Love for Love

15.

Rose:
- Basszus, akkora ez a ház, hogy alig találtam meg a mosdót - lép mellénk Luke, órákkal azután, hogy eltűnt Madisonnal.
- Na igen, de hozzánk nem a ház nagysága miatt nem találtál vissza - vigyorodik el Scott.
- Láttuk, hogy lefoglalt a jégkirálynő - görbülnek vigyorra Cam ajkai is.
- Ne hívd már így - forgatja meg a szemét Luke.
- Csoda, hogy most itt vagy - folytatja Cam nagyokat pislogva. - Mi történt? Kiszívta a lelked és távozott?
- Először is, csak beszélgettünk, semmi olyan nem volt. Másodszor pedig, mindjárt megint fellép, úgyhogy elment átöltözni.
- Áh, szóval csak ezért jöttél vissza hozzánk - ugratja Chad is. - Nem kért meg rá, hogy segíts neki átöltözni?
- Mondtam, hogy csak beszélgettünk - túr a hajába Luke. - És amúgysem ezért jöttem vissza hozzátok, hanem, mert vissza akartam.
- Bármi is volt köztetek, jobb, ha vigyázol vele - szólal meg a másik oldalamon Jackson, ami annyira meglepi mindannyiunkat, hogy egy emberként kapjuk felé a fejünket. - Madison nem egy egyszerű csaj. És ha egyszer megkapta a figyelmed, akkor már nem leszel olyan érdekes neki.
Annyira meglep, hogy ezt Jackson mondja, hogy köpni-nyelni nem tudok és Claryn is ezt látom. Nem tudtam, hogy a fiú ennyire másképp áll hozzá, mint amilyennek alapvetően tűnik. Bár lehet, hogy azért sem sejtettem, mert még sosem voltam a társaságában úgy, hogy Ron és Madison ne lettek volna szintén ott.
Olyan váratlan volt ez a megjegyzés, hogy egyikünk sem tud mit reagálni, beáll a csend - már amennyire csendnek lehet nevezni a zene, beszélgetések és nevetések mellett a háttérben.
- Felszabadult a sörpong asztal! - kiált fel hirtelen Cam vidáman, az említett asztal felé mutatva. - Lecsapok rá magunknak - indul el felé, s mi követjük őt.
- Ki mer kiállni a gyilkos duónk ellen Claryvel? - áll az egyik végébe Jackson a barátnőmmel, amikor odaérünk az asztalhoz.
- Mindig ki akartam próbálni, de sosem játszottam még - csillan meg a húgom szeme a poharakat figyelve, amiket Cam újratölt. - Anyáék szabályai miatt nem is ihattam soha eddig. Legalábbis az engedélyükkel biztosan nem.
Scott vált velem egy gyors pillantást, s miután bólintok, átkarolja Kate-et.
- Gyere, kislány, rúgjuk szét a hátsójukat. Viszont, egy idő után én iszom majd a te adagodat is - mutat rá a szabad kezével.
- Miért is? - vonja fel a szemöldökét a húgom kíváncsian.
- Mivel még sosem ittál, így...
- Ittam már, csak nem sokat - szakítja félbe a fiút, mire az sóhajtva megforgatja a szemét, de az ajkain mosoly bujkál.
- Oké, akkor soha nem ittál még sokat, ezért nem tudjuk, hogy mennyit bírsz. Ráadásul nem kell, hogy a nővéred szétrúgja a seggem, amiért leitatunk téged.
- Úgy hallottam, hogy neked sem kellene részegnek lenned. Chad és Rose megszabták nektek ezt a szabályt.
- Nekem ennél több kell ahhoz, hogy részeg legyek. Én tudom, hogy mi a limitem, te viszont nem. Úgyhogy nem nyitok vitát.
- Újoncoké a kezdés lehetősége - dobja oda Kate-nek a labdát Luke egy kacsintás kíséretében, ami mosolyt csal a húgom arcára.
Örülök, hogy egy ilyen hét után láthatom ezt a mosolyt az arcán.
- Nem mintha alkohol vagy buli mániás lennék, de a szüleid ezt is ennyire megszabták nektek? - pillant rám Chad közvetlen mellettem állva.
- Nem mehettünk bulizni, kábé soha - bólintok, miközben a húgomról átvezetem rá a tekintetem. - Amikor valami csoda folytán mégis, tizenegyre otthon kellett lennünk és most jön majd az a rész, amire azt hiszed valószínűleg, ha meghallod, hogy csak kitaláltam, de teljes mértékben igaz. Ahogy hazaértünk, anya egy szondával állt az előszobában, amit meg kellett fújnunk, hogy fogyasztottunk-e alkoholt és ha igen, akkor átléptük-e a határt.
Chad meglepetten pislog, ahogy mered rám és el tudom képzelni, hogy mi játszódik le a fejében. Az, hogy biztosan ugratom és kamu az egész, mindjárt az arcába röhögök, amiért ilyen fejet vág. Meg az, hogy tuti, hogy túlzok, amiért anya megütött a múltkor és csak a düh beszél belőlem, esetleg az, hogy még most le kellene mondani azt a randit, mielőtt talán komolyabb köze lesz egy ennyire abnormális családhoz. Mégsem támasztja alá egyik feltételezésem sem, ugyanis mindezek közül bármelyik helyett, csak fürkészni kezdi az arcom.
- De akkor erre hogyan engedtek el? - kérdezi végül összevont szemöldökkel, de zöld íriszeiben sokkal inkább csillog kíváncsiság, semmint bármilyen negatív érzelem az irányomba.
- Egyrészt, anya oda meg vissza van Madisonért - hajolok közelebb hozzá, hogy ne kelljen üvöltenem, de a zene mellett is hallja, amit mondok. - Nem volt rossz indok, hogy arra tudtam hivatkozni, hogy hozzá jövünk. De ami még fontosabb, hogy az elmúlt napokban - mutogatok az arcomra a pofonra utalva ezzel - nem igazán érdekel, hogy mit mondanak, vagy gondolnak. Teljes mértékben átvettem az irányítást a saját életem felett és ez mindenkinek jobb is így. Az edzőmmel is átszerveztem az edzéseket, hogy kényelmesebb legyen a dolog és ne legyen annyira kemény és megmondtam neki, hogy ezután a szezon után nem folytatom tovább olyan szinten, amilyenen vagyok most - rázom meg a fejem. - Úgyis csak anya erőltette ezt a magas szintet, mindenkinek jobb lesz, ha én visszább fogom majd a sportot.
- Mondd csak, szereted egyáltalán csinálni?
Ez az a kérdés, amire teljesen normális választ nem tudok mondani. Luke-nak is elmondtam, hogy ez mennyire egy bonyolult viszony és sajnos azóta nem lett kevésbé nehéz vagy bonyolult.
- Egykor szerettem, nagyon is - sütöm le a tekintetem a poharamra. - Anno imádtam csinálni, azt, hogy dacolhatok a fizika törvényeivel és olyanokat tehetek, amire az emberek azt hiszik, hogy lehetetlen. De amikor anya ezt felsőbb szintre emelte...nem tudom...onnantól kezdve csak a megszokás vitt, meg az, hogy anya boldog legyen. Tudom, hogy ez mennyire hülyén hangzik azok után, hogy tudod, hogy megütött és hogy mennyire bon....
- Nem kell magyarázkodnod - szakít félbe a fejét rázva. - Az élet nem fekete és fehér, elhiszem, hogy annak ellenére, ahogy anyukád bánt veled, te meg akartál neki felelni. Talán valahol mind azt akarjuk, mégha nincs is jó kapcsolatunk velük - simít ki egy tincset az arcomból finoman, amitől nekem bizseregni kezd a bőr ott, ahol hozzám ér.
- Annak ellenére, hogy már nem okoz akkora örömöt, mint régen, anya miatt...valahogy mégsem tudnám abbahagyni. Egyszerűen nem menne, ahhoz túlságosan hiányozna, pedig, ha elmegyek innen az egyetem miatt, akkor nem túl valószínű, hogy csak úgy folytatni tudom majd - húzom el a szám, ahogy ebbe belegondolok.
A továbbtanulás gondolata mindig kiborít, nemhogy most, amikor minden annyira zavaros és napról, napra változó. Tudom, hogy Kate azt mondta, hogy miatta ne hagyjam annyiban a terveim és igenis költözzek el, ha az kell az egyetemhez és azt is tudom, hogy ez a jelenlegi állapot valószínűleg változik majd, de akkor sem nyugtat az otthoni morál, sem az, hogy itt kell hagynom a húgom. És ez csak egy része a gondoknak. Ott van, hogy vajon hogyan fogok sportolni a suli mellett és mi lesz a zenekarral, hiszen a fiúk komolyan gondolják a gimi utáni zenélést is. Tisztában vagyok azzal, hogy nem lehetetlen a kapcsolat tartása, sem pedig az, hogy tényleg folytassuk a közös zenélést, de annyira nem tudom elképzelni, hogy hogyan. Túl zavaros minden még, ráadásul egyelőre azt sem tudom, hogy pontosan hova akarok továbbtanulni. Azt pedig, hogy hova vesznek fel, még annyira sem.
Érzem, hogy szédelegni kezdek ezektől a fojtogató gondolatoktól és nem csak, hogy érzem, de meg is történik. A lábaim megrogynak és Chad kap el, hogy ne terüljek el a földön.
- Hé, Rose, mi a baj? - tart erősen, s aggodalmasan az arcomat kezdi fürkészni.
- Semmi - dörzsölöm meg az arcom. - Semmi, jól vagyok, csak kicsit...kicsit elkalandoztam.
- Hova, a legrosszabb rémálmodba? Fal fehér vagy - lépdel velem a pulthoz, majd felrak rá.
- Itt van víz - lép mellém Cam azonnal egy pohárral. - Lassan, kis kortyonként idd meg.
- Jól vagyok, komolyan, de köszönöm - küldök felé egy hálás mosolyt. - Csak megint túlgondoltam mindent, ennyi az egész. Kicsit kiborítottak a gondolatok, ne haragudjatok.
Szerencsére a húgom figyelmét lekötik a barátaim, így nem kezd el miattam aggódni. Őszintén, azt sem tudom, hogy Cam hogyan érzékelte az eseményeket. Az előbb még nagyban szurkolt Scottnak és Kate-nek, gőzöm sincs, hogy mi terelte hozzánk.
- A túlgondolástól lettél rosszul? - vonja fel a szemöldökét meglepetten.
- Ha nem tűnt volna fel, profi vagyok benne.
- Az feltűnt, na de, hogy ennyire.
- A továbbtanulás gondolatától igen - bólintok, ami kicsal egy kacajt a fiúból.
- Te vagy az egyetlen ember, aki egy bulin a továbbtanuláson agyal - ingatja meg a fejét. - Tudod mit, kislány? Majd én megtanítalak kikapcsolni. Ha valaki, akkor én vagyok a lazítás királya - karol át, majd Claryékre pillant. - Figyelem, emberek, a következő kört Rose és ellenem kell játszania valakinek, kössétek fel a gatyátokat - kiáltja, de amikor visszanéz rám, ismét komoly. - Megvagy? Tudsz állni, ha lesegítünk innen?
- Persze, tényleg minden rendben - nézek fel rá mosolyogva.
- Azért idd meg a vizet - biccent a pohár felé, amire én is bólintással reagálok.
- Ha ti ketten, akkor Luke és én leszünk a másik csapatban - mosolyodik el Chad, de a szemében látom az aggodalmat.
- Le fogunk alázni titeket, csak mondom - bök felé Cam, majd kortyol egyet a piájából. - Miután játszottunk, megyünk táncolni. Figyelj rám, Rose, ma úgy kitombolod magad, mint még soha.
- Ne fenyegess - nevetek fel, amire a srác azzal reagál, hogy megböki az oldalam. - Ezt ne csináld! - ugrom egyet és azonnal el is kapom a kezét, hogy ne tudja megismételni.
- Csak nem csikis vagy?
- Ha kihasználod most, akkor keresned kell másik csapattársat - fenyegetem meg, amire azonnal felemeli a kezeit.
- Abba is hagyom, ahogy a hölgy akarja.
- Nagyon helyes - bólintok mosolyogva és küldök egy mosolyt Chad felé is.