A nyár, mikor újra megismertelek {Befejezett}

41.fejezet

Miután befejeztük a beszélgetést, békés egyetértésben és kevésbé komoly témákról fecsegve sétáltunk a kempingbe bevezető ösvényen, mikor hirtelen egy kisfiú rohant elénk, akibe Bálint öccsét ismertem fel. Még a korábbiaknál is izgatottabbnak tűnt, de ami először szemet szúrt, az az öltözködése volt. Amikor legutóbb láttuk őt a hátsó fertályban, mindössze egy fürdőgatyát és egy papucsot viselt, ugyanakkor most szépen fel volt öltöztetve, mint aki készül valahová. Sajnos rögtön tudtam, hogy ez mit jelent; Bálint rövidesen útra kél a családjával.

- Bálint! Gyere! Anya mindjárt jön és nagyon dühös - tájékoztatta a bátyát apró kárörvendő nevetések közepette, melynek hallatán Bálint rémülten elkapta a tekintetét a kisfiúról és az ösvényt kezdte pásztázni, ahol meg is pillantotta édesanyját, amint gondterhelten és fáradtan próbálja utolérni a kisebbik fiát. Úgy tűnt megelégelte, hogy a fiú csak ígérgeti, hogy megy segíteni és a kezébe vette az ügyet. Amikor az anya észrevette a gyerekeit, amint tőle pár méterre beszélgetnek, rögtön gyorsabb tempóra kapcsolt és mire kettőt pislogtunk, már előttünk állt.

- Na csak hogy előkerültél! Bejártam érted az egész tábort. Fél óra múlva indulunk és kéne egy kis segítség a sátrak lebontásában, úgyhogy gyere. Később még elbúcsúzhatsz a többiektől - jelentette ki határozottan, miközben egy félmosollyal felém biccentett, majd a kisfiút kezén fogva sarkon fordult. Bálint egy pár pillanatig elmélyülten nézte a távolodó alakjukat, majd mielőtt a kezeit zsebre vágva utánuk ment volna, csak ennyit kérdezett:

- Jössz majd búcsúzni? - hangja elsőre magabiztosan csenget, azonban az utolsó szónál egy másodpercre bizonytalanul megremegett. Szándékosan nem nézett rám, tekintetét a családtagjaira szegezte, viszont a szemem sarkából észrevettem, ahogy tétován nyel egyet. Nem mertem hinni a szememnek. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy pont ő féljen az én válaszomtól. Természetesen eszembe se jutott volna, hogy egy ilyen nyaralás után búcsú nélkül elengedjem, ezért gyorsan megnyugtattam.

- Persze - csupán ennyi jött ki a torkomon, ám szerencsére elégnek bizonyult. Bálint bólintva nyugtázta, aztán komótos séta tempóban a többiek nyomába eredt, engem magamra hagyva ott a parton. Nem mozdultam azonnal, egy bő pillanatra engedélyeztem a lelkemnek egy kis szünetet, hogy megeméssze a történteket. Némán néztem távolodó alakját, ahogy egyre kisebbnek és kisebbnek lesz, míg végül eltűnik a fák között és arra gondoltam, hogy hiányozhat már most. Nem is ismerem, szinte egy idegen, akivel átéltem pár kalandot, de mélyebb kapcsolatba nem kerültünk. Régen lehet, hogy tudtam, kicsoda Szabó Bálint, viszont most már képtelen lennék őt jellemezni. Annyira szélsőséges viselkedést mutatott ebben a majdnem 2 hétben, hogy nem tudom, melyik a valódi személyisége. Az egyetlen, ami biztosnak tűnik, hogy nem veti meg az alkoholt, ami nem éppen a legvonzóbb tulajdonsága.

Lassan magam mögött hagytam én is a Balatont és elindultam a hátsó fertály irányába. Már az épülethez közeledve hallottam, hogy a karaoke party még nem ért véget, éppen egy mélyebb férfihang üvöltötte valamelyik retro dal szövegét, de csak a hang gazdáját ismertem fel, a dalt még nem. Mivel elég hamisan énekelt, sejtettem, hogy Roland nem lehet és megérzésem helyesnek bizonyult, ugyanis ahogy bebukdácsoltam a növényzeten keresztül a törzshelyünkre, Martin volt az első, akit észrevettem, amint a placc közepén, egy sörösüvegbe énekel nagy átéléssel, a többiek pedig tapssal biztatják. Viselkedésük alapján elég valószínűnek tartottam, hogy fel se tűnt nekik, hogy Bálinttal felszívódtunk.

- Van egy kék tó a fák alatt, ha beleteszem leüti a lábamat - énekelte, illetve inkább próbálta a gondnok fiú, ugyanis a produkcióját a legnagyobb jóindulattal sem tudtam előadásnak nevezni.

- Te barom! - kiáltott fel röhögve Betti a megszokott helyéről - az lehűti, nem leüti - javította ki Martin nyelvbotlását, aki erre olyan arcot vágott, mint akinek ötlete sincs, hogy miről beszél a lány.