Az erdei tündér (BEFEJEZETT)

21.rész

Castiel pov.
- Már most jól áll neked a gyerek. - mosolygott barna bőrű nagybátyám, mire párja oldalba bökte - Na! Ezt miért?
- Mert még korai! - mondta határozottan.
- De akkor is illik hozzá a pici! - erősködött.
- Azt hiszem elaludt. - mutattam a pöttömöt, aki ujjat szopizva feküdt.
- Tényleg jól áll a baba. - suttogta fülem mellett Jacob, amitől jól esően kirázott a hideg. Anya mondta, hogy a terhesség alatt biztosan jobban fogom kívánni az együttlétet. Pironkodva néztem rá, amit csak kuncogva díjazott.
- Szerintem vigyetek aludni. - adtam vissza a kicsit majd megragadtam Jacob inget és felrángattam. Készségesen jött is utánam, majd az ajtó csukódás után rá vetettem magamat.
- Ohohohó! Hát így állunk? - nyúlt be a combom alá és felemelt.
- Tán nem tetszik? - kérdeztem kihívóan.
- Hogyne tetszene? - puszilt orromra lágyan Ezen a lendülettel mind a ketten az ágyban kötöttünk ki és szenvedélyesen szeretkeztünk. Természetesen vigyázott rám, vagyis... Ránk. Ezen elpirulva fúrtam arcomat mellkasába.
- Szerelmem. - csókolt a számra.
- Tessék?
- Elkalandoztál, csak azt kérdeztem nem vagy-e éhes. - kuncogott.
- Igen, azok vagyunk. - mosolyogtam mire betakargatott.
- Máris hozok valamit, addig pihenj egy kicsit.
- Maradj még, ne menj! - bújtam hozzá - Nélküled hideg az ágy...
- De az étel nem repül ide. - mondta mosolyogva.
- Tudom.
- Sietek vissza. - csókolt homlokon. Elment és pár perc múlva egy kis levessel tért vissza. Ha jól éreztem anya specialitása volt nála, amit imádok.
- Juhé! - ujjongtam.
- Csak lassan, még forró. - tette le a kis asztalunkra.
- Köszönöm!
- Értetek bármit.
- Rendben. - mondtam izgatottan.
Annyira jól esett a forró étel. Szerintem a babának is. A napok többsége békésen teltek. Együtt terveztünk és anyáéktól folyamatosan kaptuk a tanácsokat is. Közben minden ment minden tovább a maga medrében. Aztán csodálatos dolog történt. A hasam nőni kezdett. Hétről-hétre nagyobb lett, ami először furcsa volt. De szerencsére megszoktam, ellenben Nail azt hitte a picire, hogy meghíztam.
- Neked is diétáznod kell mint Peternek? - kérdezte. Apa és Thomas bácsi jót nevettek ezen, míg anyáék csak kuncogtak rajta.
- Nem egészen törpi! - borzolt hajába Jacob mosolyogva - Ő a mi babánk.
- Cassie megette? - a két felnőtt férfi lefordult a székről és tovább nevettek.
Másnap érdekes dologra ébredtünk. Peter elbujt az egyik szekrénybe és építkezett. Aztán rá egy, napra, kisnyulak feküdtek ott.
- Szóval Peter igazából lány?!?! - kérdezte Nail.
- Hát ööö... - pislogtam nagyokat - Anya...?
- Ez furcsa. - tűnődött el - A doki nem is említette...
- Akkor ő ezentúl már Petra lesz! - jelentette ki apa.
- Petra? - néztünk rá mindannyian.
- Hát...
- Nem! Polly lesz. - mondta Nail.
- Aranyos. - bólintottam és a pici nyuszi babákat néztem - Kíváncsi vagyok ki az apjuk.
- Polly. Aranyos. - mondtam cukin. Jacob erre megpuszilt.
- Nekem is tetszik.
- Elhiszem, de ha lányunk lesz nem ez lesz a neve.
- Igen. Persze. - mondta nevetve. Felkísért és segített leülni a hintaszékbe. Rám térített egy pokrócot, majd hasamat kezdte simogatni.
- Egyre nagyobb a kis kópé!
- Honnan veszed, hogy fiú? - kérdeztem nevetve.
- Benne volt a könyvben.
- Milyen könyvben? - pislogtam, de látszott rajta, hogy most elszólta magát - Jacob?
- Anya és apa adott egy könyvet... - motyogta lehajtott fejjel, így csak piruló fülét láttam - Abban írták pár érdekes dolgot a terhességről...
- Aranyos, hogy készülődsz a picire.
- Csak féltelek.
- Én is örülök. - csókoltam homlokon.
- Szeretlek.
- Én is téged.
Ekkor hirtelen egy erős mozdulat nyilalt a hasamba. Mind a ketten felkaptuk a fejünket.
- Ezt most...? - lepődött meg - Az amire gondolok?
- Megmozdult. A kicsi megmozdult.
Szerelmem nevetve csókolt hasamra és fejét is rá hajtotta. Én pedig szipogva túrtam hajába.
- Annyira szeretlek. - átölelte a derekam és tovább puszilgatta a hasamat.
- Minden rendben gyerekek? - kopogott be anya félve.
- Igen! - válaszoltam boldogan.
- Mi történt?
- Mozog a kicsim! - mondtam nevetve.
- Tényleg? - jött közelebb mosolyogva, mire bólintottam - Soha nem felejtem el, amikor te mozdultál meg. Apád egyből bepánikolt.
- Tényleg?
- Igen, te voltál az első babám és alig voltam 17 éves.
- Azta... - motyogtam, de csendben maradtam, mert a pici megint mozgott - Olyan furcsa érzés.
- Tudom. - mosolygott anya és homlokon csókolt - Ez bizonyítja, hogy jól van és szeret téged.
- Én is szeretem. - simítottam a hasamra mire a kicsi ismét rúgott egyet.
- Én pedig titeket. - csókolt ujjaim hegyére Jacob, amitől elpirultam.
- Magatokra hagylak titeket. - mondta anya kuncogva. Bólintottam és szerelmemmel összekulcsoltam ujjainkat. Egész este a baba mozgását figyelte. Még Nail is feljött a picit hallgatni.
- Miért dobol bent? - kérdezte oldalra döntött fejjel.
- Nem dobol, az a szíve hangja.
- Óh... - mondta és közelebb hajolt - Aú! - ugrott el.
- Megrúgott? - kuncogtam és arcára simítottam, mire szomorúan nézett rám.
- Igen...
- Ez azt jelenti, hogy örül neked. Jelezni akarta neked, hogy rugdalózik.
- Tényleg? - csillogtak szemei és kíváncsian vissza hajolt hasamhoz.
Mosolyogva néztem rá és elgondolkoztam Nailen. Pontosan hány éves is ő? Talán hat, vagy tévedek? Olyan apró a korához képest... Bár mikor anyáék haza hozták meg akkora lehetett, hogy első pillantásra csecsemőnek hittük. Nem vagyok rá féltékeny, amiért őt választották. Sőt örülök, hogy ő a kis öcsém. Aranyos és mindig vidám.
- Polly kisnyulai is olyanok mint a kisbabák, de anya szerint meg két hétig nem ölelhetem meg őket.
- Még nagyon picik és Polly nem örülne, ha most a kicsinyeit zavarjuk. Pedig már én is meg nézném őket.
- De hogy tudsz vele felállni? - kérdezte a hasamra teve mind két kezét.
- Nehezen. - vallottam be őszintén, de továbbra is mosolyogtam - De ügyesen is egyben.
Végül a nagy terhecskémet kitolva feltoltam magam.
- Valahogy így.
- Oh! - pislogott nagyokat, majd lábamhoz közel állt - Segítek menni!
- Aranyos vagy, kicsi, de ez az én dolgom. - mondta Jacob és felemelve Nailt kitessékelte. Öcsém durcásan nézett páromra, majd elszaladt mert apa szólt, hogy nézze meg a kis nyuszikat.
- Köszönöm. - csókoltam ajkaira.
- Barmit értetek. - mondta nevetve és a derekamat támasztva segített a kertbe. Kint leültünk az egyik padra és a madarak csiripelését hallgattuk.A távolabb a kis Tomy és Toby a pokrócon játszottak. Mark bácsi mellettük ült és olvasott, néha rájuk pillantott.
- Nézd milyen cuki! - mutattam a picikre, akik pont ekkor kezdtek el ölelkezni és eldőltek a pokrócon.
- Látnád, amikor alszanak a hasukon. - kuncogott testvérein.
- Vagy egymáson. - jött ki mellettünk Thomas bácsi egy tálcával és a kezembe nyomott egy teát.
- Az még cukibb! - olvadoztam italomba kortyolva.
- Azok. - értett egyet apósom.
- Na jó, szerintem nem kéne ennyit erőltetned magad. - mondta Jacob mire az apósom rosszallva nézett rá.
- Ne légy féltékeny a tesóidra.
- Én nem... - motyogta zavartan. Nyomtam egy puszit az arcára és megsimítottam a felületet.
- Nem sokára itt lesz a mi babánk is.
- Itt lesz. - mosolygott és ő is a hasamra simított.
Anyának végülis igaza lett. A kisbabám egy zuhogó vihar középen, éjszaka döntött úgy, hogy megérkezik közénk. Mark bácsival a két oldalamon voltak és fogták a kezeimet. Anya mondta, hogy ez fájni fog, de azt nem, hogy ennyire.
- Ügyes vagy, már nem kell sok! - biztatott. Apa és a többiek kint vártak.
- Nem mehgy! - nyögtem gyengén, de bácsikám kezemre szorított.
- Na add fel Castiel! Már majd nem kint van!
Néhány nagy levegővétel után ismét sikerült egy nagyot nyomnom mire szó szerint éreztem, hogy kicsusszan és a következő percben egy hangos sírás töltötte meg a szobát. Szemeim kinyitva feküdtem hátra és hevesen vettem a levegőt. Anyáék össze mosolyogtak, majd óvatosan bebugyolálták a kicsit. Aztán felültem és a kezembe adtak a picit.
- Itt a kisfiad.
Ahogy karomba vettem az apró kis batyut, hirtelen minden elcsendesült és csak rá tudtam koncentrálni, csak rá. Hangosan sírt és kezeit nyújtogatta. Aztán észrevett engem és a sírása elcsendesült. Ugyanolyan zöld szemei voltak mint az apjának. Ujjam hegyével óvatosan simogattam kis arcát, ő engem fürkészett.
- Gyönyörű... - suttogtam.
- Igen, csodaszép. - mondta anya megtörölve az arcát. Mark bácsi is hasonló állapotban volt.
- Behívom a többieket. - szipogta. Jacob szabályosan beesett az ajtón. Össze - vissza kapkodta a fejét mire végre észrevett minket. Rezignáltan jött közelebb és mikor az ágyhoz ért óvatosan mellém ült.
- J-jól vagytok?
- Igen, minden rendben.
- Jacob. Itt a kisfiatok. - mutatta Mark bácsi. Úgy tartottam a már szundikáló picit, hogy jól lássa.
- Gyönyörű... - ismételt meg engem.
- Én is ezt mondom. - mosolyogtam meghatódva.
- Add, kérlek... - motyogta mire óvatosan átadtam a picit. Úgy tartotta mintha barmikor elfújhatná a szél.
- Ne félj. - bújtam hozzá fáradtan.
- Nézd milyen aprócska. A tenyeremen tudom hordani. - szipogta.
- Nem túl kicsi korához képest? - kérdeztem aggódva anyát, aki mosolyogva megrázta fejét.
- Nincs semmi baja. Egészséges, erős kisfiú! Omega, mint mi.
- Értem. - feleltük halkan és a nagyot ásító újszülöttet néztük.
- Istenem... - motyogta Jacob és megsimogatta a pici arcát. Szipogást hallottunk és mind a ketten az apainkra néztünk.