PlayBoysLove

24. Eli

– Basszameg.

Eli bólintott. Egyetértett Harperrel. A lány a laptopján látszott, az arca kicsit szemcsés volt a videóhívásban.

– És most mit fogsz tenni?

– Fogalmam sincs. Elegem van ebből a tétlenségből. Félek, hogy valami hülyeséget csinál, hogy, nem is tudom, kidobatja magát a szüleivel. Próbálom benne tartani a lelket, de félek, rosszabb a helyzet, mint gondolnám.

– Kémkedj egy kicsit! – vetette fel Harper. – Aludj ott, mint a legjobb barátja, és hallgasd ki őket! Ja várj, az nem jó.

– Persze, egy vendég előtt nyilván nem kezdenének el mocskosbuzizni. Amúgy is, ha én – vagy egyáltalán, egy srác – alszik ott, a gyanújuk még erősebb lesz.

Harper bólintott.

Alexről volt szó – nyilván. Harper távozása óta lassan három hét is eltelt – a kis vidámparki kiruccanásuk óta kettő –, és ez idő alatt Alex hangulata érezhetően romlott. Eli azt gyanította, ennek nem egyedül Harper távozása lehet az oka, elvégre minden hétvégén közösen videochateltek, és a másik kettőnek nem-túl-jó szokása volt akkor faszságokkal telespamelni a hármuk chatjét, amikor minden normális ember (Eli, és valószínűleg Harper húga, akivel egy szobában lakott) aludni próbált.

Alextől Eli csak annyit tudott meg, hogy a szülei egyre inkább éreztetik vele, hogy hé, fiacskám, eszedbe se jusson nem heterónak lenni, de nem árult el részleteket. Alex akkortájt gyakran a semmibe révedt, és csak ritkán mosolyodott el. A tanulmányi átlaga romlott, hirtelen nem kötötték le sem az állatok, se a fotózás. Ellenben gyakrabban kereste a testi kontaktust, jellemző volt, hogy Eli karjai közé bújva szunyókált pár órát délutánonként, ami arra engedett következtetni, hogy semmit sem alszik éjjelente. Már futni is csak elvétve járt, és Eli aggódott, nehogy elkezdjen kevesebbet enni, és ez az időszak az egészsége rovására menjen.

– És tényleg nem mond semmit? – tette fel újra a kérdést Harper. A háttérben az új, londoni szobája látszódott, amit a kis hely ellenére Eli szerint kitűnően felosztottak: az egyik felét rózsaszínre festették, úszós érmekkel mindenütt, a másikat fehérre, és fotókkal díszítették.

– Nem igazán. Csak annyit, hogy ne aggódjak érte, jól van, a szülei előbb-utóbb megunják, satöbbi, de a hülye is látja, hogy hazudik. – Rövid hallgatás Eli után hozzátette: – Mégis honnan gyaníthatják, hogy meleg?

– A találkozók, a telefonhívások, a beszélgetések... Biztosan látszik rajta, hogy van egy személy, aki foglalkoztatja. Minden héten „valakinél" alszik. Korábban az összes barátnője hozzájuk ment, és amúgy is, azt nem kéne titkolnia, ha egy lánnyal lenne, most viszont egyértelműen tagadja, ezt te is mondtad, hogy kapcsolata van. Ebből könnyű kikövetkeztetni, hogy olyasvalakivel van együtt, akit titkolni szeretne. – Harper logikusan beszélt, amit Eli keserűen vett tudomásul. – Meg, mondjuk, nem fordult elő, hogy szívásnyomok voltak a nyakán? Vagy nehezére esett a járás? Ezek mind-mind olyan kis apróságok, amik nektek talán nem tűnnek fel, de a szüleinek árulkodó lehet.

Eli idegesen beletúrt a hajába, ezzel teljes összezilálva, de nem törődött vele. – Fogalmam sincs, mit kéne tennem – vallotta be. – Mert érted, hiába próbáljuk egyik oldalról bátorítani, ha a másik oldalról meg ott vannak a szülei. Nem akarom, hogy választania kelljen.

– Próbálj meg őszintén beszélni vele. Mi lenne, ha mondjuk segítenél neki coming out-olni? Talán könnyebb lenne neki.

– Én szívesen, de ki tudja, mit reagálnak majd rá a szülei...? – Eli összerezzent. Valaki kopogott a szobája ajtaján. – Egy pillanat – szólt Harpernek, aztán kikiáltott.