Angyalian ördögi

003

A mai nap igazán különleges, ugyanis végre találkozok Billy mostoha húgával. Igaz, már lassan másfél éve egy pár vagyunk és már fél éve, hogy együtt élünk, de a húgát még sosem láttam. Mindig valami közbejött neki. De nem tudok rá haragudni, hisz mégis csak egy tizenéves, éli az életét. Most, hogy lassan vége az iskolának és jön a nyár a hosszú szünettel, Billy szüleinek kevesebb dolga van, ezért is hívtuk át őket estére. Hála Billy kedves mostoha anyukájának, aki rá tudta venni Max-et, Billy húgát, hogy jöjjön át ő is.

Egész délután pörögtem. Kitakarítottam az egész lakást, még a pincét is, ahol drága párom súlyzói voltak, pedig tudtam, hogy oda még egy eltévedt légy se menne le. Mikor a régi ingaóra délután négyet ütött Billy lépett be a házba.
- Korai vagy. - köszöntöttem egy csókkal.
- Érted? Bármikor! - csókolt vissza egyből. A keze kezdett vándorolni a hátamról lefelé mikor az irritáló csengő hang hatolt a levegőbe, jelezve, hogy kész a vacsora. Billy Hargrove egész életében egy vérbeli nőcsábász volt, mindig tudta, hogy kell egy nőhöz szólni, hogy az eltörpülve érezze magát mellette, de mégsem félelemben.

Billy bánatára elmentem kiszedni a csirkét a sütőből és folytattam az előkészületeket. Talán hát óra lehetett mikor a csengő akár egy bomba, akkora zajt csapott a csendes kis lakásba. Az egyetlen kis nesz is csak a tv-ből szólt, amit Billy nézett halkan, tudva, hogy gyűlölöm a hangos zajokat. Ez is egy azon rossz emlékeknek az oka, amik még a laborból maradtak meg.

A vendégek pont jókor jöttek, mert végeztem minden teendőmmel. Mr. Hargrove katonás üdvözléssel köszöntötte fiát, majd egy kelletlen arcra csók után elindult az étkező felé. Susan, azaz Mrs. Hargrove ennél kedvesebben, a személyiségéhez illően köszöntött minket, mögötte ott kullogott egy vörös hajkoronájú lány, ő lehetett Maxine. Rá kellett jönnöm, hogy ő is ott volt délelött a biciklis társasággal, akik majdnem elütöttek.

-Szervusz Maxine! - köszönt műbájjal Billy.
-Sziasztok! - köszönt halkan, kerülve a szem kontaktust.

A vacsoránál már rég végeztünk mikor Susan elkezdett faggatni minket a találkozásunkról. Megint. Már vagy ezerszer hallotta a történetet, de még mindig ugyan azzal az élvezettel tudja hallgatni. Billy és én felváltva mondtuk a már jól tudott történetet. Max élvezettel hallgatta a legtöbb részt. Valószínűleg, mert soha nem látta még bátyja érzékeny oldalát

A történet egyszerű. Én éppen tartottam haza egy éjszakai sétából, mikor hirtelen két fényszóró vakított a szemembe, mivel a járdán mentem nem hittem volna, hogy bármi történik, megfordultam és folytattam utam hazafelé, amíg egy hatalmas csattanással a kocsi a mögöttem lévő kukának csapódott és majdnem elütött engem. Az ájulás kerülgetett, mikor kiszállt egy magas, göndör srác. És odahányt a felburított, és behorpasztott kuka mellé. A sokkomból felkelve mentem oda megfogni a haját, nehogy az is olyan legyen. Mikor befejezte egyből rám förmedt. "Ki engedte meg, hogy megfogd a hajam?!" Ó igen. A régi nagyképű, arrogáns Billy Hargrove. "Oh, bocs, hogy csak segíteni akartam, bár nem értem minek, mikor láthatóan nincs rá szükséged." Végig néztem a bördzsekijén ami alatt nem viselt póló, a farmer nadrágján és a lehányt cipőjén. Láthatóan részeg volt. És nem is kicsit. "Nincs szükségem az ilyen kis csitrikre mint te." - köpte a szavakat. Nem bírta sokáig és egy újabb adag ital távozott a szervezetéből, de ezúttal az én cipőm bánta. Akaratlanul is, de megint segítettem neki. Mikor kiadott magából mindent. Beült a volán mögé és.. várt. Várva nézett rám." Mi lesz? Nem ülsz be?" - mondta egy kicsit lágyabb hangsúllyal. Nem akartam, hogy baja legyen ezért beültem az anyós ülésre. "Biztos, hogy így akarsz vezetni?" "Nem félsz te egy kicsit túl sokat?" - mondta felém fordulva. "Amúgy, ha ennyire érdekel most hánytam ki a tegnapi ebédemet. Szerintem nincs mitől félned." - tért vissza bunkóság. Mivel nem volt jobb ötletem és nem akartam egyedül hagyni beleegyeztem, hogy haza vigyen. Ha már így hozta a sors, akkor már elkezdtem kérdezgetni. Mindenről. A családjáról, életéről, iskoláról, barátokról és közben én is beszéltem a sajátjaimról. Talán, mert azt hitte, soha nem lát újra vagy csak az alkohol hatására, de beszélt. Beszélt a gonosz apjáról, az idegesítő mostoha húgáról, a hülye libákról, akik körülveszik, az idióta barátairól, akik csak kihasználják és beszélt az anyjáról. Az anyáról, akit szeret, de ott hagyta őt a főnökösködő apjával. Beszélt róla, hogy mennyire hiányzik neki, hogy már évek óta nem látta és, hogy már új családot alapított, aminek ő már nem tagja. Már a sírás kerülgette mikor elértünk a házunkhoz. A szüleimnek éjszakai műszakja volt aznap. Nem akartam egyedül lenni és őt sem akartam, hogy így menjen haza, ahol az apja már biztos várja. "Nem szeretnél bejönni?" - kérdeztem olyan halkan, hogy féltem meg sem hallotta. "Ugye tudod, nem ez a legjobb pillanatom, hogy lefeküdjek veled, de ha nagyon akarod, holnap ráérek." - belevörösödtem a szavába. "Egyáltalán nem erre gondoltam és semmi pénzért nem feküdnék le veled. Csak azért gondoltam, hogy behívlak, mert gondoltam te sem akarsz most egyedül lenni." - láttam rajta, hogy elgondolkodott. "Tudom, hogy akarsz." - amint meglátta, hogy elindulok gyorsan hozzá tette - "De most jól esne a társaság." Attól a naptól kezdve minden héten találkoztunk, hogy kibeszéljük az aktuális problémáinkat. Billy meghívott minden bulira, ahol persze folyton felszedett egy agyon itatott lányt és eltűnt vele az este végéig. Nem egy alkalom volt, hogy ő mentett meg egy részeg idiótától, aki rám akart mászni. Általában ilyenkor mindig hozzánk jött a buliból, menekülve apja elől.

Persze ennek egy cenzúrázott változatát adtuk elő. Mégsem mondhatom az apjának, hogy a fia hozzám menekült tőle.