A Nemleges Válasz | ✓

Hetedik

˗ˏˋ P A I G E 'ˎ˗

Kedd reggel úgy döntöttem, hogy bemegyek a nulladik szabadon választható órára, ami jelen esetben úszás volt.

A Rollins Gimiben szerették, ha az itt tanulók az órákon kívül űztek hobbikat is, lehetett az úszás, a szurkolócsapat, talán még evőverseny is. A lényeg, hogy teljesen mindegy volt, amíg csináltál valamit.

Lola és Jordan a szurkolócsapatot gazdagították, Lola vezette le az edzéseket, a reggeli bemelegítéseket, Jordan pedig a jobbkeze volt ebben. Nyilván hívtak engem is, de én csak az arcukba röhögtem. Kizárt dolog volt, hogy a Rollins falatnyi szurkolólány ruhájában ingázzak, bár az egyenruhát elnézve lehet inkább azt kellett volna választanom.

A Rollinsban nem volt annyira szigorú dress-code, de nyilván elit iskola létére muszáj volt rendezettséget vinni a tanulók külsőjébe. A lányok öltözéke egy térd fölé érő sötétzöld kockás szoknya volt, fehér inggel és az R betűvel ellátott nyakkendővel. A blézer sötétkék volt, szintén az iskola logóját hirdette - milyen meglepő -, de általában nem nagyon hordta senki, csak ünnepnapokon, meg persze hűvösebb időben.

A menőbb lányok, vagyis a szurkolók többsége a rövid sötétzöld strasszokkal ellátott ruhájukban flangáltak, ugyanis az is az iskolát hirdette, így a vezetőségnek teljesen mindegy volt. Voltaképpen ezt Lola harcolta ki a lányoknak, de persze az egyenruha nem állította meg a diákokat, hogy egyéniségüket elfedjék, hiszen mindenki máshogyan viselte. Sok lány felgyűrte a szoknya derekát, hogy minimum combközép fölé érjen, feltűrték ingujjukat és kigombolták az ing felső gombjait. Nyakukba nyakláncokat aggattak, gyűrűket, karkötőket viseltek és hajukat saját maguk elképzelése szerint igazították be. Lázadásból tették mindezt, de senki sem törődött vele.

Én nem tehettem ezt meg.

Az én egyenruhámnak porszemmentesnek kellett lennie, gyűrődésmentesnek és tisztának. Talán én is vagyok az egyedüli, aki viseli a nyakkendőjét, vagy a blézerét és a hajamat mindig egyszerűen kiengedve hordom, esetleg igényesen összefogva. Nem hordok rengeteg ékszert, csak az Amelia Parker ezüst karórámat és egy P medálos nyakláncot a nyakamban. A fülemben nem viselek általában semmit, de néha hordom az apától kapott fülbevalómat.

Úszáson nem voltak sokan, ami nem is lepett meg, de örültem neki. Pár lány beszélgetett a medence szélén, hajuk nedvesen keresztezte vállukat és lábaikkal felkavarták a vizet. Én a medence másik oldalán úszkáltam, kiengedtem a gőzt, de a kettővel arrébb lévő sávban egy másik lány szinte úgy úszott, mint a torpedó. Megkapaszkodtam a medence peremében és feltoltam magam a szélére. Leültem, mély levegőket vettem, amikor leszedtem a fejemről az úszószemüvegemet és a lányt néztem, aki továbbra is megállás nélkül ostromolta a vizet.

A másik három már valószínűleg elment, mert megunták, így már csak ketten maradtunk. De amikor visszamentem a vízbe, alig rá öt percre a lány már eltűnt, úgy hogy észre sem vettem.

Lehúztam a fejemről az úszósapkámat és hagytam, hogy a hajam nedvesen kunkorodjon. Már előre tudtam, hogy hosszas percekbe fog telni, amíg megcsinálom úgy, hogy elviselhető legyen.

Az öltöző üres volt, a padon pedig valaki cucca rendezetlenül volt szétgórva. Szétnézve megbizonyosodtam arról, hogy jelenleg egyedül vagyok, így kihasználtam az alkalmat és lehámoztam magamról az iskolai úszóruhámat. Letusoltam, alaposan leáztattam magamról a klóros vizet és sikerült olyan sokáig pancsolnom, hogy a tükrök be is párosodtak. A gőz kellemesen töltötte be a helyiséget.

A zuhanyzóból léptem ki éppen, majd kicsavartam a hajamból a vizet. A hullámos fürtjeim a vállaimra tapadtak, miközben magam köré tekertem egy puha törölközőt, amit magammal hoztam. Csak ekkor hallottam meg, hogy a szétgórt ruhák tulajdonosa visszajött. Az öltözőbe mentem, ahol a torpedó lány sziszegett, miközben lábát éppen kiemelte a cipőjéből. A fehér zoknijának alján véres foltok keletkeztek, amikor kiborította megtömött cipőjéből a rajzszögeket.