Semmi sem jobb annál, mint amikor a gerincem mentén végignyúló puha csókokra ébredek, azután pedig az első morgó hangra válaszul egy ázott fej bújik kuncogva a vállamba.
- Esőben is elmentél futni? - motyogom a pasim érezhetően nem a zuhanytól nedves hajába, ahogy a hátamra gördülök, aztán nyújtózkodom egyet csukott szemmel.
- Akkor még nem esett… - feleli halkan, majd fölém hajolva hevesen az ajkaimra tapad, én viszont megragadom a derekát, hogy magam mellett tartsam, de elhúzódom az egyre követelőzőbb csókjaitól. Alig aludtam, még a szemem sem nyitottam ki, és a torkom is ki van száradva. Ilyenkor nyűgös vagyok. És ezen maximum a friss kávé és sült bacon illat tud segíteni.
- Morgós! - nevet fel szeretetteljesen, és hagyja, hogy eltávolodjak tőle, majd a kezembe nyom egy palack ásványvizet. Túl jól ismer már.
Megdörzsölöm a szemeim és felkönyöklök, aztán végig őt nézve legurítom a fél üveggel. Elnyílt ajkakkal figyeli, ahogy a szám sarkánál lefolyik néhány csepp az államra, majd megnyalja a száját, és megköszörüli a torkát.
- Hozok regge…… - kezdi, arra viszont nem számít, hogy az éjjeliszekrényre téve a palackot utána nyúlok, és magamhoz rántom. Átvetem rajta az egyik lábam, és egy szempillantás alatt magam alá gyűröm. - Ó, már fel is ébredtél…? - nevet fel rám meglepetten, én pedig felelet helyett inkább csak birtokba veszem a száját. Közben nagy nehézségek árán leszerencsétlenkedem róla a nedves pólót, aztán a feje felett leszorítom a csuklóit a párnára.
- Egy pillanat alatt - morgom az ajkai közé, a szabad kezemmel a mellizmába markolva. - Amikor vizespóló versenyen kell zsűriznem, nagyon gyorsan elfelejtem, mennyire vagyok álmos.
Imádom a gyönyörű dombokat és völgyeket a mellkasán. A bőre puhaságát, és az alatta meghúzódó kemény izmok kontrasztját.
- Ühüm… - dörmögi halkan, miközben ívbe feszíti a gerincét. - Gyakran előfordul, hogy felkérnek? - kérdi meg, de választ biztosan nem vár rá, mert kihúzza a kezeit az enyém alól, és a fenekemre simítja őket, úgy húz szorosan az ágyékához. Hátravetett fejjel nyög fel, én pedig nem tudok ellenállni a hosszú, inas, napbarnított nyaka látványának. Ilyen lehet vámpírnak lenni. Úgy vonz, hogy ha ő nem épp ezt akarná elérni, akkor is nagyon sok mindent feláldoznék azért, hogy megkóstolhassam. Az orrom hegyét végigvezetem a sercegő borostáin, majd végignyalok a lüktető ereken, miközben a körmeim a mellkasán át szánkáznak le az érintésemtől megremegő hasfalán, egészen a nedves futónadrág gumírozásáig. Ezt is nagyon hamar le kell vennem róla. Szavak nélkül is tudom, hogy pontosan ez uralja most az ő gondolatait is, ugyanis türelmetlenül emeli meg a csípőjét, hogy hozzám nyomja a mostanra már teljesen életre kelt merevedését. Az állkapcsát végigcsókolva épp elérnék a szájáig, az ujjaim pedig lassan a gumi alá csúsznak, amikor a halk nyikkanást, ami a torkából kiszabadul, elnyomja az ébresztő.
Összeszorítom a szemeim, és egy pillanatra a nyakhajlatába temetem az arcom, de egy mély sóhajt követően szitkozódva a telefon után nyúlok, hogy elhallgattassam. A számokra nézve lelombozottan veszem tudomásul, hogy nem kezdhetünk már bele semmibe.
- Mennünk kell - suttogom a szájára néhány apró puszi kíséretében, és még egy nehézkeset sóhajtok. Finoman végigsimítok az oldalán, de mielőtt felkelnék, pár másodpercig még nézem az arcát, folytatom az aprócska puszik ide-oda szórását, ahogy a mellkasán cirógatom a puha szőrt.
- Igen, tudom - feleli zihálva. Látom rajta, hogy legalább annyira csalódott, mint én.
- Később bepótoljuk. Duplán. Oké? - mosolygok rá, ahogy feltápászkodom róla, ő pedig visszamosolyog és bólint egyet.
YOU ARE READING
Fognyomok (Supernatural 18+)
FanfictionA Winchester fiúk egy vámpírfészek levadászására indulnak. Szimpla ügy. Vagy legalábbis annak indul. Amíg szembe nem jön valaki, aki még Dean normálisnak semmiképp sem nevezhető kis világát is felforgatja. (Több okból is kifolyólag előre szólok, hog...