After /L.S/ !Fordítás!

53. Fejezet

53. Fejezet

Karen sok édességet készített nekünk. Eszem egy kicsit, miközben Karen és én a sütés iránti szeretetéről beszélgetünk. Liam nem csatlakozik hozzánk az ebédlőben, de ez egyáltalán nem feltűnő senkinek sem.

- Én is szeretek sütni, csak nem vagyok jó benne – mondom neki, mire felnevet.

- Szívesen megtanítanálak téged, egész jó vagyok benne – büszkélkedik, én pedig elmosolyodom. A remény nyilvánvaló barna szemeiben, majd bólintok.

- Az nagyszerű lenne – nincs szívem nemet mondani.

Együtt érzek vele, tényleg próbál erőfeszítéseket tenni, hogy megismerjen. Harry barátjának hisz engem, és én nem tudok neki mást mondani. Harry semmit sem tett, hogy elmondja neki vagy az apjának az igazat, ami egy kis reményt ad nekem. Bárcsak mindig olyan életem lehetne, mint ez az este, élvezve a Harryvel való időtöltést, szemei folyamatosan találkoznak az enyémekkel, ahogy az apjával és a jövendőbeli mostohaanyjával beszélgetek. Kedves, legalábbis az elmúlt egy órában az volt, és nagyujját végighúzza ujjperceimen egy gyengéd mozdulattal, amitől pillangókat érzek a hasamban. Az eső továbbra is zuhog odakint, a szél pedig süvít.

Miután befejezzük a desszertet, Harry felkel az asztaltól. Kérdőn ránézek, majd lehajol, hogy a fülembe suttogjon.

- Mindjárt visszajövök, csak kimegyek a mosdóba – feleli, mire elmosolyodom. Figyelem őt, ahogy elsétál és eltűnik a hallban.

- Nem tudjuk elégszer megköszönni, olyan csodálatos, hogy Harry is itt van, még ha csak egy vacsorára is – mondja Karen, Ken pedig megfogja a kezét az asztal felett.

- Igaza van, mint az apja, csodás szerelmesen látnom az egyetlen fiamat. Mindig aggódtam, hogy nem lesz erre képes... ő egy... dühös gyerek volt – motyogja Ken, aztán rám néz. Biztosan észreveszi, milyen kényelmetlenül mozgolódom a helyemen.

- Sajnálom, nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni, mi csak szeretjük őt boldognak és szerelmesnek látni – boldognak? Szerelmesnek? Félrenyelek, és köhögésben török ki, a poharamban lévő hideg víz lecsúszik a torkomon, csillapítva a köhögést, majd visszanézek rájuk. Azt hiszik, hogy Harry szerelmes belém? Hihetetlenül durva lenne kinevetni őket, de nyilvánvalóan nem ismerik Harryt.

Mielőtt válaszolhatnék, Harry visszatér, én pedig megköszönöm az égnek, hogy nem kellett válaszolnom az édes, de hamis feltételezéseikre. Nem ül le, hanem mögém áll, kezeivel a szék támláján.

- Tényleg mennünk kellene, vissza kell vinnem Louis-t a kollégiumba – mondja nekik Harry.

- Ó, ne butáskodj. Maradjatok itt ma este. Vihar van odakint, és rengeteg szobánk van, ugye, Ken? – fordul vőlegénye felé, aki bólint.

- Persze, mindketten nyugodtan maradhattok – feleli, mire Harry rám néz. Én maradni akarok. Meghosszabbítani az időmet Harryvel, főleg amikor ilyen jó hangulatban van.

- Én nem bánom – válaszolom, és megpróbálok szemkontaktust létesíteni Harryvel. Nem akarom felidegesíteni őt azzal, hogy tovább itt akarok maradni. Szemei kifürkészhetetlenek, de nem tűnik mérgesnek.

- Nagyszerű! Akkor ezt megbeszéltük. Mutatok Louis-nak egy szobát, hacsak nem maradsz Harryvel az övében? – kérdezi Karen, hangja mögött nincs vádaskodás, csak kedvesség.

- Nem, saját szobát szeretnék. Ha ez nem gond? – kérdezem, mire Harry haragos tekintetet vet rám.

Szóval azt akarta, hogy a szobájában legyek vele? A gondolat izgalomba hoz, de úgy nem érzem magam kellemesen, hogy ők tudják, Harry és én már annál a pontnál vagyunk. Szarkasztikus tudatalattim emlékeztet, hogy egyáltalán nem járunk, még csak meg sem közelítjük azt. Kapcsolatban vagyok valakivel, aki nem Harry, figyelmen kívül hagyom őt, mint mindig, és követem Karent az emeletre. Harry nem jön utánunk.