Anabell Potter története

Part 30 - Szárnyas Vadkan

- Szóval a legjobb jegy a K, azaz a ''kiváló'', utána jön az E... *

- Nem, a V jön utána. ''Várakozáson felüli''. Szerintem nekünk Freddel mindenből V-t kellett volna kapnunk, hiszen már azzal felülmúltuk a várakozásokat, hogy beültünk vizsgázni. *

***

A terem ajtaja mögöttem hangos csattanással bezárult. Visszafordultam az ajtó irányában, de látszólag a kilincs eltűnt, esélyem se volt kinyitni. A pálcám után nyúltam, de a zsebemben egy óriási lyuk éktelenkedett. Ezek szerint a pálcám ki esett a zsebemből. Remek.

- Szia, kislány.

A hang annyira ismerős volt, és amikor megfordultam, éreztem, hogy a vér kifut az arcomból.

- Nem, ne! Hagyjon békén! – hátráltam az ajtóhoz, de Mordon álcájából visszaváltozásban lévő Kupor vészesen közelített felém vigyorgó fogsorával. – Ne tegye, én nem csináltam semmit!

- Gyere ide! – emelte fel a hangját, miközben kiesett a szemüregéből Mordon varázsszeme, és helyére kinőtt Kupor igazi szemgolyója.

Elkapta a csuklómat, majd magához rántott. Erőszakosan próbált megcsókolni, de én folyton elfordítottam a fejem. Megragadta az állkapcsom, majd az ajkaimra nyomta a száját. Bebocsátást próbált kérni, de nem engedtem neki, ellöktem őt.

A következő pillanatban egy nagy ütéssel a földre lökött, én pedig egy hátast dobtam, miközben éreztem, hogy a mellkasomból kiszorul a levegő. Azonnal rám vetette magát, miközben az arca már teljesen átalakult a testével együtt.

- Ne, kérem... ne – könyörögtem, miközben kapálózni próbáltam a szorításában, de túl erős volt. A ruha lógott rajta, ahogy a testmérete összement, viszont ereje így is megmaradt.

A következő pillanatban pedig leszakította rólam a szoknyám alól a harisnyát, és egy nagy lökéssel belém hatolt.

Csapzottan, lihegve ébredtem fel az álmomból, miközben azonnal összeszorítottam a lábam.

Minden egyes alkalommal. Minden egyes rohadt alkalommal arra a pokoli lelki és fizikai fájdalomra ébredek fel.

Ez nem történt meg. Ez nem történt meg. Kupor nem erőszakolt meg. Csak megpróbált. Ez csak egy rémálom.

A hajamat hátrasimítva az arcomból lassan visszafeküdtem, és még egy óráig a plafont néztem álmatlanul. Hetente legalább négyszer álmodom ezt, és mégis... még mindig borzasztó.

***

- Harry, ezt nem hiszem el! Egy újabb büntetőmunka?

- Tudom, Bell...

- Egyet kell értenem McGalagonnyal! Megkell tanulnod fékezni önmagad! Lassan már bőr sem lesz a kezeden...most is, te jó ég! Legalább áztasd be a pácolt futkárloboncoldatba, amit Hermionéval szereztünk!

___

- Rendes tanárra van szükségünk, aki megmutatja, hogyan kell használni a bűbájokat, és segít a gyakorlásban. *