After /L.S/ !Fordítás!

72. Fejezet

72. Fejezet

- Oké, most mondd el, hogy kivel verekedtél, Zayn volt az? – kérdezem félve a válaszától. Az ágy végére felülök, ő pedig követi mozdulataimat, az ágy támlájának dőlve.

- Nem, nem Zayn volt. Csak néhány random srác – válaszol. Ó, azt feltételeztem, hogy Zayn volt, meg vagyok könnyebbülve, hogy nem.

- Várj, néhány? Mennyi?

- Három... Vagy négy. Nem igazán vagyok biztos benne – nevet fel.

- Ez nem vicces, miért is verekedtél egyébként?

- Nem tudom... Nagyon mérges voltam, hogy elmentél Zaynnel, és jó ötletnek tűnt akkor – von vállat.

- Nos, ez nem jó ötlet, és nézd hogy megsérültél – ráncolom a homlokom, mire oldalra dönti a fejét egy zavart arckifejezéssel.

- Mi az?

- Semmi... gyere ide – feleli, majd kinyújtja felém a karját. Átmászok az ágyon, és elé ülök, a lábai közé.

- Sajnálom, ahogy bántam... vagyis bánok veled – mondja halkan a fülembe. Borzongás fut végig a testemen a leheletétől a fülemben és a nem kikényszerített bocsánatkérésétől.

- Rendben van, illetve nincs rendben. De adok neked még egy esélyt – mondom neki. Remélem, nem bánom meg ezt. Nem hiszem, hogy kezelni tudnék több hideget és meleget tőle.

- Köszönöm, tudom, hogy nem érdemlem meg. De elég önző vagyok, hogy elfogadjam – feleli, szája a hajamnál van, karjait pedig körém fonja. Így ülni vele idegen és nosztalgikus érzés is ugyanakkor. Amikor csendben maradok, kissé elfordítja a vállaimat, hogy ránézzek.

- Mi a baj? – kérdezi.

- Semmi, csak félek, hogy megint meg fogod gondolni magad – vallom be. Fejest akarok ugrani ebbe, de félek, hogy meg fogom ütni a padlót.

- Nem fogom, még soha nem gondoltam meg magam. Csak küzdöttem az irántad való érzéseimmel. Tudom, hogy nem tudsz megbízni bennem, de el akarom nyerni a bizalmad. Nem foglak újra bántani – ígéri, majd homlokát az enyémnek dönti.

- Kérlek, ne is tedd – könyörgök. Nem érdekel, milyen szánalmasan hangzom.

- Szeretlek, Louis – leheli, mire a szívem kiugrik a mellkasomból. A szavak tökéletesen hangzanak az ajkairól, és bármit megtennék, hogy még egyszer képes legyek hallani őket.

- Szeretlek, Harry – ez az első alkalom, hogy mindketten nyíltan kimondtuk a szavakat, és leküzdöm a kényszert, hogy túlpánikoljam a gondolatot, hogy talán újra visszavonja őket. Még ha meg is teszi, meg lesz annak az emléke, hogy hogyan hangzottak, hogy hogyan éreztem magam tőlük.

- Mondd újra – suttogja, aztán megfordít, hogy szemben legyek vele.

Szemei sebezhetőbbek, mint gondoltam, hogy ez lehetséges neki, ahogy térdeimet a lábai közé mozdítom. Kezeim közé veszem arcát, majd átsimítom mutatóujjammal a lágy borostáját az arcán. Az arckifejezéséből meg tudom mondani, hogy szüksége van arra, hogy kimondjam, újra és újra. Annyiszor fogom kimondani, ahányszor kell, amíg el nem hiszi, hogy méltó arra, hogy valaki szeresse őt.

- Szeretlek – ismétlem meg, és elfedem ajkait a sajátjaimmal.

Elismerően felhümmög, miközben nyelve finoman végigsúrolja az enyémet. Harryt csókolni minden egyes alkalommal új és másmilyen, és ő olyan, mint a drog, amivel nem tudok betelni. Kezeit a hátamhoz nyomja, közelebb hozva egymáshoz a mellkasainkat. Az agyam azt mondja, hogy lassítsak, csókoljam őt lágyan, és hogy minden egyes másodpercét ízleljem meg ennek a finom nyugalomnak kettőnk között. De a testem azt mondja, hogy markoljam meg a haját, és húzzam át a fején a pólóját. Ajkai levándorolnak az állkapcsomhoz, majd rátapadnak a nyakamra. Ez megteszi a hatását, nem tudom tovább visszafogni magam. Ez vagyunk mi, minden harag és szenvedély, és most már szerelem is. Egy akaratlan nyögés szökik ki az ajkaimon, mire felnyög a nyakamnál, megragadva a derekamat átfordít minket, így most felettem van.