A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

69. Évadnyitó kviddicsmeccs

Meglepetésemre Hermione a lelátók mellett várt rám. Jól esett a lány kedvessége, hogy megvárt, hiszen két legközelebbi barátnőm most odabent az öltözőben készült az évad első kviddicsmeccsére.

- Már kezdtem azt hinni, hogy valahogy elkerültük egymást – mondta egyből. Hiába öltözött fel rétegesen ő is, azért látszott rajta: didereg. Én is visszakívánkoztam a csapat mellé az öltözőbe, ahol legalább a fedett tér miatt melegebb volt. – Gyere, Ginny és Luna foglaltak nekünk helyet – karon ragadott, így csak annyi volt a dolgom, hogy kövessem. – Gondoltam, mi csajok tartsunk össze.

- Jól gondoltad – igyekeztem viszonozni kedvességét, bár nem hiszem, hogy sokat észlelt volna belőle. Egyrészt tömeg volt, és a zsivajban elveszett a hangom, de menet közben több embernek mentem neki vagy tapostam a lábára, és ugyanez történt fordítva. – Köszönöm, hogy megvártál – az utolsó á hangot elnyújtva ejtettem ki. – Hé! Figyelj már oda jobban! – csattantam fel, hátrapillantva támadómra.

- Bocsi – Kenneth Towler volt az, aki hátulról nekem esett. – Véletlen volt, megcsúsztam. Ülhetek veletek? – Választ sem várva követett.

- Semmi – fújtattam szemforgatva. – Hermione messze vagyunk még?

- Megérkeztünk – mosolyodott el. Látszott rajta is a megkönnyebbülés, így belőlem is kezdett távozni a feszültség.

Sosem szerettem a tömeget.

Hirtelen megértettem a griffendéles lány miért vezetett olyan céltudatosan, ahogy. Luna kalapját már messziről ki lehetett szúrni, a lány ugyanis egy oroszlánt viselt a fején a mai nap (csak remélni mertem, hogy a meccs kedvéért, és nem tervezi egész nap hordani). Az állat bömbölt is – erre rájöttem, amint sikerült összerezzennem ijedtemben az elsőnél. Amíg vártunk, a hollóhátas lány beavatott abba is, hogy egy kígyót is tett volna a szájába, de arra már nem volt ideje.

Házunk tagjai hamarosan meg is érkeztek, és repültek egy tiszteletkört. George rám mosolygott a magasból, én pedig visszaintettem neki.

- Milyen szép pár vagytok! – Luna ábrándos hangja Angelináéval szinte egyszerre ért hozzám.

- Weasley! Kezdenénk! – George észbe kapva a föld felé vette az irányt, míg én a lányokhoz fordultam.

- Nem is Angelina lenne... - Elég szigorú a lány, az öltözőben szerettem volna egy puszit adni Georgie-nak búcsúként, de akkor is rám szólt, hogy a meccs utánra tartogassuk az ilyen megnyilvánulásokat.

A csapatok elrugaszkodtak a földtől, amint Madame Hooch belefújt a sípjába. A meccs tehát elkezdődött, Harry egyből a magasba szárnyalt a seprűjén. A mardekáros terelők megpróbálták őt legurkózni, de ügyesen kitért a golyó elől. Lee kommentálta is a helyzetet, aztán az ő figyelme is másra terelődött.

- Csodás hajtó ez a lány, évek óta mondom neki, mégse akar járni velem... – Erre a megjegyzésre összenéztünk Hermionével. Bár a meccs teljesen lekötött, Fred és George parádésan játszottak, éreztem, ahogy a csajos vérem felpezsdül.

Pletyka. Igen.

- Frednek is tetszik – jegyezte meg csendesen Kenny. Szinte el is felejtettem, hogy mellettem ül az évfolyamtársam.

- Ezt honnan veszed? – fordultam felé hirtelen.

- Egy szobában élek velük hét éve – felelte. – Lehet, hogy nem vagyunk szoros barátok, de nem vagyok sem vak, sem buta – szúrta oda. Sikerült elérnie két mondattal, hogy elszégyelljem magam.