Vissza a gyökerekig

19. rész

*Daniel szemszöge*

Végre ma találkozhatok Felixel, de, be kell, hogy valljam, kicsit félek. Annyi idő után, most fogok először vele beszélni.

Most, így vissza gondolva rengeteg minden történt. Lássuk... Először eltűnt és senki sem kereste rajtam kívül, de szerencsére volt olyan okos, hogy hagyott nyomokat. Lehet, hogy nem nekem, lehet, hogy nem is szándékosan, ezen felül egy jó nagy adag szerencsével sikerült rábukkannom Ryanre. Sok időt töltöttem el a megfigyeléssel, kihallgattam a fegyver szállítókat, bekameráztam a helyet, sőt, bele is szerettem. Aztán kiderült, hogy Ryan barátja, Leo, ismeri Felixet, sőt bujtatja, de azt, hogy miért, csak nem rég tudtam meg.

Apropó, Ryan...

Bevallotta nekem, hogy szerelmes belém, ennek tetejében és is elmondtam ugyan ezt neki, de, még mielőtt valaki arra gondolna, ami ezelőtt két nappal, éjjel történt, megnyugtatnám, hogy nem, még szűz vagyok.

Fáj beismernem, elvégre hamarosan 18 vagyok és a korombeliek már rég elvesztették ezt. Nem azt mondom, hogy annyira fontos lenne, meg minden, csak, biztos másabb utána az elképzelésed sok minderől. És kicsit kíváncsi vagyok. Persze, azt gondolom, hogy nem kell elsietni és inkább várni, amíg mind a két fél készen áll rá.

Na de a lényeg, hogy még nem történt semmi olyasmi, mert Ryan leállított azzal a szöveggel, hogy "várjunk még egy kicsit, nem akarom elsietni". Hát, mondanom sem kell, hogy olyan állapotban nem volt a legkellemesebb elaludni, ráadásul egy ágyban vele, kifliben. Egész éjjel alig tudtam valamit alunni, mert  folyton valami rosszaságot éreztem ott hátul. Azóta csak csókok, puszik, ölelések voltak egy kis ínycselkedéssel fűszerezve.

Őszintén, már kezdem nem érteni. Egyik percben halálosan fenyegető és bevadult fenevadként viselkedik, aztán egy ijedős nyiszika lesz belőle. Pedig, amikor kimondtam azt a bizonyos megnevezést, azt hittem, hogy végre új szintre lépünk a kapcsolatunkban, de nem. Még le se cumizott, ha mondhatom így. Pedig mit meg nem adtam volna azért, bár azért lehet, hogy még meggondolnám.

Mit mondjak, valahogy vissza kell adnom neki, és az is biztos, hogy nem fogom hagyni magam.

-Dan! - szakított ki a gondolat menetemből Ryan hangja. - Ideje indulnunk, ha nem akarunk késni.

Nem is kellett sokáig várnia, rögtön felpattantam a helyemről és már a cipőmet húztam fel a lábamra.

Az ajtóban Ryanre kellett várnom, mert, mint kiderült, úgy gondolta, hogy átöltözik, mivel nem érezte magát elég kényelmesen a ruháiban és nem akar a legjobb barátjához "kiöltözve" menni.

-Ryan, gye-...! - kiáltottam utána, de rögtön belém fagyott a szó, amint megláttam. Azt se tudtam, hogy hogy hívnak, az összes létező szót elfelejtettem, ami eddig a fejembe vésődött. Kényelmes ruhába volt, egy fekete trikó feszült mellkasán, ami lehetővé tette, hogy lássam a kockáit. Nadrágja egy szürke melegítő volt, ami nem engedett sokat látni, de valamilyen őrült módon akkor is szexinek hatott. Főleg akkor, amikor beletúrt hajába, hogy egy kicsit elrendezhesse a kusza tincseit.

Neki is feltűnhetett, hogy lefagytam, mert hamiskásan rám is mosolygott.

-Na, mi az? Elvitte a cica a nyelvedet? - vette el a kocsi kulcsát az akasztóról és lépett elém. Még mindig nem sikerült egy szót sem kinyögnöm. Közelebb hajolt és csókot nyomott ajkaimra, majd lehajolt és felhúzta cipőjét, én meg csak álltam ott mozdulatlanul és próbáltam kinyögni valamit, de csak tátogás lett belőle.

Huh, te jó ég! Ha én tudtam volna, hogy ennyire jól néz ki hétköznapi göncökben, akkor csak abba akartam volna látni az életem további részében. Igaz, hogy nem emelte ki az izmait, de ez valahogy nagyon jól állt neki. És az a csók. Olyan egyszerűen adta nekem, annyira kedvesen, és annyira meglepett. Azt hittem, hogy a szívem ott helyben kap stoppot. Még mindig érzem a helyét, ahol az ajkai megérintettek. Hogy is foghattam ki magamnak egy ilyen pasast.