Tale of the White Demon

|12|

"But we're anti-gravity lock down humanity/Lightnin' insanity strikin' inside of me"
(RUNAGROUND-Anti-Gravity)

Végül is egész szórakoztatóan telt a napjuk. Karma parádésan bebizonyította, hogy igenis az E osztályban a helye: annyit merényletezett egy nap alatt, mint mások eddig összesen. Nyilvánvalóan egyszer sem járt sikerrel, viszont a támadásai alkalmat adtak Yuménak, hogy alaposabban is megfigyelje.

-Jó a reakcióideje, fizikailag erős, és még technikás is – morogta Yukinak az egyik szünetben – Honnan lesz egy főépületiből ilyen? Az látszik rajta, hogy sosem küzdősportolt, viszont azt is kizártnak tartom, hogy pusztán iskolai verekedésekből ennyi gyakorlatot szedhessen össze valaki...

-Ötletem sincs, de remélem, Korosensei lenyugtatja egy kicsit – simított ki egy hajtincset az arcából Yukiko – Borzasztóan idegesítő egy jelleme van.

-Az tény. De ha megöli előttem, hát jellem ide vagy oda, én meg őt nyírom ki – mordult fel Yume – Különben is, most rajtam a sor a kis székes húzása után.

-Ne haragudj, de elég viccesek voltatok – Yukiko arcán halvány mosoly futott át – Persze, jól leküldted, meg minden, de érdemes ekkora balhét csapni egy hely miatt?

-Nem akarok Terasaka közelében sem ülni! – fakadt ki Yume – Azt meg végképp nem hagyhatom, hogy ez a suttyó Akabane, aki csak úgy bepofátlankodott ide, megmondja, hogy mit csináljak!

-A fene nagy versenyszellemed, az fog egyszer a sírba vinni – csóválta a fejét elfojtott mosollyal Yukiko, és bármennyire is szeretett volna még valami népi bölcsességet hozzáfűzni a mondandójához, indulniuk kellett háztartástanra.

Tanítás után együtt indultak haza Nagisaval, mint sokszor. Egyfelé laktak, az árvaház csak ötutcányira helyezkedett el a lakóteleptől, ahol a fiú az édesanyjával élt. Azonban vigyázniuk kellett, nehogy meglássák őket együtt, ugyanis a nő rendkívül heves ellenérzésekkel viseltetett általában az állami gondozásban lévő gyerekekről. Szerinte Yume is egy viselkedési problémákkal rendelkező, számító és kegyetlen lány volt, aki csak kihasználta Nagisát - és semmiképp sem lehetett meggyőzni őt az ellenkezőjéről. Ezért a fiú a városon belül sokkal több időt töltött Kayanoval, Yukikoval és a többiekkel, míg Yume igyekezett az árnyak közt maradni.

-Megvársz egy picit? – fordult bocsánatkérően a fiú felé Yume – Ki szeretnék ülni arra a fára, tudod, a szakadék mellett. Csak pár perc az egész, de ma... fontos lenne.

-Jövök veled, hagyd csak – válaszolta Nagisa, és bölcsen nem kérdezte meg, hogy miért – Valakinek meg is kell fognia, ha esetleg le akarnál esni...

-Most komolyan a tériszonyommal kell mindig szívatni? – forgatta a szemeit a lány. Legtöbbször tényleg azért ült ki arra a fára, hogy próbálja legyőzni a félelmeit, de ma nem ez volt a szándéka. Tegnapi rosszulléte egészen értelmet nyert, mikor szemügyre vette reggel a telefonján a dátumot. Már öt éve annak – Csak ki szeretném szellőztetni a fejemet, ennyi!

-Nem is mondtam, hogy ne... hé, Karma-kun meg mit keres itt? – mutatott előre Nagisa.

Na ne, ilyen nincs.

-Biztos szomorkodik, amiért a kis merényletei nem váltak be – vont vállat metsző gúnnyal a hangjában Yume, aztán megtorpant – Dumáld meg vele, amit szeretnél, én megvárlak itt. Semmi kedvem ehhez az emberhez.

-Neee, Yume-chan, csak nem félsz Karmától? – kérdezte a fiú egy óvatos mosollyal – Amúgy meg honnan tudtad, hogy beszélni akarok vele?

-Látom a fejeden. Na jó, jövök, de csak és kizárólagosan azért, hogy ne gyávázhass le! És neked sem vagyok "chan"!