Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

109. Tekintet

[02.28.]
- Boldog szülinapooot! - kiáltották a többiek számolásra, amikor összegyűltünk a nappaliban az ünneplésre.
Egy kicsit csapzottak voltunk a beszünetelt medencézés miatt, például a többségnek vizes volt a haja, de pont emiatt nem is volt zavaró. Meg amúgy is, kit érdekel? :)
Először sütiztünk - két torta volt, egy málnás-túrós és egy levendulás-fehércsokis, Csengével az egyikünk ezt, a másikunk azt vágta a népnek, mondanom sem kell, enyém volt az utóbbi. :)
- Pedig biztos voltam benne, hogy a másikból kérsz - mosolyodtam el, amikor Casso odajött hozzám egy tányérral, miután már vagy hat szeletet levágtam és kiosztottam embereknek.
- Nem is vagyok sütis, így meg akkor már mindegy, nem? - röhögte el magát.
- Szóval elvből vagy itt - értelmeztem vigyorogva.
- Ja. Meg kés van a kezedben, nem árt, ha valaki felügyel is - tette hozzá szórakozottan.
- Igazából most eszméletlen bénának, vagy vérengző gyilkosnak tartasz? - nevettem.
- Még nem tudom, kiderül.
- Mekkora szeletet kérsz? - kérdeztem, ahogy készültem vágni a szeletét, a kés élével mutatva a torta felett, hogy jelenleg mekkorát készülök szelni neki.
- Most olyan leszek, mint kábé minden negyven feletti nő a családi szülinapi bulikon, de viszonylag vékonyat. Az nem vékony - jelezte szórakozottan, majd odébbhelyezte a kezemet.
- Diétázol? - cukkoltam elvigyorodva, miközben precízen elkezdtem vágni a szeletet.
- Nem, csak cukormérgezést kapok, ha az előzőt levágod nekem.
- Pedig erre a testre vigyázhatnál - vigyorogtam rá, flörtölősen végigpillantva rajta, jó látványosan, mire elröhögte magát, és mivel ezekben mindig azonnal benne van, pláne az ilyenekben, most is beszállt a hülyülésbe.
- Nyugi baby, nem tudod, mi mindenre képes ez a test - válaszolta szórakozottan, poénból eljátszva a "macsót", mire felnevettem, majd vigyorogva, filmesen végighúztam a mutatóujjam a tortaszeletén, hogy rajta maradjon egy kis szirupos tejszínhab, és "vonzóan" lenyaltam az ujjam hegyéről.
Casso jókedvűen mosolyogva nézett, majd a szerepében maradva fuckboyosan az alsó ajkába harapva, hódítóan végigstírölt (annyira jól csinálja :D), mire vigyorogva végighúztam a nyelvem a felső fogsoromon, a mosolyát visszafojtva ő is az övén, hogy elcsábítsuk egymást, aztán már nem bírtam tovább, muszáj volt teret adnom a nevetésemnek, úgyhogy együtt nevettünk a hülyeségünkön.
Cassoval el lehet poénkodni. :)
- Na jó, imádlak - röhögött, majd mivel már jöttek mögé tortáért, egy csattanós puszit nyomott a homlokomra, megköszönte a sütit és hagyott érvényesülni a többieknél.
Brühühü. :)
- Szerintem rakj félre magadnak, lerabolják - tanácsolta Enikő, amikor ő jött oda hozzám.
- Igen, az lesz - értettem egyet - Mekkora szeletet kérsz?
- Vékonyat, köszi. Amúgy nem szeretem az ilyesmi sütiket nagyon, de olyan nincs, hogy nem eszek a tortádból - jelentette ki egyszerűen.
- Így jó?
- Aham, köszi. De egyél már te is.
- Most még vágok, de utána fogok.
- Vágok helyetted addig. Egyél sütit.
- Tuti?
- Persze.
- Ricsinek még vágok, aztán... köszi - hálálkodtam, mire Enikő mosolyogva legyintett - Mekkorát vágjak? - néztem Ricsire.
- Nemtom, nem valami Fradi - nézegette Ricsi a jobbára lila-fehér tortámat jókedvűen.
- Csak megtévesztés, az íze nagyon Fradi - ígértem meg mosolyogva.
- Akkor jöhet.
Kész vagyok. :)
Miután vágtam Ricsinek, sok-sok köszönömmel átadtam a kést Enikőnek, és én is ettem a sütimből.
Egyébként nagyon finom volt. :)
Ezután ajándékoztunk - tök jó ajándékokat kaptam <3 többek között Cassoé volt a kedvencem -, majd koccintottunk, zene vissza, házibuli-mód bekapcs, a lányok meg már rángattak is el táncolni.
Jobbára mindenki fürdőruhában volt, a fiúk szinte mind, a lányok többsége rávett valamit, én egy fehér, laza inget kigombolva, így amikor nemsokára néhány fiú (Laci, Andris és Kolos) elcsípett, felkaptak és hiába ellenkeztem, vigyorogva elrohantak velem a medencetérig és bedobtak a vízbe, ezzel megnyitva a medencézés második fejezetét, az ingemmel együtt csobbantam be.
- Ez eskü szaltó volt - ismerte el Laci magukat, majd lepacsiztak.
Eskü kinyírom őket. :)
De ezzel nem voltam egyedül, egy idő után gyakorlatilag már az összes lány a vízben kötött ki, jobbára általuk, aztán a fiúk is ugrottak be, úgyhogy folytattuk a medencézést, ahol abbahagytuk, oké, talán egy picivel több piával magunkban. :)
Miután szétáztunk már, mármint a víztől, jópáran kijöttünk kicsit és helyet foglaltunk a medence melletti fehér napágyakon.
Andris és Enikő viszont például még bennt maradt a medencében, egy rózsaszín flamingó-matraccal küzdöttek, hogy ki jut fel rá előbb kettőjük közül, és persze minden alkalommal felborultak vele, de nem adták fel, harcoltak a flamingóval, egymással, a vízzel és a fizikával egyszerre. Kemény küzdelem volt. :)
Épp nevetve őket néztem Lilivel (Saci is a vízben volt még), egy Csenge-féle, szép, finom, csajos és kicsit ütős koktéllal a kezemben, amivel a másik ünnepelt-barátnőm megdobott, amikor Laci gyerekes vigyorral az arcán odasunnyogott mögénk, és víztől hideg kézzel, megbökte Lili már rég száraz, a párás levegőtől a víz hidegénél melegebb derekát két oldalát hátulról, mire Lili egyszerre kapott szívrohamot, sikított fel, majd fordult hátra és csapta fejbe a barátját.
Laci röhögve hagyta, hogy a tejfölszőke, alapból aranyos barátnője kiborulva attól, hogy halálra ijesztette, bosszút álljon rajta, én mosolyogva néztem őket, Lili pedig felpattant, ellökdöste Lacit a medencéig, és belelökte, csakhogy Laci az utolsó pillanatban elkapta Lili karját és berántotta magával. Lili hitetlenül pislogva jött fel a víz alól, majd végérvényesen elszakadt nála a cérna, úgyhogy fröcskölni kezdte Lacit, aki jókedvűen védekezett egy darabig, aztán visszafröcskölt egy pár jó nagyot, majd mielőtt Lili újabb hadjáratban kezdett volna, inkább gyorsúszással elmenekült. :)
Lili akaratlanul elnevette magát, majd megforgatta a szemeit, magára nézett, aztán rám, hitetlenül Lacira mutogatva, én pedig mosolyogva néztem őket.
Irtó édes volt az egész, még ha ezt Lili nem is feltétlenül így érzékelte. :)
Szóval épp rajtuk mosolyogtam, akkor épp egyedül, mivel mindenki el volt foglalva valami hiperfontos dologgal, egy csomóan nem is a környéken voltak, így egyedül voltam azon a napágyon, egyedül, de nem magányosan, mert folyamatosan mosolyogtam magamban, ahogy a többieket néztem, belevesztem a gondolataimba, boldog voltam, aztán az egész átszellemülésemből kizökkentett, ahogy odaült mellém valaki.
Oldalra néztem, hogy lássam, melyik fiú az, mert csak annyit láttam, hogy fiú - Robi volt.
Ez egy kicsit meglepett.
- Leni, ugye? - kérdezte a nevemre értetődően, mint ha mi sem lenne természetesebb, hogy beszélgetünk.
- Igen - válaszoltam kimérten, majd beleittam a koktélomba.
A különbség Liza és Robi között, hogy igaz, mindketten tettek olyanokat régebben (vagy akár ma is), amikkel finoman szólva nem tudok azonosulni, még ha az előbbi esetében már leírtam, hogy sok esetben miért nincs jogom ítélkezni, és bár nem tartom magam, vagyis nem szeretném előre ítélkező embernek tartani magam, igyekszem jobban hozzáállni a dolgokhoz, de azért Robi esetében, hiába ez a három szó volt egyedül, amit eddig valaha váltottunk, és csak pár órája láttam életemben először, vele azért teljesen más a helyzet.
Nem mentegetem Lizát, nem mentem fel, mint ahogy magamat se, nem erről van szó, de a felette való ítélkezéstől eltérően Robi felett már sokkal több jogom van, legalábbis mindegy is, mennyi jogom van, mert nem tudok nem elítélni egy olyan srácot, aki tudatosan összejött a haverja barátnőjével, akit aztán a kapcsolatukban, tudunk róla, hogy bántalmazott, hogy pontosan hogyan, arról se Liza nem beszélt, Robi meg pláne, kettőjük közt maradt a dolog, de sejthető.
- Nem nagyon bírsz, vágom - biccentett Robi, miközben elém nyúlt a poharamhoz, leszedte a feltűzött narancskarikát a széléről és leharapta róla a húsos részt, mire nem mondtam semmit - Te vagy Roli nője, nem? - érdeklődött tovább.
Nem nagyon értettem, mit akar tőlem.
- Igen - válaszoltam ugyanazt újra.
- És ő hol van?
- Nem tudom - néztem körbe - Nem itt. Miért?
- Dumálnék vele.
Erre akaratlanul felnevettem, az egész szituáción csak nevetni tudtam, persze, Casso biztos nagyon szívesen cseveg majd vele, mit gondolt egyáltalán?
- Akkor szerintem keresd meg - néztem rá.
- Te nem keresed meg?
- Tessék? - nevettem el magam értetlenül.
- Nem az, csak egyedül vagy, hogyhogy nem kerested meg eddig?
- Mert mielőtt idejöttél volna, olyan egy perccel előtte még a barátnőmmel voltam - feleltem egyszerűen. Nem mint ha köze lenne ahhoz, hogy mit csinálok.
- Meg a piáddal - nézett a koktélomra.
Értetlenül néztem rá.
- Egyébként Jenni sincs itt, őt is megkeresheted - utalgattam.
- Az előbb dumáltunk, de kösz a tippet.
- Honnan ismerted meg amúgy? - kérdeztem, csak mert ez az egy tényleg érdekelt.
- Amikor legutóbb itt volt Pesten összefutottunk - vont vállat.
- Aham - bólintottam - Oké. Roli egyébként valószínűleg a nappaliban lesz - mondtam (direkt azt a nevet használtam, amit ő is használ Cassora), újabb enyhe utalásként.
- Megkeressük?
- Én miért kellek hozzá? - értetlenkedtem. Nem azért, imádok Cassoval lenni, de Robival már kevésbé.
- Először vagyok itt, azt se tudom, mi hol...
- Kimész az ajtón, végig a folyosón, jobbra, onnantól meglesz, hidd el - írtam körül a hihetetlen bonyolult útvonalat.
- De gyere már, rossz nézni, hogy egyedül vagy - próbálkozott tovább.
Sóhajtva megadtam magam neki, felálltam és elindultam vele végül, miközben összenéztem Lilivel és Enikővel, küldtem nekik egy "SOS, ez akaratamon kívül történik, nem akarok vele lenni" szemjelet, majd Robival odaértünk a medencetér ajtajához.
Éreztem a tekinteteket magunkon, ahogy Robival voltam, tuti nem csak Lili és Enikő volt, majd az ajtónál Robi előre engedett, kötelezőből mondtam neki valami "köszi"-félét, kimentem az ajtón, de ahogy elé kerültem, olyan egy-két másodperc után, ami alatt még nem jött vissza mellém, zavarba jöttem, úgyhogy felé fordultam, ő pedig a világ természetességével beért, mint ha mi sem történt volna.
Végigmentünk a folyosón, soha nem vártam még ennyire, hogy lesétáljam végre azt a néhány métert, próbáltam feltűnésmentesen gyorsítani egy kicsit, de ő meg idegesítően lassan ment, és akárhányszor kicsit megszaporáztam a lépteimet, nem törekedett azon, hogy beérjen, úgyhogy muszáj voltam lelassítani én, egyáltalán nem akartam megint elé kerülni, szörnyen kínos volt.
- És, amúgy sportolsz valamit? - érdeklődött, hogy ne legyen csend.
- Rg-zek - válaszoltam, majd ránéztem - Nem - közöltem unottan megcáfolva, remélve, hogy leesik neki az utalás.
Pedig biztos értékelte volna ezt a filmszerű húzást.
***************************************
Bocsi, hogy ennyi részbe szedem ezt a napot, de már így is lassan 5000 szónál járunk. 😂
Tehát folytatás következik, terv szerint holnap. 🥰