Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

103. Előszülinap

Február 23. (hétfő)
Holnap lesz a tizennyolcadik szülinapom, de még engem se érdekel annyira, mint ahogy ez hangzik, tekintve, hogy a barátom édesanyja három napja intenzíven van.
Ez nem igazán hoz ünneplős hangulatba, de őszintén szólva nem is érdekel az ünneplés.
- Szia - csodálkoztam, ahogy kiértem a kapu elé hajnalok hajnalán és megláttam Cassot, pedig a matekfakt miatt ilyenkor általában egyedül szoktam suliba menni.
- Szia. Itt az apokalipszis, nem volt jobb dolgom a matekfaktnál - sóhajtott fel.
- Figyelemelterelés?
- Meg talán az is - biccentett, belátva.
- Van valami hír? - kérdeztem az anyukájára értve, ahogy odaléptem hozzá.
Casso feszülten elnevette magát.
- Szerinted ilyen lennék, ha lenne?
Megsimítottam a karját.
- Mikor voltál bent utoljára? - érdeklődtem.
- Ma már voltam.
- Ilyen korán? - döbbentem le.
- Egy percet nem aludtam, Leni - mondta őszintén - Volt rá időm.
- A többiek hogy vannak?
- Jobbára, mint én - válaszolta Casso a családjára értve - Lotti végigsírta a hétvégét.
Még mindig magát okolja, hogy ő tehet Rilla balesetétől.
- Na jó, inkább mesélj te - túrt a hajába - Bármit, csak valahogy próbáljuk meg, hogy a huszonnégy órából csak huszonhárom óra ötven percen keresztül ásnám el magam valahova a föld alá - tette hozzá kínosan elnevetve magát.
Szomorúan néztem rá.
Soha nem hittem volna, hogy ő, pont ő, képes akkora önutálatra, mint amit azóta érez, hogy az édesanyja összeesett azon a lépcsőn.
Nem úgy mondanám, hogy önbizalomhiányos lett, vagy ilyesmi, mint amilyen én voltam, vagy vagyok még néha mostanában is, egyszerűen csak azzal, hogy előttem megnyílt, fájdalmasan látom, mennyire utálja magát minden történtért, mindenért magát okolja, utálja, amiket tett, undorodik a tetteitől, a szavaitól, így magától is, soha nem fogja megbocsájtani magának, másra se tud gondolni, csak hogy mi minden az ő hibája, tudhatta volna, mit tett, mi lesz ebből, hogy miket nem érdemel meg ezek után, mindezt a bűntudat tette vele, ekkora hatalma van felette, hogy képes felemészteni vele saját magát, minden perccel egyre csak jobban.
Minden erőmmel igyekszem kihúzni ebből, mert ez szép lassan tönkre fogja tenni.
Ha valaki, én aztán tudom.
Amióta történt a baleset és eljöttem a kórházból, csak Cassoval találkoztam a szomszéd család tagjai közül, úgyhogy ma, amikor a suliban alkalmasnak láttam, egyik szünetben megkerestem Ricsit.
Neki is ugyanúgy életveszélyben van az édesanyja.
- Megvagy? - érdeklődtem szomorúan ránézve.
Az egyik mellékfolyosóban voltunk, ő pedig beletúrt a hosszú hajába.
- Hát... - nevette el magát kínosan, egyértelűvé téve, hogy nagyon nem.
- Tudok segíteni valamit? - próbálkoztam, mire rámnézett.
- Nem, kösz - sóhajtott fel - De jófej vagy.
- Ez a legkevesebb.
Ricsinek rámnézve egy halvány mosoly jelent meg az arcán. Nem jókedvű, de mosoly volt, vagy valami mosolyféle, amit én idézhettem elő.
- Na jó, van kajád? - váltott témát, mert érezhetőleg nem sok kedve volt erről beszélni, mire elnevettem magam.
Casso és Ricsi pont ugyanolyan zárkózottak az érzéseiket tekintve, pont ugyanúgy nem beszélnek róla szívesen, csak Casso a barátomként velem már nyilván jó sokat oldódott az idők során, ahogy közelebb kerültünk egymáshoz.
- Van egy Sportszeletem. Soha nem jövök hozzád beszélgetni üres kézzel - mosolyogtam rá, mire Ricsi is csak akaratlanul elröhögte magát.
Aztán persze elfogadta a Sportszeletemet. :)
Német előtti szünetben Saci és én már jóval korábban bennt voltunk a teremben becsengetés előtt, úgyhogy mivel egymás mellett ülünk, tudtunk beszélgetni, pláne, hogy csak mi voltunk akkor még a teremben, a többiek csengetésre szoktak beesni.
Saci is tudja a történteket, csak ő Ricsitől.
- Nem tudom, hogy Ricsi hibáztatja-e... - mesélte Saci halkan - Szerintem nem. Mármint, elmesélte, hogy úgy volt az anyukájával, hogy Cassoval összevesztek, és emiatt az idegességtől esett össze, de nem mondta külön, hogy Casso tehet róla, vagy ilyesmi. Mondjuk azt is kérdeztem, hogy beszélt-e azóta Cassoval, és elvileg nem sokat.
- Mert Casso mostanában hajlamos mindenkit eltaszítani magától - válaszoltam - Borzasztó hatással van rá a bűntudat, mint ha egy részét kicserélték volna, mindig realista volt, tele önbizalommal, szerette önmagát, tisztában volt az adottságaival, reális önképe volt, annyira, hogy néha még egoistának is tűnhetett, általában jókedvű volt, extrovertált, persze, nem azt mondom, hogy mindez már nincs, csak annyira átvette felette a hatalmat, hogy bűntudata van, meg az egész tudat az anyjával, egy része gyakorlatilag már most azzal küzd meg, hogy meg fog halni, hogy meghalt miatta, egy másik része pedig aggódik, ideges, és ezek kihatással vannak az élete többi területére, nem csodálom, hogy mostanában nem nagyon kereste mások társaságát, főleg a családjáét.
- Igen, szerintem is - értett egyet Saci.
- Ricsi hogy dolgozza fel?
Ricsi. Ő alapból se olyan teljes mértékben realista, mint amennyire Casso az, vagy annyira "önimádó", persze, azért nem kell Ricsit se félteni, amikor jó kedve van, elvan ő, haverkodik, mindenki imádja őt és a poénjait, ugyanolyan népszerű, mint a tesója, azonban belül, amit nem sokan ismernek, mert nem mutatja ki, sokkal instabilabb érzelmileg, mint azt az ember gondolná.
Alapból is hajlamos volt olykor magába fordulni, szürkébbnek látni a dolgokat, mint amilyenek, és saját maga ellen is sokkal könnyebben fordul, mint Casso - senki nem mondta még ki, és senki nem is sejtené, ha nem ismerné olyan közelről őt, a családját, a barátnőjét ennyi időn át, mint én, és nem gondolkodna rajta egy ideje, de azt hiszem, Ricsi önbizalma soha nem volt akkora, mint az ikréé; talán többször is történhetett, hogy tudatalatt másodiknak érezhette magát, leginkább Casso mellett, még ha ő ennek valószínűleg nincs is tudatában, hogy úgy érezte magát, hogy probléma van vele, hogy el van szúrva, hogy egy nagy hiba, például mert beleszeretett a tesója barátnőjébe, vagy hogy szinte mindig olyanokba szeret bele, akikbe nem kéne, hogy amikor vannak a tesója konfliktusai, mondjuk az anyukájukkal, soha nem tudja, hova álljon, mindig utálta ezeket a veszekedéseket, mindig csak ki akarja vonni magát belőlük, sokáig sorolhatnám, de tény, ami tény, hogy Ricsire bár nem rakódik rá az a bűntudat, az az önokolás, az az önutálat, mint Cassora, Ricsi viszont alapból sem volt annyira stabil érzelmileg, mint Casso, természetétől fogva, és mivel neki soha nem is voltak nagyobb otthoni konfliktusai, talán közelebb áll, jobban ragaszkodik kicsit a családjához, fontos neki, így nem csoda, hogy neki sem könnyű feldolgozni a történteket, hogy ideges, hogy aggódik, persze, hogy az, én is az lennék.
Néhány szempontból talán valahol Ricsivel hasonlítunk is egymásra, talán ezért is tudom ezt ilyen könnyen megérteni. Amikor Cassot elvitték a rendőrségre és elmeséltem a családjának a történteket, Ricsi arcán pedig egy pillanatra szinte ugyanazt láttam visszatükröződni, mint amik bennem voltak, akkor tudatosult ez először.
De mindegy, ez témakitérő.
Gyakorlatilag az egész napot ez a téma hálózta be, persze, hogy ez, még ha Ricsiék próbálták is nem annyira kivetíteni másokra, de elkerülhetetlen volt, hogy rányomja mindannyiunkra a bélyegét a dolog.
- Akkor holnap a szüleiddel leszel? - kérdezte Saci, amikor a suliból jöttünk ki, és felhozta témának a szülinapomat.
- Igen, valószínűleg - bólintottam szomorúan elmosolyodva.
Jó, lehet, hogy közel sem a szülinapom számít most legjobban akár nekem, akár bárkinek, de azért mégiscsak a tizennyolcadik szülinapom lesz, egész gyerekkoromban vártam erre a napra, a nővéremmel már évek óta kitaláltuk, hogy ünnepeljük meg, hogy én is nagykorú leszek, meg hogy milyen tökéletes "gyerekkorbúcsúztató" napot csapunk, mindent elterveztünk, amikből előreláthatólag semmi nem lesz végül, maximum utólag, nem azért, megcsinálná, a családom is megtartaná a nagy ünneplést, egyszerűen nekem nincs hangulatom ehhez így.
Tényleg nem ez számít a legjobban, pont semmit egy közös este a nővéremmel és a családommal, ami csak rólam szól, tiarában lennék, rendelnénk vagy öt doboznyit a kedvenc pizzámból, pezsgőt bontanánk, Anya megcsinálná a kedvenc szülinapi tortámat, segítenék is, már azt is tudom, mit kívánnék a gyertyák elfújásakor, persze egy levegővel fújnám el, ami minden évben kihívás volt, pont úgy bontanám az ajándékomat, mint ha tizennyolc helyett nyolc lennék, csak jól érezném magam a családommal, semmit nem számít a jelenlegi helyzethez képest, de... hát, azért átfutott az agyamon.
- És ma mit fogsz csinálni? - érdeklődött a legjobb barátnőm tovább, miközben összehúzta magán a kabátját és megigazította a csíkos sálját.
- Szerintem otthon leszek, vagyis nem tudom, Casso tervez-e valamit... - pillantottam a suli előtti padok felé.
A szokásos padon ült, pontosabban a támláján, az ülőrészre támasztva a lábát, a tesójával együtt, egészen pontosan Ricsivel, nem tudom, miről beszélgethettek, de egy mosolygödröcskét se láttam egyikőjükön se.
- Szerintem nem - mondta Saci - Vagyis veled. Ricsi mondta ma, hogy beszélni fog vele, mert az utóbbi pár napban nem nagyon beszéltek, szóval... szerintem ráérsz, ha nincs másod.
- Akkor ráérek - mosolyogtam rá, érezve az utalást.
Megbeszéltük, hogy Saci otthon lerakja a cuccait, megcsinál pár dolgot, és akkor utána átjön hozzánk.
Így is lett, otthon szépen átöltöztem melegítőbe, összedobtam a sulis dolgokat, majd nemsokára csengettek, úgyhogy mondjuk először nem értettem, miért csenget Saci, nyitva volt az ajtó, beengedtem.
- Boldog előszülinapot! - mosolygott rám Saci, ahogy kinyitottam az ajtót, mire meghatódva eltátottam a szám, és hitetlenül elnevetve magam néztem a pizzás dobozra, amit kinyitott, hogy jól lássam, hogy hawaii, a papírkoronára, ami a fején volt, de ahogy ott voltam, átrakta a fejemre, a bakancslistámra, amit még kilencedikben írtam (mindketten írtunk, és odaadtuk a másiknak, hogy őrizze meg, és majd a tizennyolcadik szülinapján adjuk oda a másiknak, hogy pipálgathassunk és addig ne nézhessük meg), a jégkrémes dobozra, és a pezsgőre, amiket mind egyszerre fogott a kezében - A többit majd később - vigyorgott.
- Úristen, köszönöm! - olvadtam el teljesen, majd segítettem neki behordani a cuccokat, amiket ahogy letett, egyből a nyakába ugrottam és szorosan megöleltük egymást.
Nekem van a legjobb- legjobb barátnőm. <3
Felmentünk a szobámba, és leültünk a szőnyegemre, a papírkoronával a fejemen, Saci pedig teljesen felkészülten kirakta a két konyhából szedett pezsgőspoharat, töltött ki pezsgőt, és vágott fel pizzákat.
A jégkrém majd a következő felvonás lesz. :)
- Bakancslista? - dobta fel az ötletet a gondosan lezárt borítékot felmutatva - Jó, oké, majd holnap leszel tizennyolc, deee ma van az előszülinapod, amit együtt ünneplünk, és amúgy is mindjárt lemegy a nap, az meg már egy csomó helyen másnapnak számít.
- Okés, hozok tollat - mosolyogtam, majd már épp álltam fel, amikor vigyorogva, mint aki egész eddig erre várt, a kezembe adott egyet, egy halványrózsaszínűt, ezüst csíkkal - Úristen, ez az a toll? - sokkolódtam le teljesen oda- meg vissza.
- Igeeen!
Kilencedik legelején, a barátságunk kezdetén kölcsönadtam Sacinak egy tollat, mert nem volt neki, nekem viszont annyi tollam volt, hogy mondtam, hogy tartsa meg nyugodtan, úgy is tetszett neki.
És ezek szerint tényleg megtartotta. :)
- Szóóóval - bontottam ki a borítékot, majd megálltam - Várj, ne koccintsunk?
- Jaj, de tényleg - kapott észbe Saci, és odaadta a poharamat, amibe már ki volt töltve a pezsgő - Akkor... kedves legeslegeslegjobb, legkedvesebb, legtehetségesebb, legszebb, leg-leg-legszipiszupibb legjobb barátnőm... - kezdte mosolyogva a tósztot, majd rámnézett és elvigyorodott - Nagyon-nagyon-nagyon boldog előszülinapot, a rendes szülinapotot majd holnap, de addig is mégegyszer boldog előszülinapot - mosolygott.
- Köszönöm szépen - nevettem el magam meghatódva, megtörölve a szemem, majd koccintottunk.
Koccintás után nekiláttunk a bakancslistát kipipálgatni.
Mielőtt elkezdtük volna olvasni, kényelmesen elhelyezkedtünk egymás mellett, majd kihajtogattuk az A4-es papírt.
Vagy harminc különböző dolgot szedtünk össze anno, elképesztően megmosolyogtató volt végigolvasni, a nagy részére nem is emlékeztem, jó, a többsége egy bizonyos fiúról szólt, még ha nem is konkrétan, de tudom, hogy ő volt akkor a fejemben, nem véletlen, ezek a "célok" akkor íródtak, amikor még csak a távolból voltam szerelmes belé, két napig visítoztunk Sacival, ha hozzám szólt, ma viszont már sorra kipipálhattam az olyanokat, hogy "egy olyan párkapcsolat, amiben boldog vagyok", "találni egy tökéletes fiút", "kérjen fel az a fiú táncolni szalagavatón, akire várok", vagy hogy "kapni egy csokor virágot fiútól", de még azt a konkrétat is, hogy "bevallani Rolinak, hogy mit érzek"... vagy hogy "megtudni, ki volt az instás-srác". :)
Egyébként az álmaim többségét kipipálhattam, hogy "Hajdú ne utáljon", "végigírni két naplót" (ezt túlteljesítettem), "tizenkettedikesként már pontosan tudjam, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek", "újra elkezdeni gitározni és fellépni vele, mint régen", "eljutni Olaszországba", "elmenni a nővéremmel ketten egy fesztiválos hétre", "új háziállat", "legjobb barátnős koncert/buli Sacival", "kipróbálni egy új hajszínt", és még nagyon sok mást.
Tényleg elérzékenyített, ahogy Sacival a kilencedikes énem álmait olvasgattuk.
Miután bepizzáztunk, koccintottunk mégegyet a pezsgővel, nemsokára pedig kibontottuk a jégkrémet, és bekapcsoltunk az egyik kedvenc közös filmünket.
Szóval ott ültem a papírkoronámmal a fejemen a dobozos jégkrémet kanalazva, miközben a legjobb barátnőmmel a romantikus jelenetsorokat néztünk, amikor kipillantottam az ablakon, mert éreztem, hogy ki kell néznem.
Casso és Ricsi az enyémmel szemben lévő szobában voltak, beszélgethettek, és ahogy odanéztem, egyszerre pillantottak el a szobám ablakától, mire elmosolyodva megböktem Sacit, a következő pillanatban pedig így négyen, egyszerre néztünk össze, Ricsi még integetett is, mire Casso ránézve elröhögte magát.
Casso tekintetét elkapva zavartan megigazítottam a hajam, nagyon jól nézhettem ki papírkoronában, ő viszont, annak ellenére, hogy valószínűleg a tesójával való beszélgetése se lehetett nagyon örömteli, meg a hangulatuk sem, ahogy rámpillantott, egy halvány, édes mosoly jelent meg az arcán.
Aztán a pizzára pillantott, a megmaradt egy szeletre, egészen pontosan a hawaii pizzára, és mosolyogva rámnézett - kedves, őszinte mosoly volt, megmelengette a szívemet, és bár érződött rajta, a szemén látszott, hogy alapból nem jó a kedve, az egy picit mint ha boldoggá tette volna, hogy nekem az, vagyis, hogy úgy nézek ki, hogy a barátnőm lelkesen ünnepelteti velem az előszülinapomat, papírkoronával, pizzával, jégkrémmel és romantikus filmmel, ez pedig annyira jól esett, hogy nekem is mosolyognom kellett.
Szeretem.

Mai nap - 5/?: eszméletlenül aggódok érte, a családjáért, és Rilláért is. Saci pedig tényleg a legjobb barátnő, amit kívánhatok. <3