Csak szemeinket használtuk kommunikálásra. Könnyeink minden szót magukba foglaltak, miközben a tetőtéren táncoltunk.
Mindketten el voltunk veszve, mégis láttuk magunkat egymásban. Megegyeztek a könnyeink - ugyanazért sírtak. Karod otthonossá tette a hideg estét, mosolyod biztossá tette, ami eddig bizonytalan volt - halálom napját, pontosabban.
Annyira gyönyörű pillanat volt. Két tizenhét éves szenvedés véget vetése gyönyörű könnyek és mosolyok közt.
"Gyönyörű vagy" - mondtam neki, könnyeire értve.
"Szép a lelked" - jelentette ki tényszerűen. Látja a lelkemet. Lát mindent, amin keresztül mentem, én is az övét. Amilyen szörnyű színű a történelme, annyira gyönyörű a lelke.
Hirtelen megragadtam a karjánál, magam felé húztam, szemébe nézve elsírtam magam. Nem értette, miért csináltam ezt, de ő is folytatta.
"Szívem" - örömkönnyek közt folyamatosan mosolyogtam rá, néha-néha elnevetve magam váltottam tekintetemet egyik szeméről a másikra - "Vége van."
Ez volt az a pont, ahol megtört, és térdreesett. rántott magával engem is, földön fetrengve végeztük mindketten.
Az erős záporban egymás mellett feküdve nevettünk őszintén életünkben talán először. Gyönyörű volt.
Mindketten szerelmesek voltunk a halálba, ezáltal egymásba is. Szó szerint sosem szerettük egymást, csak az illúziót köztünk, amit egy átlag ember halálnak nevezne. Viszont, számunkra sosem volt ennyire egyszerű a fogalom.
Mindketten a halált tartottuk a legszebb dolognak, az életet pedig a legnemkívántabbnak. A halálra mindig is úgy tekintettünk, mint a megváltásra. Minél szebb a halálod, annál szebb életet éltél - ugyan mindkettőnk élete sötét volt, bíztunk benne, hogy szép halál által Isten valamilyen szinten szemet huny felettünk, és békében pihenhetünk gyönyörű sírkő alatt. Sosem féltünk a haláltól, sosem tartottuk az életet lényegesnek - azért éltünk, hogy meghalhassunk.
Az eső intimitása közel sem ér fel a lelkemben levő fagyossághoz. Míg 0 fok fölött a hó elolvad, szívem örökre fagyott. S szavaim értelme kimondva elolvad, keménysége meglágyul. De testem gondolatai a folyékonyból is szúrós szilárdat alkotnak. Talán, ha nem gondolkodtam volna annyit az életen, szerethetőbb lenne. Hiányzik az igazi érzése. Hiányzik az idő, amikor még meg tudtam különböztetni a valóságot a képzelettel. A szívem már nem lüktet, szinte alig ver. Kívántam, hogy végleg fáradjon el. A fájdalom már fizikai, mintha egy óriási nyíl találna szíven, ami a szívemhez érve több millió kisebb nyilacskára bomlik. Fájdalmas minden gondolat és érzés.
És most, hogy tényleg beteljesül egyetlen álmunk, nem tudjuk a boldogságot kezelni. Bőrig ázva nevetgélünk, tudva, hogy utolsó nevetésünk hangzik el.
Örömömben hirtelen mozdulattal ölelés szándékával szinte ráugrottam, nem bánva, viszonozta az örömömet.
"Szeretlek!" - kiáltottam, nem tudva, kinek is jelentettem igazából. Halálra gondoltam, de benne látom a halálomat. Ezért annyira gyönyörű. Ezt nevezik szerelemnek.
Adrenalintól pumpálva felugrottam.
"Gyere"
Követte példámat, habozás nélkül felállt, és átölelt.
Kis idő múlva enyhén távolabb tolt magától, csak hogy a könnyeimből leolvashassa a fel nem tett utolsó kérdés válaszát.
"igen" - olvasta le
"igen" - egyeztek bele az ő könnyei is
Halál előtti könnyek a legszebbek. Különös varázsa gyönyörűvé teszik a pillanatot.
Ujjait erősen rákulcsolta az enyéimre. Közösen elindultunk a tető szélére, izgatottan mosolyogva átmásztuk a védelemre szolgáló korlátot.
Fél kézzel fogtuk a korlátot, fél kézzel a másikunkat. Ránéztem az arcára, rá van-e már írva a készenállás. Rá volt.
Hogyne lett volna? 17 éve erre vártunk.
Elengedtem a korlátot a kezemmel, mire ő is.
Arcáért nyúltam, hogy egy gyors puszit adjak neki hálaadásként. Sikeresen meg volt életünk utolsó csókja.
Mindketten szó nélkül, csukott szemmel, nyugodtan zuhantunk. Csak pár másodpercig tarthatott, de mégis, volt idő gyönyörködni döntésünkben.
Egyedüli dolgok, amiket fenthagytunk, azok az örömkönnyeink és a lényegtelen életünk volt.
Együtt éltük meg életünk legszebb pillanatát. Együtt lettünk boldogok. Együtt lettünk eltemetve, együtt voltunk ugyanabba szerelmesek - a halálba.
