𝕊𝕖𝕘𝕚̂𝕥𝕤𝕖́𝕘 𝕞𝕖𝕝𝕖𝕘 𝕍𝕒𝕘𝕪𝕠𝕜 |𝐘𝐨𝐨𝐧𝐦𝐢𝐧 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶.]

21.rész

Jungkook, Tae és Yoongi, pont ahogyan tervezte, pénteken egy tanóra keretében belopóztak az igazgatóiba és keresgélni kezdtek.

-Maguk meg mit csinálnak itt? -hallatszik egy mély, szigorú hang az ajtóból. Lebuktak.

A lebukás csak egy pillanat volt és egy hiba, de ezzel azt érték el, hogy másnap is be kellett menniük a suliba, csak éppen büntetésből, ami nem más volt, mit az ebédlő padok aljának takarítása, de az sem tartott sokáig. Legalábbis Yoongi számára, ugyanis a menta hajó egy 15perces takarítás után, mikor már legalább 4 rágó esett az árcára az asztal alatt, kimászott onnan és elindult kifelé.

-Yoongs hova mész? -szólt utána JungKook.

-Jimin lakcíméért. -feleli egyszerűen a fiú és már ment is végig osonva az üres folyosókon meg sem állva az igazgatói irodáig. Odabent kell lennie az egyik fiókban vagy szekrényben.

Halkan nyit be a kis helyiségbe, majd kezdi végignézni a fiókokat, míg a magántanulók aktáira nem bukkant. Nincsenek sokan, így hamar ráakadt, a 'Park Jimin' feliratú mappára.

Yoongi hihetetlen gyorsasággal futotta végig szemével a sorokat, minél hamarabb megtalálja a címet.

-Megvan. -suttogja boldogan és memorizálja is azt.

-Már megint te? -kiáltja az igazgató, dehát már elkésett. Yoongi megszerezte amit akart és egy apró meghajlás után, egy nagy mosoly kíséretében rohant el a dühös felnőtt mellett, s meg sem állt hazáig.

Nem érdekelte jelen pillanatban a büntetés, csakis Jimin, viszont így is várnia kellett, méghozzá 9 órányit, ugyanis nappal mégsem tudja elrabolni szerelmét, hisz hétvége van. Anyja ott van mellette, ígyhát Yoonginak az otthonában, míg Jiminnek a sajátjában kellett kibírnia azokat a hosszadalmas órákat.

Az órák eltelte alatt, míg Yoongi egy jót aludt, addig Jimin tanult tanult és tanult asztalánál ülve. Ahogyan az anyja megígérte, az úgy is történt. Reggel korán lett ébresztve, majd egy 15 perces fürdőben lét után az asztalához lett rögzítve anyja által, egészen késő estig. Könyvek  és tantárgyak sokaságát kellett átolvasnia és megjegyeznie, ugyanis miután eltelt egy nap, anyja bejött hozzá és mindent kikérdezett, ha pedig nem tudott valamit, büntetést kapott, ami plusz egy óra asztalnál tanulást jelentett. Így volt ez ma is. Mivel Jimin 5ször rontott, így hajnali kettőig fixen nem mehetett aludni, ha pedig még akkor sem tudja, akkor utána sem, így a fiú minden erejével próbálta összpontosítani figyelmét a szövegre, míg figyelmen hagyja korgó hasát és majd lecsukódó szemeit. Fáradt volt, és minden ereje elfogyott, de tartania kellett magát, hisz tudta, hogy kettőkor tényleg jönni fog hozzá a banya, még ha addig alszik is.

Így érkezett el az este 10 is, mikor Yoongi már az emeleti ablak alatt álldogált és a felutat kereste, amit hamarosan meg is talált. Egy nagy terebélyes fa, minek egyik ága az ablakhoz vezetett. Yoongi a mászást választva jó megoldásnak jutott az bezárt ablakig, amin óvatosan bekopogtatott.

Ahogyan bekukucskált meglátta Jimin, ki az asztalánál, lámpafénnyel olvassa fáradhatatlanul a könyveket. Olvas és olvas, ahogyan pedig Yoongi lentebb vezeti tekintetét a szája eltátva marad. Jimin mindkét lába és dereka a székhez van kötözve, ekkor pedig még nem láthatta a bal kezén lévő bilincset, mi a szék karfájához rögzítette kezét.

Yoongi látta a lekötött szerelmét, és rájött, hogy az bizony nem fog tudni neki ablakot nyitni, így magának kellett feltörnie, ami egy olyan 10 perces ceremónia után sikerült is.

A menta hajú levegőjét visszatartva osont a szöszi fiú mellé.

-Pszt...Jimin. -szólítja meg Yoongi, de nem kap választ. Jimin ugyan úgy a könyvet nézi, szeme mozog, ahogyan a sorokat olvassa, pont ahogyan alsó ajkait fel-le mozgatja. Nem hallja Yoongi szólítását. Csak olvas és olvas, közben az jár a fejében, hogyha ezt nem jegyzi meg időben, akkor verés lesz a vége, mégkevesebb étellel és mégtöbb tanulással. -Jimin. -szólítja ismét, majd a vékony fiú vállára teszi a kezét, és egy aprót megrázza, de az még mindig nem reagál. -Jimin, hol van a kulcs a bilicshez? Nézz rám kérlek, megijesztesz. -simítja Yoongi, a szöszi egy tincsét füle mögé, míg szeméből kicsordul egy könnycsepp.

-Jiminiem...-suttogja a menta hajú, majd egy gyors mozdulattal csapja be a könyvet, mit eddig a fiatalabb olvasott. Erre persze Jimin a mellette levőre kapta szemeit, ki egyből ajkaira tapadt, így lágy csókban részesítve a megszeppent Jimint.

Mikor elváltak már mindkettejük látását könnyek homályosították.

-El...el kell menned...ha anya...ha az anyám meglát té..téged is megver... -dadogta megszeppenve Jimin.

-Én fogom őt halálra verni, ha elém merészel jönni azok után amit veled tett. Miért nem mondtad, hogy így bánik veled? -kérdi Yoongi a másik hajába simítva, de nem kap választ kérdésére, helyette csak Jimin lehajtot fejével kellett szembesülnie. -Nem baj, most már minden rendben. Hol van ennek a bilincsnek a kulcsa? -mutat a Jimin kezén lévő bilincsre.

-Nem tudom...-suttogja szomorúan Jimin és könnyei megindulnak. -Sajnálom...én...én nem tudom..nem tudom...de..de kérlek ne hagyj itt...-rázta a fejét egyre jobban sírva.

-Ssshhh...semmi baj. Nem hagylak itt. Minden rendben van. Találok valami megoldást, ne aggódj. -nyugtatja Yoongi és a kötelet leszedte Jiminről, így tényleg már csak a bilincsre kellett találnia valamit.

-Anyud alszik? -kérdi suttogva Yoo, miután kitalált egy lehetőséget.

-Ühüm.. -bólint Jimin.

-Rendben. És mélyen alszik?

-A..azt hiszem igen...-bólint ismét a szöszi fiú.

-Oké. Akkor megvan mit kell tennem. -egyenesedik ki Yoongi és egy határozott rugásst mért a fa karfára, így az letört. Igaz, a bilincs rajta maradt Jiminen, de legalább nem kellett az egész széket cipelni egészen Yoongi házáig.

Arra viszont az idősebb se gondolt, hogy tervéről tájékoztatnia kellene a kisebbet, aki így a nagy zajra és a felé irányuló rúgásra remegve húzta össze magát. A levegőt gyorsabban vette a kelleténél és könnyei megállíthatatlanul folytak.

-Ji..Jimin...nem kell félned...tőlem nem kell..-próbált lágy hangon hatni a fiúra, ki hangja hatására lassan emelte felé tekintetét. Szemei piroslottak és alig volt már ébren szegényke.

-Elviszlek innen, rendben? Hazaviszlek hozzám. Ott biztonságban leszel. -simított Jimin buksijára Yoongi, majd kezét nyújtotta az egyhelyben kuporgónak, aki kis idő utána el is fogadta. Yoongi felsegítette Jimint a földről, majd átkarolva indult meg vele a bejárati ajtó felé.

Jimin már fáradt volt, így fejét az idősebbre hajtotta, szemeit pedig lehunyva hagyta, hogy a másik vezesse előre.

A lépcsőn aztán lassan haladtak lefelé, de a végén már ott volt a kijárat.

-Jimin, te mászkálsz éjjek éjjelén!? Tanulnod kellene! -nyílt ki odafent egy ajtó, és lehetett hallani a banya hangos szavát, mire már Jimin is felkapta a fejét. Felébredt a házisárkány...

A szigorú asszony lépteitől vízhangzott az egész ház, így Jimin ledermedve nézett a lépcső teteje felé, és várta a végső csapást nem gondolva arra, hogy neki már van egy megmentője, aki az ébren lévő nőtől is megmenti.

-Jimin. Gyere. -szorít a szöszi csuklójára Yoongi és sietősen húzza ki az ajtón, majd kezdi bezárni kulcsra az ajtót, hogy ezzel a feléjük közelgő nőt hátráltassa.

-Jimin indulj meg előre! Az utca végéig utolérlek, csak fuss! -utasítja a kisebbet a hős lovag, ki valahogy nem tanult meg zárat kezelni, így még mindig az ajtó bezárásával vacakolt.

Jimin ahogyan csak bírt kezdett szaladni előre, ment ahogyan csak tudott, de lábai nem bírták olyan sokáig, mint ahogyan ő szerette volna. A világ homályosodni kezdett körülötte, ő maga pedig a földre rogyott. Maga sem tudja mikor evett utoljára és aludni is csak egy-két órát tudott az utóbbi napokban, így ereje fogytán volt.

-Jimiiin! -kiált ijedten Yoongi, és mellé sietve segíti fel a földről, majd megtartva a másikat sietős léptekkel halad tovább, hogy minél hamarabb hazaérjen, és még Jimin ereje is kitartson addig.