Tale of the White Demon

|25|

"How can you see into my eyes like open doors? (...) Without a soul my spirit's sleeping somewhere cold"                                                                                                                           
(Evanescence-Bring Me To Life)

-Tulajdonképp elég fura, hogy a tériszonyod ellenére ennyire szeretsz magas helyeken ücsörögni – elmélkedett Karma, és a lábát lóbálva félig a törzsnek döntötte a hátát.

-Csak olyan helyekről van tériszonyom, ahonnan, ha leesek, meghalok – fejtette ki Yume – Ilyen magasságból már estem, nem is egyszer, és még csak el se tört semmim.

-Ilyen magasságból? – Karma fél szemmel lesandított a földre, ami úgy jó négy-öt méterre helyezkedett el alattuk – Az is fa volt?

-Háztető.

A fiú úgy döntött, hogy ennél többet nem akar tudni, Yuménak pedig nem volt kedve elmagyarázni, hogy idén nyáron, amikor a felderítésben segédkezett patrónusának egy eléggé kacifántos és véres ügyben, milyen nagyszerűen lezúgott egy magánház tetejéről. Szerencsére nem ezen ment el az akció, de utána még vagy három napig fájlalta a jobb bokáját, ami az eséskor valahogy aláfordult. Van ilyen.

-Egyébként honnan tudod, hogy tériszonyom van? – nézett Karmára hirtelen, mert nem emlékezett, hogy ennek valaha is tanújelét adta volna a fiú jelenlétében.

-Az első napomon, amikor azzal a zuhanós trükkömmel próbáltam megölni Korosenseit – Karma elmosolyodott az emlékre – Előtte odajöttettek Nagisával, és ott mondtad neki, hogy miért kell mindig a tériszonyoddal hülyéskednie.

-És honnan tudod, hogy azt nem félrevezetésből mondtam, miután láttam, hogy ott vagy? – vigyorodott el győztesen Yume. A fiú félig bosszúsan-félig nevetve megrázta a fejét, és inkább másfelé terelte a szót.

-Szóval, Asano... – kezdte. A lány csak megforgatta a szemeit. Megint.

-Három.

-Mi három? – értetlenkedett Karma.

-Harmadjára kérdezed – sóhajtott Yume – Ennyire nem bízol bennem? Mondtam, hogy el fogom mesélni.

-De az őszintét, okés? – tette fel a mutatóujját a fiú. Yume nagyon remélte, hogy ezt rutinszerűen mindenkivel meg szokta ígértetni, és nem azért mondta most, mert rájött, hogy bizonyos dolgokban nem mondja el az igazat.

-Oké, oké – emelte fel a kezeit megadóan – Szóval, azt ugye a múltkor beszéltük, hogy a B-be jártam. Már akkor is csak az ilyen nagyobb eseményeken hordtam az egyenruhát, de ezt még megúsztam pár írásos figyelmeztetővel, mert amúgy jók voltak a jegyeim, meg minden. Csak... kábé egy hónapja jártunk oda, amikor egy A-s srác egyre többször jelent meg a termünk közelében. Meg úgy mindenhol, ahova csak mentem a sulin belül. És nézett. Iszonyat para volt – nevetett fel – Először azt hittem, véletlen, de egy hét után már tudtam, hogy nem az. Úgyhogy fogtam magam, és megkérdeztem, hogy szervkereskedőt játszik, vagy miért stalkol ennyire.

-Jó ég, Yume-chan, ez annyira te vagy... – Karma a kezeibe temette az arcát, de csak úgy rázkódott a válla a röhögéstől. Yume bosszúsan oldalba könyökölte, de ezúttal még ez a mozdulat is hatástalan maradt, a fiú csak tovább fuldoklott.

-És, mit mondott? Vagy nem mondott semmit, hanem elvitt egy sötét sikátorba és kivágta a veséd? – Karma már majdnem csuklott.

-Idióta – sóhajtott a fehér hajú lány – Nem, képzeld, nem vitt el sehova. Kijelentette, hogy ő az igazgató fia, Asano Gakushuu személyesen, és azonnali hatállyal legyek a barátnője.