51. Fejezet

472 34 3
                                    

51. Fejezet

Kirontok a hátsó ajtón, hogy megtaláljam Harryt. Felborította a teraszon lévő asztalt, és fel-alá járkál egyik kezét ökölbe szorítva az oldalánál, a másikkal pedig sűrű haját húzva.
Nem vagyok benne biztos, hogyan, vagy, hogy egyáltalán tudok-e segíteni a helyzeten, de tudom, hogy inkább vagyok itt kint Harryvel, mint az ebédlőben a kitörése után. Felelősnek érzem magam ezért az egész felfordulásért, mert először beleegyeztem, hogy idejöjjünk, amikor Harry nem akart, most már látom, miért.

Harry meglát engem, és egy bosszús pillantással ajándékoz meg, majd elfordul tőlem, mikor közeledem hozzá.

- Harry... – hangomat alacsonyan és szelíden tartom.

- Ne, Louis – figyelmeztet. Ő mindig figyelmeztet, én pedig soha nem hallgatok.

- Tudom, mit fogsz mondani. Azt fogod mondani, hogy vissza kell mennem oda és bocsánatot kérni tőlük, de nincs az az isten, hogy ez megtörténjen, szóval ne vesztegesd a levegődet! Miért nem mész csak vissza és élvezed a vacsorádat és hagysz engem békén a fenébe – köpi a szavakat.

- Nem akarok visszamenni oda – ez minden, amit sikerül kimondanom.

- Miért nem? Tökéletesen beleillesz az ő prűd és kurvára unalmas egyéniségükbe.

Ouch. Miért vagyok itt megint? Ó, igen, megvan, hogy Harry boxzsákja legyek.

- Tudod mit? – emelem fel a hangom.

- Rendben! Elmegyek, nem tudom, miért nem tudom csak abbahagyni veled a próbálkozást! – kiáltom. Remélem, odabent nem hallanak engem.

- Én sem tudom! Csak nem érted a célzást szerintem – ahogy a szavak elhagyják a száját, érzem a növekvő csomót a torkomban.

- Jól értettem a célzást – próbálom lenyelni a szavaitól eredő csípést, de ez csaknem lehetetlen. Felnézek Harryre, és hideg szemei találkoznak ez enyémekkel.

- Ennyi? Ezzel védekezel? – felnevet, majd megrázza a haját.

- Nem érdemelsz meg többet az időmből! Nem érdemled meg, hogy egyáltalán beszéljek hozzád, vagy, hogy azok a kedves emberek odabent azzal töltsék az idejüket, hogy megszervezzék ezt a vacsorát, amit te tönkreteszel! Ez az, amit csinálsz, tönkreteszel dolgokat, mindent! És én befejeztem, hogy ezeknek a dolgoknak az egyike legyek – ordítom. Nem kívánatos könnyek áztatják el az arcomat, ahogy Harry felém lép. Hátrálok, de a lábaim nem értenek egyet, és átesek rajtuk. Harry kinyújtja kezét, hogy megtartson engem, de helyette a korlátban kapaszkodom meg. Nem akarom vagy nincs szükségem a segítségére.

- Igazad van – kimerültnek hangzik. Mi?

- Tudom, hogy az van – fordulok el tőle ismét.
Csuklóm köré fonja a kezét, és a mellkasához húz. Hezitálás nélkül nekidőlök, annyira meg akarom őt érinteni, de jobban tudom, hogy nem lehet. Hallom gyors szívverésemet a mellkasom alatt. Kíváncsi vagyok, ő hallja-e, lehetetlennek tűnik, hogy ne. Érzi a pulzusom dobogását a fogása alatt? Szemei tele vannak dühvel, és tudom, hogy az enyémek tükrözik az övéit.

Minden figyelmeztetés nélkül nyomja ajkait az enyémekre, szája ereje majdnem fájdalmas. Cselekedete tele van kétségbeeséssel és éhséggel, amiben elveszek. Elveszek Harryben. Elveszek könnyeim sós ízében mindkettőnk ajkain, elveszek abban, ahogy ujjai beletúrnak a hajamba. Kezei elmozdulnak a hajamból a derekamra, majd felemel a korlátra. Lábaim szétválnak neki, ő pedig közéjük áll, soha el nem veszítve a kapcsolatot a számmal. Mindkettőnknek melege van és zihálunk, egymásban összegabalyodva. Fogaim végigsúrolják alsó ajkát, amitől felnyög és közelebb húz, amíg már nincs hely a mellkasaink között.

After /L.S/ !Fordítás!Donde viven las historias. Descúbrelo ahora