After /L.S/ !Fordítás!

92. Fejezet

92. Fejezet

- Kár, hogy nem sikerült levennem rólad az öltönyt – leheli Harry a fülembe, miközben tovább nyom engem az ágyba. Amint áthúztam a fejemen a pólóját, gyakorlatilag az ágyunkra dobott, és gyorsabban húzta fel az óvszert, mint azt gondoltam, hogy lehetséges.

- Mhhmm... igen – ez minden, amit mondani tudok, ahogy ki-be csúszik bennem. Ez az első alkalom, hogy amikor szeretkezünk, nincs fájdalom, csak élvezet.

- Istenem, bébi... olyan jó érzés – nyög fel, majd csípőjét az enyémhez ringatja.
Körmeim végigkarmolják csupasz hátát, a szemei pedig a fennakadnak. Imádom őt így látni, ennyire kontrollálatlanul, ennyire férfiasan. Figyelni őt ahogy egyre csak a határra lök, a lábujjaim szinte begörcsölnek, a lábaim megmerevednek miközben újra meg újra a nevét nyögöm.

- Ez az, bébi... élvezz el nekem. Mutasd meg, milyen jót... baszki... hogy milyen jót éreztetek veled – dadogja, aztán érzem őt megrándulni bennem. Pár másodperccel előttem megy el és folytatja a mozgást, amíg egy tócsányi, péppé nem válok. A testem teljesen ellazult, ő pedig rám omlik. Csendben fekszünk csak élvezve annak az érzését, hogy közel vagyunk egymáshoz, perceken belül lágy horkolás hagyja el Harry ajkait.

Másnap reggel felébredek, majd eldöntöm, hogy még egyszer lezuhanyozom csak azért mert megtehetem és mert le kell mosnom magamról a tegnap esti élvezetet. Még mindig idegen a saját lakásomban lenni a saját zuhanyzómmal, elkészíteni a saját kávémat a saját konyhámban. Mindezt megosztani Harryvel csak sokkal inkább élvezetesebbé teszi. Úgy döntök, hogy a sötétkék öltönyömet veszem fel a fehér öltönycipőmmel. A frufrum majdnem tökéletesen áll és még egy kis szemceruzát is teszek fel. Tényleg nagyon tetszik ez a "megvan a saját terem" dolog.

Harry visszautasítja, hogy felkeljen, amikor megpróbálom felébreszteni őt, mielőtt elmegyek csak felül, hogy megcsókoljon búcsúzóul. Kíváncsi vagyok hogyan sikerül dolgoznia és elvégeznie az összes iskolai feladatát, még egyiket sem láttam, hogy megcsinálná. Egy bátor mozdulattal elveszem a kocsi kulcsát, és az autójával megyek a Vance-hoz. Ha lóg az órákról, biztosan nem fog neki hiányozni. Nem szabad elfelejtenem, hogy megköszönjem Harrynek, hogy egy, a Vance-hoz közelebbi lakást szerzett, annak ellenére, hogy neki messzebb kell vezetni a kampuszhoz mostmár, elindulhatok később és nem kell negyven percet vezetnem, ami sokkal jobbá teszi a napomat.

Amikor elérem a legfelső emeletet, Kimberly az asztalnál áll és fánkokat pakol rendezett sorokba.

- Woah, Louis! Nézz magadra! – füttyent játékosan. Elpirulok, mire felnevet.

- A sötétkék határozottan a te színed – néz fel és le rajtam újra. Egy pillanatra elgondolkodom, hogy tényleg így van-e, de mosolya megnyugtatja gondolataimat. Sokkal magabiztosabbnak és szexinek érzem magam az utóbbi időben, hála Harrynek.

- Köszönöm – mosolygok vissza, aztán megfogok egy fánkot és egy csésze kávét. A telefon megcsörren az asztalán, ő pedig odarohan, hogy felvegye.

Amikor az irodámba érek, van egy e-mailem Christian Vance-tól, amiben azt taglalja, hogy milyen kiválóak voltak a jegyzeteim az első kéziratomnál és alig várja a következőt. Rögtön belevetem magam, és munkához látok.

- Valami jó? – riaszt fel a munkámból Harry hangja. – Biztosan, mivel úgy tűnik nem vetted észre, hogy megérkeztem – mosolyodik el.

Hihetetlenül néz ki. A haja elől fel van zselézve, mint mindig, de oldalt laposabb a szokásosnál, és egy egyszerű, fehér, V-nyakú póló van rajta. A póló szűkebb a szokásosnál, ami miatt a tetoválásai még inkább láthatóak alatta. Annyira hihetetlenül dögös, és csak az enyém.