben Apa (Kovács Péter) elkezdetett randizni és feleségül vette a mostani mostoha Anyámat. ( Kiss Rita). Az igazat megvallva sosem volt szimpatikus, kicsit még sajnálom is, mert mindig rideg voltam hozzá, ő pedig mindig próbált közeledni hozzám, de sosem engedtem.
Emellett Apa beíratott egy psziológiushoz, aki egy csomó papírt írt ki nekem. (Hogy én Shin Eun-Ju vagyis 신 은주 nem tudok beilleszkedni  meg hasonló papírokat, csakhogy nem arról van szó, hogy nem tudtam hanem hogy nem szerettem volna, egyszerűen nem láttam értelmét, már nem. Felesleges dolognak tartom az átlátszó kapcsolatokat, hazug kedvességet, hazug barátokat . . . )
Akkoriban nagyon nem egészen állt jól a szénám, a legtöbb tantárgyból bukásra álltam (na de azért hozzá tenném, hogy nem vagyok én buta lány), mivel az iskola összes tanára szánt-bánt engem, nem buktattak meg csak eltanácsoltak. Milyen szánalmas, " maga alatt van egy diák, ezért nem tud tanulni, rosszak a jegyei, de jaj ne buktassuk meg, mert rontaná az iskola imidzsét, helyette inkább tanácsoljuk el".
Megviselt-e a dolog?? nem igazán
És hogy hova vettek fel ilyen jegyekkel??? nagyon sehovatulajdonképpen Apa intézte el, hogy hetedikes legyek . . . (milyen kellemetlen)