Érzem, ahogyan a sötétség körbeöleli testemet. Hideg és visszataszító. Az izmaim megrándulnak ahogy a végtelen feketeség körbefonja végtagjaimat. Meg sem próbálok mozogni, tudom, hogy innen nincsen kiút. Lehunyom szemeimet és várok. Hangok minden irányból, érezni lehet, ahogy közeledik. Paták kopogás csendül fel a fülemben, először mintha fa parkettán hallanám, aztán az erélyes zörej megszűnik és fröcsögésre leszek figyelmes. Mintha a vad felrúgná a vizet mentében.
Kinyitom szemeimet, a hatalmas fekete szarvas felém közeledik, minden lépése után egyre vörösebb lesz az égbolt. Átfesti a sötétséget, a félelmet. Egyszerre mintha maga az állat is csak egy vörös folt lenne, nem sokára ideér-és akkor minden megnyugodhat. A fenyegető rém mellettem halad el, ahogy feltekintek rá belenézek egy lámpa fehér fényébe. Egyszerre mintha minden eddig ismert dolog porrá égett volna. Az alattam lévő matracban alig kapok levegőt így felülök. Szememet törölgetve pillantok körbe a szobában. Takaró lóg a lábaimon, pedig éppen eléggé melegem van.
Ismerős a helyiség de nem tudom eldönteni, hogy honnan. Ez is csak egy újabb álom lehet, hiszen egyértelmű, hogy hol ébredtem fel. A falak vérvörösek, keverve egy sötétkék árnyalattal, a plafon és a sötét barna parketta mellett fehér de cifra szegélyezés díszeleg. A függönyök sötét színe tökéletesen passzol mindenhez idebent. A falak mentén könyvespolcok sorakoznak. Az ágy a szoba közepén van, még a párnák is a szobához vannak válogatva. A bútor tetején és az ágyruhák melegében pedig maga a legfőbb dísz foglal helyet. Itt mindent hozzá igazított a berendezője a lakásnak. Dr. Hannibal Lecter. Arca nyugodt, ajkai alig észrevehetően nyitva vannak, halkan szuszog. Szőkés ősz haja kuszán omlik a párnára, felsőteste fedetlen, a takaró a derekáig letolva lapul el az ágyon. Egy ámulatba ejtő ragadozó fekszik mellettem. Hiába csendes, ordít róla a veszettség. Nem vagyok biztonságban.
Amint ezek a gondolatok végigszáguldottak az agyféltekémen a vadállat kinyitotta szemeit és rám szegezte őket, mint aki támadásra készül. Mintha csak megérezte volna a kétségeimet.
-Will.-szólalt meg lágyan. Kicsi mosoly jelent meg szája sarkában, tekintete nyugodt maradt. Semmilyen érzelem nem tükröződött benne.
-Dr. Lecter.-válaszoltam neki saját megszólításával, nem tudtam mit tegyek. Veszedelmes látványt nyújtott, ebben a szobában most Ő volt az oroszlán. Azok közül is egy igazán szép és nagy példány. Fogai felettébb fényesek voltak, jól ápoltak és élesek, mint a penge. Elsőosztályú táplálékkal látták el az állatot. Jól megválogatták, hogy mit adnak a testének.
-Minden rendben?-kérdezte továbbra is fekvő helyzetből. Nem tudtam hova tenni.
-Nem értem, hogy kerültem ide.-válaszoltam őszintén. Ebből még n em lehet baj, Ő is jól tudja, hogy össze vagyok zavarodva és kiválóan szórakozik rajta.
Az oroszlán felült és nyújtózkodott. Semmi kétség, csodálatos volt, szemet gyönyörködtető. Egyetlen mozdulattal el tudta volna venni az életemet, mégsem hagytam abba a bámulást. Nem tudtam levenni Róla a tekintetemet.
-Emlékszel bármire ami tegnap este vagy az éjszaka folyamán lezajlott?-nézett bele mélyen íriszeimbe.
Elgondolkodtam, még eszembe sem jutott, hogy végig próbáljam futtatni a fejemben az elmúlt pár órát. A szokásos időpontra jöttem terápiára. Dr. Lecter úgy fogadott, mint mindig, nem volt az estében semmi különleges. Bent a fotelekben foglaltunk helyet és beszélni kezdtünk. Megállás nélkül és teljesen feleslegesen. A terápia nem használt, rajtunk semmi sem segíthetett.
"Meséljen nekem az érzelmeiről. Mire gondol amikor belép a rendelőmbe?"-kérdezte a pszichiáter keresztbe tett lábakkal.
"Vagy a megváltás vagy a kárhozat felé sétálok. Akárhányszor itt járok mindig csak maga van a fejemben napokig. Van, hogy órákig csak magán agyalok. Nem tudok gondolkodni a saját munkámon sem."-feleltem enyhén ingerülten, bár ok nélkül.
"Fejtse ki, kérem. Pontosan mikre szokott gondolni? Valódi események?"
"Gyakran álmodok éber állapotban is, csak Hannibal Lecter van ott, mindig csak Maga. Aggasztó."
"Miért gondolja így?"
"A fantáziaképeim nem megfelelőek a kapcsolatunk státuszához."
"Kérem mesélje el."-fordította el kicsit a fejét, szokásához híven. Ilyenkor még állatiasabb volt. A préda felkeltette az érdeklődését. Szét fogja tépni.
"Sokszor végzek Magával. Máskor..máskor egy ágyban kötünk ki. Semmi sem áll össze"-a szemben ülő egy pillanatra alig észrevehetően elmosolyodik. Győzelmet aratott és nem tud úrrá lenni a mérhetetlen egoizmusán emiatt.
Ezután az emlékezetemben csak sötétség van és eleinte fájdalom. Utána megkönnyebbülés és élvezet, órákon át csak érzések maradtak bennem. Mintha megvakultam volna a tegnapi napra. Vagy elvakítottak.
-Nos?-szakít ki az elmélkedésből Hannibal.-Csak nem valóra vált egy álma, Will?
