Igor és Vladimir nyomoz

Gonosz a tenger alatt 1. rész

Ausztrália, ez sokaknak eszébe juttatja Sydney hatalmas partjainál a híres Bondi Beach strandot és a hatalmas korallzátonyt. Imádott detektív családunk is a napos tengerparton töltötte az időt. A parton lévő kis nyaralójukban időztek, amit kibéreltek a nemzeti parktól. A tengerparton terült el a fővárostól nem messze hatalmas erdővel mögötte. Igor a hasát süttette a tengerparton, amíg a kislányuk a homokban játszott. A tenger hullámai nyaldosták a vékony kis lábait. Egyszercsak a fejére raktak egy rózsaszín kis szalmakalapot. Vladimir búvárruhában állt mellette.
— Szívem, biztos, hogy ki akarsz menni a tengerbe, vagyis bele? — kérdezte Igor megigazítva a szalmakalapját.
– Igor, én azt nem hiszem el, hogy te nem akarsz jönni? Nincs benned kalandvágy? Semmi? A természet nem marad itt örökké és mi sem!
– Én mennék, apuci! – állt fel Katy és vidáman odaszaladt a búvárruhás detektívhez, de az csak mosolyogva megrázta a fejét.
— Te még túl kicsi vagy a búvárkodáshoz, kincsem, de ha nagyobb leszel, akkor elviszlek egy tanfolyamra. — mondta és megindult be a vízbe.
— Ne aggódj, szívem! Én is elleszek, majd figyelek Katyre és hallgatom a tenger lágy hullámzását. — mondta Igor és nagyot szürcsölt italából. — Óh, igen! – dőlt hátra a hintaszékben.
— Na én megyek, ne aludj el a napon! Figyelj apádra! — mondta a kislánynak, majd megindult be a vízbe. Felvéve maszkját el is merült a kék mélységben.

A víz alatt néhány zavaró buborék után azonnal a szeme elé tárult a lélegzetelállító látvány. Az ember a víz alatt úgy érzi, mintha repülne a nagy kék vízben, amiben milliónyi hal úszkál körülötte és a fények szinte táncolnak a selymes homok tetején. Ez ugyan nem a nagy korallzátony volt, de itt is akadt pár kő, amin ott nőttek a fenséges növények és a szivacsok. Apróbb színes halak úszkáltak körülöttük és akadt pár nagyobb is. Vladimir egyre beljebb és beljebb úszott a kék mélységbe és a sziklák felett haladva figyelte a halakat, mikor a semmiből kattogás hallatszott. Majd valami sípoló hang társult hozzá és a semmiből valami elsuhant mellette, nagy sebességgel. Egy ausztráliai delfin volt az. Kattogó hangokat kiadva úszta körbe a fiatal búvált, aki ámulva figyelte a gyönyörű, fenséges teremtményt. Aztán a semmiből valami megbökte. Mint, amikor Katy próbálta az oladlát bökdösni, csikizéskor. Megfordulva a vízben látta, hogy egy aprócska, szinte még újszülött delfin bébi próbálja felhívni a figyelmét. Vladimir ismerte a természeti szabályokat, így nem kezdte el simogatni a bébit mint, azt mások tennék, csak hagyta, hogy megnézze őt és visszaússzon a mamájához. Az anya állat is kíváncsian fürkészte a szőkét ám hirtelen a semmiből egy motorcsónak alja tűnt fel és a delfinek elúsztak. Pedig erre a részre még csónakkal sem szabad bejönni. Vladimir az elhaladt hajó irányába fordult majd rémülten látta, hogy a kisdelfint egy hálóba csavarják és kiemelik kétségbeesetten kapálódjó anyja mellől. Fel akart menni, hogy lássa mi történik, de így is látta a hajó nevét. Lucy. A hajó elment, ő pedig aggódva nézett utána. Az anya delfin sírva úszott fel—alá majd a búvár elé úszott és megeresztett egy fájdalmas sírást. Vladimir számára ez olyan volt, mint az azonnal teljesítendő megbízás. Elindult visszafelé a partra és a delfin mama követte őt.

Eközben a parton Igor és Katy egy nagy homokvárat építettek mikor a víz alól felbukkant a búvár alak.
— Szívem! Máris visszajöttél?
– Igor! Siess! Nincs veszteni való időnk! — vette le a maszkját Vladimir és a búvártalpat is.
– Apuci, mi történt? — futott oda Katy és Igor, aki egy törülközőt nyomott a kezébe. A detektív megtörölte az arcát és elindult befelé.
– Vadorzókat láttam! Elvittek egy kis delfint! Az a szegény pici alig pár napos lehet, még nem éli túl az anyja nélkül!
– Várj, szívem! Mi mit tehetünk? Szólunk kell a vadőröknek és a hatóságnak, de ennél többet nem tehetünk! – mondta Igor miközben a házba rohant férje után, aki azonnal a szobájukba ment felöltözni.
— Dehogynem! Beszélnem kell a barátommal Norával! Ő tengerbiológus és megrögzött állatvédő! Aztán szólnunk kell a hatóságnak! – jelent meg egy kék pólóban és egy szürke rövidnadrágban. Már épp a szandálja után nyúlt volna de a férje leállította.
– Szívem! Nyugodj meg! Kérlek! Ha rohansz abból csak baj lesz!
— Te ezt nem érted! Az a kicsi delfin... Ahogy elvitték és sírt...Igor mi is szülők vagyunk! Ha valaki elvinné Katyt... — szipogta Vladimir. Igor átkarolta a sírás szélén álló detektívet és szorosan magához ölelte. Ekkor jött be a kislány és ijedten látta, hogy egyik apukája már el is sírta magát. Odarohant és átkarolta a derekát.
— Apuci, ne sírj! — szipogott már ő is. Igor annyit tehetett, hogy a kislányt is magához vonja. A közös sírást egy sípoló hang szakította meg. Kintről jött és nagyon kétségbeesett volt. Mindenki a teraszra szaladt és onnan látták, hogy egy delfin ugrál kint és kétségbeesetten sípol.
— Hát ez meg? – kérdezte Igor.
– Ez itt a megbízóm! Most induljunk! – törölte le a szemét Vladimir.