Bungou Nyugat

5. Arany történet

Chuya POV

Mondjuk úgy, hogy mostanában minden a feje tetejére állt, amióta múlt héten összefutottunk azzal a két flúgossal, akarom mondani a Fekete Emberrel és a Magyar Hóhérral, ahogy a főnökék nevezik őket, mindenki sokkal idegesebb, mint szokott lenni. Sőt, ha ez nem lenne elég, napjában egyszer még közös találkozókat is tartunk. Ennek eredménye pedig, hogy az a bolond Dazai a kelleténél jóval többször lófrál a területünkön. Valahogy az Irodából ő az egyetlen, akit hidegen hagy, hogy két külön szervezetet képviselünk.

Igazából mindegy is, az elmúlt hét alatt megtanultam... az esetek többségében... na jó, még mindig nem megy, hogy figyelmen kívül hagyjam ezt a helyzetet. Komolyan, mintha arra várnánk, hogy mikor dob valaki a nyakunkba egy atombombát! A főnök és az irodavezető mindig órákra eltűnik "stratégiát" megbeszélni, utána meg hozzájuk se lehet szólni. Úgyhogy körülbelül én vagyok most a maffia főnöke. Ez még nem is lenne baj, ha Dazai nem vállalta volna magára az Iroda vezetését, ami viszont jelen helyzetben azt jelenti, hogy nekünk nagyon együtt kellene dolgoznunk.

Na, ez az aminek én annyira nem örülök. Viszont legalább a maffiás dolgainkba nem szól bele az őrült. Bár van egy olyan érzésem, hogy ez csak idő kérdése és megváltozik, de azért reménykedni lehet. Mindegy is, jelenleg kisebb gondom is nagyobb annál, mint hogy azon agyaljak, hogy vajon Dazai át akarja-e venni a vezetést a Dokk Maffia felett vagy nem. Tegnap kaptunk egy fülest, hogy az egyik kínai maffiózó család be akar lépni a mi területünkre, így már tegnap este óta azon a helyen dekkolunk egy csapat emberemmel, ahol a beépített emberünk szerint a kínaiak meg fognak jelenni.

Őszintén bevallom, mikor már délután négy óra felé jár az idő, akkor már elkezdek azon gondolkodni, hogy lehet, hogy átvertek minket. Azonban valamiért úgy érzem, hogy egy kis várakozás még belefér és lássanak csodát, pont amikor ezt eldöntöm, megjelennek a raktár tenger felőli oldalán, a nagy ajtóban a kínaiak. Viszont ez még csak a kezdet, hiszen alig, hogy belépnek azon a bizonyos ajtón azonnal tüzet is nyitnak, mintha végig tisztában lettek volna vele, hogy itt vagyunk. Igen, ez az a pillanat, mikor megfordul a fejemben, hogy lehet, hogy a beépített emberünk elárult minket, vagy van egy kínai téglánk.

Természetesen, ahogy az ilyenkor lenni szokott, hatalmas lövöldözés veszi kezdetét. Záporoznak a golyók és mind a két fél igyekszik sarokba szorítani a másikat, inkább kisebb, mint nagyobb sikerekkel. Aztán mintha a szerencse az oldalunkra állt volna, a csapatom képes lesz lassan körbevenni a kínaiakat. Már éppen egy falig űztük volna őket, mikor hangokat hallunk a raktárház város felőli oldaláról.

- Minek is jöttünk ide? - Hallatszik egy fiatal férfi hang.

- Adatot gyűjtök a történetemhez. - Válaszol egy idősebb hang, a raktárházon belül pedig mindenki teljesen lefagy, így abbamarad a golyózápor is.

- Miért pont itt? - Jön a következő kérdés a fiatal hangtól.

- Mert azt mondta, hogy "Ne merj oda menni"! Ami azt jelenti, hogy valami izgalmas van erre. - Feleli az idősebb hang.

- Értem. - Sóhajt a fiatalabb. - Amúgy miért is beszélünk Japánul? - Teszi fel a következő kérdést.

- Mert, gyakorolnunk kell. Ha nem tanuljuk meg elég jól Andrei meg fog minket ölni. - Kap egy választ, amire én csak gyanakodva nézek a még mindig bezárt ajtó mögé.

- Jogos. - Helyesel a másik hang. - Amúgy azt tudod, hogy pontosan hova megyünk? - Érdeklődik.

- Itt kell lennie, az ajtó mögött. - Ahogy ezt meghallom, hatalmasat nyelek. Sose jó, ha civilek keverednek a maffia ügyeibe. - Csak utánad!